Még parázslik a tábortűz helye, mellette kisebb, tűzifának való farönkök és gyújtósnak félretett papír állnak egy kupacban. A tábortűztől nem messze felállított gyűrűző asztalnál dolgozik Farkas Roland biológus, az Aggteleki Nemzeti Park tájvédelmi referense, aki épp gyűrűzi a hálókból frissen szedett barátposzátákat. Az asztalon mérőeszközök, anatómiai ábrák és egymásra dobott gyűrűzőfüzetek halmaza áll. A sarokban álló darázscsapda és a gyűrűzőt segítő fiatalok önkéntelen vakarózása árulkodik a tábori élet nehézségeiről.

Kutatótelepek

Hazánk egyik legkorábban, 1985-ben kialakított madárkutató állomása a Bódva-völgyben lévő madárvonulást kutató tábor. A civilizáció zajától elszigetelt kutatóállomás Szalonna és Perkupa településektől négy kilométer távolságra található. Az immár százéves madárgyűrűző hagyománynak megfelelően, a Magyar Madártani Egyesület központjaiban rendezett madártani előadások mellett országszerte nyílnak a madárvonulást kutató telepek.

A Bódva-völgyi kutatóállomást idén augusztus 17-én állították fel, a terepen 35 függönyhálót feszítettek ki négy különféle élőhely mentén. Farkas Roland egy hétig vezeti az állomást, amikor kollégái, Gáti Eszter gyűrűző és Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa veszik át a terep vezetését.

– A tábor területe mintegy másfél-két négyzetkilométert tesz ki, összesen 33 függönyhálót és 2 vízihálót használunk. A madarak főként kora hajnalban és késő délután kerülnek a hálókba, ezért a szedést reggel fél hattól este tízig végezzük. Óránként megyünk „körre”, ami azt jelenti, hogy minden hálót végignézünk, van-e benne madár – mutat Roland az asztal szélén lógó, ide-oda mozgó, nyugtalan madárral teli zsákokra. – A madarakat óvatosan emeljük ki a hálóból, mert a fejük, lábuk nagyon sérülékeny, és egy durva mozdulat vagy egy megfeszült háló is végzetes sérülést okozhat az állatnak. A hálóban huzamosabb időt töltő madár könnyen ragadozók prédája lenne, a déli órákban pedig a melegtől hőgutát kapna – magyarázza Farkas Roland.

Nincs ideje felpillantani, beszélgetés közben is fürgén járnak ujjai a madarakon és az előtte sorakozó alumínium gyűrűkön.

Nemzetközi sikerek

1908-ban, a világon harmadikként, Vönöczki Schenk Jakab alkalmazta a gyűrűzést a Herman Ottó által alapított Magyar Királyi Ornitológiai Központban, a mai Magyar Madártani Intézetben. Az alumínium- és műanyaggyűrűk gyártásával a madarak azonosítása korszerűvé vált, 1951-től vezették be a rendszeres madárgyűrűzést hazánkban, a függönyháló megjelenésével egy időben. A hálók használata új lehetőségeket teremtett a madárvonulás-kutatásban, elsősorban az addig ritkábban jelölt, nagyobb testtömegű énekesmadarak gyűrűzésével.

1976-ban a lengyel Actio Baltica mintájára megindult az Actio Hungarica madárgyűrűző tábori hálózat, amelynek keretén belül napjainkig másfél millió madár jelölése és biometriai mérése (testtömeget, szárnyhosszat, anatómiai felépítést meghatározó vizsgálata) történt meg.

– A Bódva-völgyi állomás a Madártani Egyesület Gömör-Tornai Csoportjának telephelye, de látogatják gyűrűzők és a madárkutatás iránt érdeklődő diákok is az ország minden részéről. Magyarországon jelenleg nyolc madárgyűrűző állomás és számos gyűrűzőtábor üzemel. Ezekben a vonuló madarak vizsgálata mellett helyet kap az ismeretterjesztés és bemutatás is – fűzi hozzá Gáti Eszter, a Gömör-Tornai Csoport gyűrűzője, aki a következő turnust vezeti.

Figyelmesen és rutinosan méri a madarakat, tolluk alá pillant a testzsírvizsgálat közben, felméri a vedlés különböző szakaszait.

Az egyedi sorszámmal ellátott finom alumíniumgyűrű egy életre szóló jelölést biztosít a madaraknak. Szakszerűen felhelyezve a gyűrű nem okoz sérülést, a gyűrűzött példányok hamar megszokják. A madarak lábméretétől függően a szakemberek különböző gyűrűtípusokat használnak. A meggyűrűzött madarakat életük folyamán más gyűrűzőállomásokon, a fészkelő-, pihenő- és telelőhelyeken működő alkalmi táborokban is befoghatják. Gyakori a gyűrűzés helyén történő visszafogásuk is a következő években. Sajnos nem ritka a különböző okok miatt (ragadozók, vadászat) elpusztultan kézre került madarak száma sem. A központi archívumban a leolvasott gyűrűszámok alapján azonosítják a madarak származási helyét, s a jelölés során jegyzőkönyvezett adatokat összevetik a megkerülési adatokkal. A kutatók tehát így jutnak az egyes fajok vonulási sajátosságaival kapcsolatban értékes információkhoz.

– A nemzetközi madárkutató-állomások közt is kiemelkedő eredménnyel dicsekedhet a Madártani Egyesület. A gyűrűzések keretén belül évi 200 ezer madarat jelölnek meg a hazai kutatók. A gyűrűzési, visszafogási és megkerülési adatok beépülnek a madárgyűrűzési adatbankba, amely két évtizedes munka után mára teljesen digitalizált formában is rendelkezésre áll. Ez alapján 1908 és 2007 között mint egy ezer gyűrűző 285 madárfaj 3, 7 millió egyedét jelölte meg Magyarországon. A madárvonulást illetően 400 ezer madárvisszafogási és 30 ezer megkerülési adatot tartunk nyilván, melyből 25 ezer külföldi vonatkozású. Kaptunk visszafogási adatokat Dél- Afrikából és az izraeli Eilatból is – fűzi hozzá Farkas Roland.

Az adatok egyébként elérhetőek a Madárgyűrűzési Központban és a nemzetközi háttérszervezet, az Európai Madárgyűrűzési Szövetség (EURING) összesített adatbankjában is, ahol valamennyi tagország egyesíti a madárvonulási adatokat.

Fajvédelmi program

A madárvonulás és a fajok biometriai vizsgálata fontos szerepet játszik a magyar fajvédelmi programban is. A természetvédelemben nemzetközi gyakorlattá vált, hogy meghatározzák az egyes állatfajok védelmi helyzetét, és ennek figyelembevételével készítik el a védelmi terveket. A védelmi helyzet meghatározásánál az állomány nagyságát és változásának irányát, illetve mértékét veszik figyelembe. E két tényező alapján a nemzetközi gyakorlatban az egyes fajokat a veszélyeztetett, sebezhető, csökkenő, ritka, védelemtől függő és biztos állományú fajok kategóriájába szokták sorolni. Magyarországon az első fajvédelmi tervek 1994-ben készültek el. Az adatok ekkor még csak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület védelmi tevékenységét határozták meg, az információt pedig elsősorban belső használatra szánták. A kilencvenes években a legjelentősebb természeti értéknek számító fajok védelmére, mint például a túzok és a parlagi sas, készültek el a védelmi tervek. Később ez a lista folyamatosan kiegészült valamennyi olyan fajjal, amelynek magyarországi védelme az élőhelyvédelemnél szélesebb körű, gyakran speciális intézkedéseket igényel.

A kutatás természetesen sok munkával, áldozattal és türelemmel jár. Roland és egyik tanítványa, Vécsei Vera, beszélnek a Bódva-völgyi táborban felmerülő problémákról.

– Idén kicsit csalódott vagyok, mert az év elején, a tavalyi táborozás sikerén felbuzdulva több gimnáziumban is jártam a madarásztáborról, a gyűrűzésről, a madárvonulásról előadást tartani. Nagyon kevesen vagyunk a tömérdek munkára, pedig biológia tagozatos osztályokhoz is mentem, többek közt Miskolcon jártam több biológia szakirányú, kifejezetten fakultációs osztályban. Talán még a szezon elején vagyunk, remélem, az ősz beköszöntével többen jönnek majd, hiszen a legsűrűbben szeptember végén, október elején jönnek madarak, a legtöbb és legkülönfélébb fajok – magyaráz Roland, majd Vera veszi át a szót.

– A gyűrűzők mindig nagyon kevesen vannak, ezzel a problémával állandóan küzdenünk kell. A gyűrűző rutinosan és precízen végzi a fajok azonosítását, az egyedek állapotfelmérését, és ismeri a madarak lábára húzott gyűrűk szám- és betűkódrendszerét, amellyel a gyűrűzés helyét, a fajt, egyedet és a befogás időpontját is rögzítik. A turnusok három naptól egy hétig terjednek, a gyűrűzők váltják egymást, s az újonnan érkező táborozóknak alig van idejük hozzászokni, megismerni a kollégákat, a táborvezetőket, máris új gyűrűzőkkel találják szembe magukat. Az érkezőket először bemutató körökre viszik, majd felügyelet alatt szedhetnek madarakat az élőhelyekre kifeszített hálókból. Ez nem szokott problémát okozni, mert elég hamar beletanultak a folyamatba, hiszen egy kör alatt 35 hálót kell megvizsgálni, s átlagban 10-12 madárral térünk vissza a gyűrűzőasztalhoz.

Vécsei Vera egyike azoknak a gimnazista diákoknak, akik hosszú távon is szeretnének madárgyűrűzéssel foglalkozni. Vera Edelényből utazott fel a Bódva-völgybe, többször járt itt, s már behatóan ismeri a madarászkutatással foglalkozó telepeket országszerte. Többször járt a Gömör-Tornai Csoportnál és Ócsán is. A húszéves lány természetvédelmi technikusnak készül, a gyűrűzővizsgára tanul a táborban is. A tábor tehát kiváló előkészítő és gyakorlat a vizsgákra. Míg az önkéntesek sok segítséget nyújtanak, a fiatalabb gyerekek munkájára néha több felügyelet lenne szükséges, mint amennyire jelenleg kapacitás van.

Monoki Ákos, a Hortobágyi Nemzeti Park tájvédelmi munkatársa, aki szintén gyakorlatnak és korábbi ismereteinek felfrissítésére szánja a tábori munkát, épp a természetvédelmi jog vizsgájára készül, miközben a szomszéd településről idelátogató gyerekek munkáját értékeli.

– A szedés közben megsérült madarak nem tudnak elszállni, s ragadozók áldozatává válnak vagy megfagynak éjjel, mert legyengült a szervezetük. Szedni tehát csak gyakorlott ember szedhet, a gyerekeknek újra meg kell tanítani a technikát, körültekintően kell bánni az állatokkal.

Ákos kezében apró szögesvonalzó, ezzel méri a szárny- és farktoll paramétereit. Óvatosan ráfúj a madárra, közben felméri az állati testzsír- és izomarányt, a vedlés mértékét, végül pedig a madarat mérőedénybe csúsztatja, ahol az állat súlyát olvashatja le.

– A tábor nem klasszikus szabadidőközpont vagy nyaralóhely. Aki idejön, tisztában van a nehéz körülményekkel. Szerencse, hogy a helyi emberek, elsősorban az Aggteleki Nemzeti Park emberei, gyakran járnak hozzánk és segítik munkánkat apró figyelmességgel, az autóval meg nem közelíthető, nehéz terepen a nemzeti parkos terepjárók például könnyedén átmennek.

A Bódva-völgyi vadász, aki Perkupa korábbi polgármestereként nemcsak a terepet, hanem a helyi viszonyokat, embereket is remekül ismeri, valamint a vadőrök és a Jósvafői Ménes vezetői is segítenek a kutatóállomás munkájában. Ők fuvarozzák a gyűrűzőket, a viharba került táborozókat vagy éppen az élelmiszer beszerzésére induló táborvezetőket a négy kilométerre fekvő településig. A vadőrök hasznos tanácsokkal szolgálnak a vadorzókkal, illegális gyűjtőkkel kapcsolatban is.

Fejlesztések

A madárvonulást kutató állomások közt vannak a Bódva-völgyinél jobban kiépített, fejlettebb infrastruktúrával rendelkező telepek.

– Az ócsai tábor például rendelkezik állandó kőépülettel, de a Gömör-Tornai Csoport telephelye olyan messze van a legközelebbi településtől, hogy az évi három hónapos szezon után magára hagyott telepet lehetetlen lenne folyamatosan karbantartani, hiszen a madárvonulást csupán augusztus végétől október közepéig tudjuk nyomon követni. Az év többi részében a Bódva-völgyet eredeti állapotában hagyjuk. Október végén tábort bontunk, felszedjük a sátrakat, és csak az utána következő évben térünk vissza. Ha lenne keret a vízvezetékek kiépítéséhez, talán egy állandó épületet is felhúznánk, de nemcsak keret nincs, valódi értelmét sem látjuk a topográfiai adottságai miatt – fűzi hozzá Roland.

A nehézségek ellenére az állomás minden évben sikeresen működik és jelentősen hozzájárul a magyarországi madárvonulási kutatások nemzetközi rangot kivívó eredményeihez. A kézzelfogható siker, a növekvő adatbázis és a gyűrűzés közben elsajátított tudás motiválja az itt dolgozókat, s mindig születnek új javaslatok a bővítésekre, újításokra, új programokra. Tavaly első ízben létrehozták a Rakaca-víztározón a lápvidéki és vízimadarak megfigyelőállomását, mivel ott a Bódvánál szárazabb élőhelyeket figyeltek meg. A Rakacánál a diákok indítványozására egy függönyhálót húztak fel, amivel több száz fajt sikerült befogni és azonosítani. Idén júliusban már másodszor állították fel a láp madárvilágának megfigyelőállomását.

(villányi)