„Ismeretterjesztő, kultúrdiplomáciai és békeszolgálatot teljesítünk”

Egy nemzet történelméhez tartozó kulturális, népviseleti, népszokásbeli hagyományokhoz szervesen hozzátartozik a hadviseléssel kapcsolatos emlékezet és a hősök iránti tisztelet. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség többek között ezt a feladatot látja el.

Katonaviselt, nemzetféltő ember számára elkeserítő tudat, hogy a magyar hadsereg tagjai zsoldosként az ország határaitól távol, idegen érdekekért harcolnak, miközben idehaza az őrző-védő szervezetek a lakosság előtt ismeretlen származással, múlttal és erkölcsiséggel rendelkező tagjai létszámban messze felülmúlják a hivatásos állományt. Hogy kinek volt érdeke lezülleszteni a haza iránti önfeláldozó elkötelezettséget, a fegyveres honvédők legalább ezeréves hagyományait, egy másik cikk témája lehet. Most azok felé fordulunk, akik többek között Árpád fejedelem 1100 évvel ezelőtti, az országra támadó idegenek felett aratott dicsőséges győzelmére és más példaértékű tettekre hívják fel a figyelmet.

Itt jegyezzük meg, nem egyedi magyar jelenségről van szó, a katonai ha­gyo­mány­őrzés Európában és Amerikában évtizedek óta tömegekre ható mozgalom, amelyet Magyarországon néhány civil az 1980-as évek végén honosított meg, majd 1990-től Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség néven alapszabállyal rendelkező hivatalosan bejegyzett szervezetté alakult. A szervezet tagja az Európai Hagyományőrző Szövetségnek, Balaton-felvidéki tagszervezete a Radetzky Huszár Egyesület.

– Névadónk, Radetzky József cseh származású hadvezér, az európai hadtörténelem egyik legnagyobb alakja. 1813-ban a lipcsei Népek Csatájában a szövetséges csapatok vezérkari főnöke volt Napóleon ellen. Ezredtulajdonosa lett az 5. számú magyar huszárezrednek, amelyet annyira szeretett, hogy a kedvéért magyarul is megtanult. 1848-1849-ben a császári oldalon állt az olasz hadszíntér parancsnokaként. Mi azért viseljük az ő nevét, mert ez volt annak a Zala, Vas és Sopron megyében toborzott 5. számú huszárezrednek a neve, amelynek hagyományait őrizzük – meséli Somogyi Győző festőművész, az egyesület zászlótartó őrmestere.

Mint mondja, a szervezett katonai hagyományőrzés ma elismert része a magyar honvédelemnek. Ez a civil mozgalom akkor nyert teljes állami elismerést, amikor az ország belépett a NATO-ba, ahol elvárás a katonai hagyományőrzés: régi csaták és hősök emlékezete, a történelmi egyenruhák, zászlók, indulók kultusza. Azóta számtalan állami ünnepségen, nemzetközi rendezvényen szerepeltek a honvédséggel együtt a különféle történelmi korszakokat megelevenítő hagyományőrző egyesületek, számuk a Kárpát-medencében több száz.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség együttműködési szerződésben áll a Honvédelmi Minisztériummal, a Hadtörténeti Intézettel és a tábori püspökségekkel, miközben hagyományőrzőként fontos ismeretterjesztő, kultúrdiplomáciai és békeszolgálatot teljesít. Somogyi Győző meggyőződése, hogy a történelmet csak úgy lehet jól megismerni, ha azt komolyan átéljük és eljátsszuk. Ahogy napjainkban az austerlitzi csata felidézésénél az egykor szemben álló felek és nemzetek a rendezvény végén kezet fognak egymással, és békésen együtt vacsoráznak, ott megszűnnek a múltból örökölt görcsök, begyógyulnak a régmúlt sebei, az egykori ellenségek barátokká lesznek. Éppen ezért az Egyesült Európa legfontosabb műhelyei ezek a katonai hagyományőrző csoportok, amelyek a legtöbbet teszik a nacionalizmus ellen. A hazai baloldali sajtó által szított történelmi gyűlölködést, annak állandósítását Európa már nem ismeri.

1996-ban történt, hogy Somogyi Győző a millecentenárium alkalmából megfestette a magyar hősök arcképcsarnokát, a száz hős között második világháborús katonákat és Horthy Miklóst, aki az otrantói csatával beírta nevét a világ hadtörténetébe. Valamennyi kép hadtörténész szakértők bevonásával, megfelelő indoklással készült, és az éppen uralkodó Horn-kormány idején a Néprajzi Múzeum kiemelt országos programjában szerepelt. Egyes, nevüket nem vállaló személyek azonban nem nézték jó szemmel a második világháborús magyar hősök megjelenítését, és szóvá tették az igazgatónak, aki ettől úgy megijedt, hogy az érintett nyolc képet leszedette.

A művészeti szervezetek azonban nem hagyták ennyiben a dolgot, pert indítottak, azt meg is nyerték, újságcikkek, könyvek, vitafórumok születtek Horthy Miklósról. Somogyi Győző úgy látja, hogy talán ennek is köszönhető, hogy a kormányzót ma már nem lehet fasisztának minősíteni, noha a végső elismerését jelentő köztéri szobra mind a mai napig nincs. A hagyományőrző szerint a múltért ugyanúgy meg kell küzdeni, mint a jelenért és a jövőért, a kultúrharcot pedig vállalni kell, mégpedig higgadtan. Az ő olvasatában ez annyit jelent, hogy a hazug támadások esetén nem szabad gyáván meghátrálni, hanem a történelemhamisítással szembe kell állítani a történelmi tényeket.

Ez a teendő Kosaras Péter Ákos történelemtanár ügyében is, akit mint II. világháborús hagyományőrzőt egy élő történelemórán viselt német egyenruha miatt a Népszava rágalomhadjáratának hatására eltávolítottak az iskolából. A hatvan év előtti nacionalista gyűlölködés a német egyenruha láttán azonban ennek ellenére sem gerjeszthető fel ma már.

Mint fentebb jeleztük, a hagyományőrzők éppen azért dolgoznak, hogy begyógyuljanak a történelmi sebek, a háborús bűnös és a besorozott katona ne legyen összemosható, és az egykori ellenségekből barátok váljanak. Persze ahhoz, hogy az embereknek ne ránduljon össze a gyomra a több évtizedes, álságos, kommunista történelemhamisítás nyomán beléjük sulykolt fasizmus kifejezésre, széles körű felvilágosításra, oktatásra van szükség. Éppen ezért a katonai hagyományőrzők nagy súlyt fektetnek a folyamatos utánpótlás nevelésre, beöltözve keresik fel az iskolákat, filmeket vetítenek. Ennek keretében szerveznek minden februárban háromnapos, bentlakásos Radetzky akadémiát, ahol hadtörténészeket tartanak gyakorlati és elméleti oktatást, Somogyi Győző pedig idén augusztus első hetében szervez kiképzőtábort a fiataloknak, ahol a lovagiasságnak azon keresztény hagyományait örökíti át, amelyek mára kivesztek a katonaság eszköztárából és helyettük pénzért gyilkoló robotokat hoztak létre. Pedig nem kéne így lennie.

– Látjuk, hogy az amerikaiak milyen szellemiségű katonákat vetnek be Irakban, az állandó hadbírósági eljárások ezt jól mutatják. Egyébként ez az eredménye, ha a becsületes és szervezett hadsereget megszüntetik. A katonaságnak ugyanis nem a gyilkolás a feladata, hanem a gyengék védelmezése, a béke fenntartása. A jó katonának az a célja, hogy soha ne kelljen használnia a fegyverét, ha azonban mégis rákényszerül, akkor kizárólag védekezésre és nem az ellenség megölésére, hanem lefegyverzésére kell használnia – sorolja a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség szellemiségének legfőbb szempontjait Somogyi Győző.

A nem háborús bűnös, tisztességes katonát, még ha ellenség is, becsülik, mert különbséget kell tenni közte és az elvakult kegyetlenkedők között. Ennek elterjesztésére tartaná nagyon fontosnak a hagyományőrzők összefogását egyetlen nemzeti szövetségbe.

Arra azonban pillanatnyilag ő sem lát esélyt, hogy a jelenlegi kormányzattal szemben érvényesíteni tudják költségigényüket. Ha ugyanis a fentebb említett kultúrdiplomáciai feladatot teljesítik, annak kiadásaihoz az államnak illene hozzájárulnia, hiszen a nemzetközi helyszínekre történő kiutazás, a résztvevők élelmezése, a ruhák és hadfelszerelések beszerzése, gyártása, a lovak tartása jelenleg minden hagyományőrző saját költsége.

Mivel a nemzetközi kapcsolatok béketeremtő feladatuk miatt is rendkívül fontosak, a Radetzky Huszár Egyesületnek lengyel ulánus és székely huszár testvércsapata van, sőt egy olyan német alakulat is, amely magyar hagyományokat őriz. Miközben a globalizáció mesterségesen igyekszik eltüntetni a nemzetek önállóságát és megtörni nemzettudatát, a katonai hagyományőrzők úgy egyesítik a különböző, a történelem viharaiban olykor ellenséges népeket, hogy a történtek ellenére nemzeti büszkeségük megtartása mellett boríthatnak fátylat a múltra és egyesíthetik erőiket. Ember ennél többet nem kívánhat.

Szakács Gábor