– Egy konferencián azt mondta, a nővérek, orvosok a betegekért és saját magukért annyit tehetnek, hogy a lehető legvéresebb valóságot feltárva elmondják a betegek hozzátartozóinak és a médiának, hogy mi történik az egészségügyben. Azt is hozzátette, hogy a média ellenséges az egészségüggyel. Miért?

– A média, elsősorban a bulvármédia, azért ellenséges, mert hírt ad ugyan az egészségügyi problémákról, de csak felületesen, nem néz a színfalak mögé. Ezzel rengeteg kárt okoznak. Más, ha azért történik egy mulasztás, mert a sebész részegen operál, és más, ha azért, mert az orvoshiány miatt annyira túlterhelt, hogy olyan hullafáradtan operál, mintha részeg lenne. A média ezt sokszor úgy tálalja, hogy az egészségügyi dolgozók hanyagul végzik a munkájukat. Pedig nem erről van szó. Egész egyszerűen nincs elég emberünk. Ennek egyenes következménye, hogy emiatt havonta százával halnak meg értelmetlenül a betegek szerte az országban. Egy sikeres műtét után a beteget áthelyezik például egy krónikus belgyógyászati osztályra, ahol olyan fokú az ápolónőhiány, hogy ebbe szó szerint belehal, pedig élhetne. Nem arról van szó, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, hanem arról, hogy nincs biztosítva a felépülése, mert nincs nővér, nincs gyógytornász, aki a légzőtornát elvégzi vele. A beteget ki kell ültetni, forgatni, paskolni kell a hátukat, leszívni a tüdőből a váladékot. Erre a munkára nincs elég ember, és így idő előtt megfulladnak a saját tüdőváladékukban, vagy meghalnak tüdőgyulladásban. Ez a legkiszolgáltatottabb betegek, az idősek körében fordul elő a leggyakrabban. A középkorú, munkaképes emberek pedig a várólisták miatt halnak meg. Amíg egy agydaganattal a műtétre várnak, addig az dekompenzálódhat, egy agyi érrendellenesség pedig felrobbanhat. Ha a minisztereink egyszobás panellakásban élnének, akkor azt mondanám, hogy rendben, ez egy ilyen szegény ország, az egészségügy is szegény. De nem erről van szó. A hét éve regnáló kormányzó elit szándékosan bánik így az egészségüggyel. Miközben a kormányzati politikusok milliárdos életmódot folytatnak, addig nem jut pénz pelenkára, gyógyszerre. Nem vesznek tudomást a problémáról, olyan, mintha azt mondanák, hogy ezek az emberek fetrengjenek csak nyugodtan a saját ürülékükben, és haljanak meg idő előtt. Mesélte egy fővárosi intézetben dolgozó kollegám, hogy vizit közben teljesen váratlanul holtan találták a beteget. Nem azért, mert szívinfarktust kapott, hanem mert ellátatlanul feküdt, belefulladva a saját váladékába. Az is egy nagy probléma, hogy felvetni sem lehet, mert a kórházigazgatók sem szívesen hallanak erről. Ha egy kormánypárti politikus kórházba kerül, akkor körberajongják. Így nincs személyes tapasztalata a valódi egészségügyről, és sokszor nem is szerez tudomást róla, mert ha egy kórházigazgató kiállna a problémákkal, akkor leváltanák azzal az indokkal, hogy rosszul szervezi meg a kórházat. Sok helyen dolgoztam mellékállásban, és mindig azért kellett eljönnöm, mert összekülönböztem a vezetőimmel azon, hogy követeltem a betegnek egy elfogadhatóbb ellátást, például jobb és drágább gyógyszert. Nem rúgtak ki, csak olyan feltételeket diktáltak, hogy már nem tudtam ott maradni. Egy másik helyen annyira magukra vették egy cikkemet, amiben felfedtem az általánosan említett problémákat, hogy behívattak, adjam be a felmondásomat.

– A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is leszögezte, tisztában vannak a jelenlegi gazdasági helyzettel, de ne várjuk meg, amíg emberélettel kell fizetni a minimumnál is kevesebb egészségügyi dolgozói létszám miatt.

– Ez egy nagyon diplomatikus nyilatkozat, de nem fedi a valóságot. A valóság az, hogy ezen már rég túl vagyunk. Már 2004–2006 óta emberéletekkel fizetünk a létszámhiány miatt. Hét-nyolcezer ápoló hiányzik az egészségügyből és további orvosok, szakdolgozók ezrei. A jó ápolás a gyógyuláshoz több mint ötven százalékban hozzájárul. Ha ez nincs, akkor idő előtt meghal a beteg. Ha a magatehetetlen beteget nem forgatjuk, felfekvése lesz, bemegy a széklet a sebbe, elfertőződik, létrejön egy szeptikus állapot, és a legyengült szervezet meghal. Egy hatvanágyas belgyógyászati vagy neurológiai osztályon sokszor negyven olyan beteg van, akit kétóránként kéne forgatni, légzőtornáztatni. Szerencsés esetben jön a hozzátartozó és elvégzi ezt. Sok ápolónő éjszakai mellékállást vállal, ahelyett hogy otthon kipihenné magát. A hullafáradt ápolónő képtelen ezt óránként elvégezni. Az asztalra leborulva alszik, de ez a jobbik eset. Van, aki a nővérszobában megágyaz magának. Mi ennek a következménye? Reggel vizit közben halva találják a beteget, mert nyák van a torkán, és belefulladt. Egy kormánypárti felmérés szerint az egészségügyi dolgozók negyven százaléka depressziós, húsz százalékuk pedig kezelendő depresszióban szenved. Óriási az elkeseredés, a kiégettség. Az ápolói társadalom nagyon megosztott. Talán a fele dolgozik hivatástudatból, a másik fele csak azért dolgozik ápolóként, mert nem talál máshol munkát. A jobbik fele sokszor azért nem tudja csinálni rendesen, mert ugyan van hivatása, de nincs ereje, a többinek pedig nemritkán esze ágában nincs. Ez utóbbiak nagyon demoralizálják a többieket. Az elhivatott nővér körbejárna óránként, de a másik azt mondja neki, hogy hagyjad, pihenjünk inkább. Ezeket az embereket egy normális országban azonnal elküldenék a kórházakból. Nálunk nem lehet, mert akkor az ő munkáját másra kellene terhelni. A szerencsétlen ápolónő, aki egész éjjel hordja a vizeletet és a székletet, küzd a beteggel, átöleli, forgatja, nincs rendes védőszerelése sem, ezért betegségeket kap el, keres havonta nyolcvanezer forintot, ami arra elég, hogy egy nővérszállón meghúzza magát. Így nem lehet normális munkát végezni. Ki lesz az áldozat? A beteg. Mégpedig a súlyos beteg, mert akit megoperálnak másnap, és fel tud kelni, járni tud, ápolja önmagát, nem ő hal bele, hanem a súlyos állapotú beteg. Az orvosoknál se jobb a helyzet.

– Ilyen halálesetnél közlik az elhunyt beteg hozzátartozójával a teljes igazságot?

– Ilyenkor azt szokták mondani a kórházakban, hogy légzési és keringési elégtelenség tünetei között bekövetkezett a halál. Nem tudtunk mit csinálni. Ez igaz is, tényleg nem tudtunk mit csinálni. A nővér vagy az orvos nem mondhatja a hozzátartozónak, hogy a nagymama azért halt meg, mert légzőtornázni kellett volna, naponta négyszer, le kellett volna óránként szívni a tüdőváladékát, de sajnos nem tudtuk, mert nincs se ápolónő, se gyógytornász, se nyákoldó, se rendes antibiotikum. Ha ezt elmondja, akkor a hozzátartozó feljelenti az ápolókat, orvosokat. Az utóbbi négy évben hatszor ültem a vádlottak padján egy perben. Másodrendű vádlott voltam, mert egy idős koponyasérült meghalt. Felmentettek, mert a bíróságon bebizonyosodott, hogy nem voltam felelős. Valóban voltak adminisztrációs hibák, de nem volt ok-okozati összefüggés a beteg állapotrosszabbodása, majd halála és a munkám között. Senkinek nem kívánom ezeket a tárgyalásokat. Gyakorolhattam a krisztusi szeretetet abban a tekintetben, hogy pont azok akarnak megsemmisíteni, akiknek a hozzátartozóiért megszakadva dolgozunk. Ezeket a problémákat naponta éljük át az egészségügyben. Így nem csoda a fentebb említett depressziós adatok léte. Iszonyú nagy adminisztrációs teher van az orvosokon. Az orvos úgy adminisztrál, hogy közben arra gondol, mi lesz, ha bíróságra kell mennie. Ilyen teherrel nehéz gyógyítani. Nagyon nagy probléma a demokrácia sárba tiprása, a megvert tüntetők esete, a szemkilövések, hogy szíven szúrtak egy élsportolót és hogy a szocialisták milliókat lopnak. De mindez számában nem vetekedik azzal, hogy a magyar egészségügyben mennyien halnak meg teljesen értelmetlenül amiatt, hogy a személyzetnek nincs erkölcsi és anyagi megbecsülése. Ez egy indirekt népirtásnak felel meg. Mintha nem is Európában élnénk, hanem az őskorban. Nyugaton az állatkórházakban jobbak a viszonyok, mint itt.

– Mi a véleménye a kórházi közmunkaprogramról, amivel enyhíteni akarják az ápolónői hiányt?

– Ezek csak tüneti, időleges kezelések. Mint amikor egy gennyes sebet letörlök, hogy bekötözzem, de ezzel a tályogot, a baj forrását nem gyógyítottam meg. Egy három műszakban dolgozó ápolónő 80-90 ezer forintot keres, egy egészségügyi miniszter egymillió körül. Nem a különbséggel van a baj, hanem azzal, hogy az egyikből nem lehet megélni. Ez égbekiáltó bűn. Addig ne keressen egy miniszter, egy bankigazgató, egy állami vállalat igazgatója súlyos milliókat havonta, amíg az az ápolónő, aki pont az ő szüleit ápolja, nem tudja újratermelni önmagát. Vissza kell állítani az ápolói pálya anyagi és erkölcsi megbecsülését. Először az ápolónői életpályamodellt kell rendbe tenni, utána az orvosi életpályát, majd a hálapénzt kell megszüntetni, amely megmérgezi az orvos–orvos és a beteg–orvos közötti kapcsolatokat. Nem sok orvos él már a hálapénzből, de azok mind osztályvezetői, főorvosi pozícióban vannak, és nekik nem érdekük a változás. A beteg nem akkor érzi magát emberi méltóságában megsértve, amikor harmincéves műszerekkel műtik, erről nem is tud. Hanem amikor az ürülékben hagyják feküdni, vagy amikor már dél van, és még nem kapott reggelit. Vagy amikor egy részeg műtősfiú másnaposan rálehel a betegre, és csak úgy az ágyra dobja. Az egyik kórháznak fél évébe került, amíg talált helyette egy másik dolgozót és ki tudta őt rúgni. Ennyire súlyos az emberhiány. Ezek megtörtént esetek, melyeket a fővárosi kórházakban láttam a konzíliumok során.

– Az Egészségügyi Minisztérium szerint az új finanszírozási rendszernek köszönhetően az első hat hónapban 14 millió forinttal többet kaptak a kórházak, mint tavaly ilyenkor.

– Székely Tamásban is csalódtunk, pedig ő úgy indult, hogy azokat az elképesztő rendelkezéseket és stílust, amelyeket elődjei, Horváth Ágnes és Molnár Lajos meghonosított, azokat megpróbálta enyhíteni. De már ő is padlógázra kapcsolt. Nem a gyógyítók oldalán áll, hanem a kormányén. Az új finanszírozási rendszerrel tovább csökkentették a kórházak bevételeit, és a kórházak csődbe mennek. Dr. Csiba Gábor, a BAZ megyei kórház főigazgató főorvosa „Kórházak a válságban” című cikkében azt írja, hogy legkevesebb nyolc-tíz százalékos bevételkiesést szenvednek el a kórházak az álságos új rendeletek miatt. Mit jelent ez a súlyos betegek vonatkozásában? További értelmetlen halálok százait, ezreit. Korábbi munkahelyeim egyikén egy értekezleten felvázoltam a kórház ellátási problémáit, hogyan halnak meg a betegek a létszámhiány miatt. Rögtön megfenyegettek. Adminisztrációs hibákra hivatkozva bármelyik osztályvezető főorvost azonnal fel lehetne függeszteni ma Magyarországon, csak kell kérni néhány kórlapot az elmúlt egy évből. Az EU adminisztrációs elvárásait nem tudjuk teljesíteni ilyen emberhiány mellett.

– A minisztérium szerint a probléma nem a rendelkezésre álló forrásokból adódik, hanem abból, hogy egyes intézmények indokolatlan mértékben túlpörgették a teljesítményüket.

– Aki ilyet mond, az nem tudja, hogy az egészségügy van az emberért, és nem fordítva. Ez nem autógyártás. Ha jön egy beteg, nem küldhetem el, nem lehet leállítani a teljesítményt. Azzal viszont egyetértek, hogy nem szabad túlköltekezni. De Magyarországon nem erről van szó. Van egy példabeszéd az Evangéliumban, amikor az irgalmas szamaritánus beviszi a beteget egy fogadóba és ad két tallért a fogadósnak, hogy gondoskodjanak róla. Nem kétszázat, kétezret, nem is egyet, vagy felet ad, hanem kettőt. Éppen eleget. Ez az ország bőven elbírná, hogy odaadja a két tallért az egészségügynek, és semmi baj nem lenne. Adják oda az off shore cégekben kimenekített vagyonokat ápolónői fizetésre, vagy pelenkára a magatehetetlen öregeknek. Ez lenne az igazi szolidaritás, amit a baloldal annyira szeret hangoztatni. Egy olyan országban, ahol nincs víz, nincs semmi, mindenki szegénységben él, és az ember azt látja, hogy az ország vezetői is ugyanúgy részesednek a nehézségekből a napi megélhetésért, ott nem tűnik fel egy ennyire alulfinanszírozott betegellátás. De azt nem lehet, hogy az emberektől veszik el azt, amit szétvertek és elherdáltak az elmúlt hét évben a minden szakmaiságot nélkülöző rendeletekkel. Ugyanakkor a miniszterek több százmilliós villákban pöffeszkednek.

– A szakorvoshiány ugyanolyan súlyos, mint az ápolói. Minisztériumi adat, hogy csak harminckét szakorvos jut tízezer lakosra. A legújabb tervek szerint a rezidensekkel kilencéves hűségnyilatkozatot íratnának alá, hogy ne menjenek külföldre.

– A hűségnyilatkozatot lehetne jó cél érdekébe is állítani. Ne menjen el a fiatal orvos csak azért, hogy a Suzukiját Mercedesre cserélhesse. De azt nem lehet mondani, hogy ne menjen el azért, mert itt a családjával éheznek, kint pedig nem. Egy fiatal orvos kollégám építőipari munkát vállal, mert a kilencvenezer forintos fizetése semmire nem elég, miközben sokan súlyos milliókat keresnek havonta. Nem a bankároktól irigylem a pénzt, de addig, amíg egy hatalmas embertömeg nem tudja újratermelni magát, kötelességük lenne visszautasítani a nagy jövedelmet. Minden komoly morális változás, minden előrelépés a szolidaritáson alapult. Mindegy, hogy bal- vagy jobboldalról jött. Erkölcsi erőt ad az embereknek, ha olyan vezetői vannak, akik együtt éreznek vele. Ezt hét éve, amióta a baloldal hatalomra jutott, nem érzik az emberek. A szolidaritás régóta már a jobboldalról jön.

– A világgazdasági válság milyen hatással van az egészségügyre?

– Mivel olyan kormányunk van, amelyik a bajt először a legkiszolgáltatottabbra terheli rá, ezért borzalmas hatással van. Olyan hajóskapitányaink vannak, akik a süllyedő, de még javítható hajóról mindent elrabolnak és hagyják elsüllyedni. Menekülni is elsőnek fognak. Már az ősember is túljutott azon a szinten, hogyha baj van, akkor nem a betegre, az idősre kell ráterhelni. De én hiszem, hogy lesz feltámadás, ha egy ember- és istenközpontú kormány kerül hatalomra. Erre képes lesz a Fidesz. Az egészségügy helyzetéről azért kell beszélni, mert ott lehet konkrétan kimutatni a hatalom kártékony, pusztító hatását. Arra még sokan legyintenek az emberek, hogy kilőtték a tüntetők szemeit, vagy hazudik a kormány hét éve. Ezért maradt otthon a választók hatvannégy százaléka. De beteg mindenki lehet, és ha a hozzátartozója bekerül a magyar egészségügybe, és értelmetlenül meghal, mert nincs elég ápoló, orvos, akkor arra nem fog legyinteni, ha ezt elmondjuk.

Lass Gábor

DR. CSÓKAY ANDRÁS

1956-ban született.

1980-ban a Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karán diplomázott.

1989-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán orvosi diplomát is szerzett.

2005-ben Prima Primissima-díjat kapott.

2007-től a budapesti Szent János Kórház idegsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa.

Nevéhez fűződik a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére az ún. éralagút-technika módszerének kifejlesztése.