Hirdetés

– Mindig rendpártisággal közeledtek a hajléktalankérdéshez, és én attól tartok, hogy ennek az előterjesztésnek is ez lenne a célja, semmilyen módon nem támogatjuk – mondta a vita során a Fidesz javaslata kapcsán Baranyi Krisztina.

A ferencvárosi polgármester szavaival Szentkirályi Alexandra sem vitatkozott, ugyanakkor kiderült, ő nagyon más Budapestet szeretne, mint kutyapárti politikustársa:

– Igen, bizony, és lehet, hogy ez konfliktusokat fog szülni közöttünk, de nekünk van egy nagyon-nagyon határozott rendpárti álláspontunk is – mondta.

– Én azt szeretném, hogy Budapest egy olyan város legyen, ahol anyukák a kisgyerekükkel nyugodtan le tudnak ülni egy padra, ahol az aluljáróban nyugodtan végig lehet sétálni, ahol a közlekedési járműveken nyugodtan le tudok ülni, ahol el tudok sétálni úgy a Batthyány téren, hogy nem kell eltakarnom a kislányom szemét – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

Korábban írtuk