Hankó Balázs a Fidesz országjáró fórumát megelőző sajtótájékoztatón, Gyirmóton hangsúlyozta, „Brüsszel és a brüsszeliták”, köztük Manfred Weber, Ursula von der Leyen, a Tisza Párt és „a hasonló baloldali pártok” Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását akarják, valamint energiaszankciókat Közép-Európával, Magyarországgal szemben.

Hirdetés

„Mindez a magyar családok tönkretételét, a magyar családok ellehetetlenítését jelentené”

– emelte ki.

Azt mondta, hogy az orosz-ukrán háború miatt 2,5 millió forintot vettek ki minden magyar család zsebéből a háborúpártiak, Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásával pedig évi 4 millió forint kerülne el a magyar családoktól. A gazdák az uniós támogatásuk megszűnésével évente 3 millió forint veszteséget szenvednének, mert minden uniós forrást Ukrajna szívna fel – tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kormány a rezsicsökkentés vonatkozásában elkötelezett a családok mellett. Éves szinten 800 milliárd forintot tesz a kormány a rezsicsökkentésbe.

Az energiaszankció, „amit a brüsszeliták, meg a tisztások, meg mindenki sürget, 800 milliárd forint pluszköltséget jelent”, megduplázódna a villanyszámla és négyszeresére emelkedne a gázszámla – mondta.

Hankó Balázs kiemelte: a véleménynyilvánító szavazáson a magyar jövő, a magyar családok érdekében nemmel kell voksolni.

A miniszter kitért arra, hogy az idén is 3814 milliárd forintot biztosítanak a családoknak, emellett a kormány elkötelezett az édesanyák személyijövedelemadó-mentessége mellett is.

Hozzátette, a jövő év elején félmillió édesanya lesz személyijövedelemadó-mentes, emellett 2026-ban 4800 milliárd forint jut el a családokhoz, ami a bruttó hazai termék (GDP) 5 százaléka.

A tárcavezető közölte: azok, akik Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását akarják, a magyar családok ellen hangolnak, a magyar családok ellen cselekszenek.

Hankó Balázs arra kér mindenkit, hogy töltse ki a szavazólapot és küldje vissza, aki pedig nem kapta meg, az jelezze.

Fekete Dávid, a Fidesz győri frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy a győriek és a vármegyében élők számára is rengeteg kockázatot rejt magában Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása.