Hankó Balázs: A saját gazdasági érdekeink alapján kell cselekednünk
Magyarországnak a saját gazdasági érdekei alapján szükséges cselekednie, és fontos kiállnia emellett azért, hogy „ne szorítson be bennünket Brüsszel” – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a nemzeti konzultációról indított fórumsorozatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kisvárdán megtartott állomásán szerdán.Hankó Balázs a fórumot megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország ezt csak akkor tudja véghezvinni, valamint megvédeni a magyar családok, nyugdíjasok, fiatalok és a kis- és közepes vállalkozások védelmét, „ha összefogunk”.
A tárcavezető kifejtette, ennek érdekében kezdődött el az országjárás, amelyben például a nemzeti konzultációnak a gazdasági semlegességgel kapcsolatos kérdéseiről van lehetőség egyeztetni az emberekkel. Hankó Balázs hangsúlyozta, a magyar gazdaság jellemzően exportorientált, ezért kiemelten fontos, hogy az ország a magyar érdek alapján kereskedjen Kelettel és Nyugattal is, ezt pedig a gazdaság kiváló teljesítőképessége teszi lehetővé.
Ezért kell továbbra is a saját gazdasági érdekeink alapján cselekednünk, „ne szorítson be bennünket Brüsszel” – hangoztatta Hankó Balázs, megjegyezve, Brüsszelben nem a magyar érdeket képviselik.
A tájékoztatón a miniszter rámutatott, ahhoz, hogy a magyar kormány a magyarok érdekeit képviselje, alapvetően fontos, hogy a nemzeti konzultáció kérdéseiben véleményt mondjanak az emberek.
Ahhoz – folytatta – , hogy erősödjenek a jövedelmek és a kis- és közepes vállalkozások, rendezni lehessen a lakhatási kérdéseket, egységes és összefogott fellépés szükséges. Hozzátette, ez alapján valósulhat meg az a magyar gazdasági növekedés, amellyel elérhetővé válik a 400 ezer forintos minimálbér, illetve ennek alapján lehet megduplázni a családi adókedvezményt, sok fiatalnak lakhatást biztosítani, megvédeni a nyugdíjakat, valamint megerősíteni a békére törekvést.
Hankó Balázs úgy fogalmazott: a 2025-ös költségvetés a béke, a gazdasági semlegesség, illetve a fiatalok, a családok és a nyugdíjasokért történő kiállás költségvetése lesz.
Arra kért mindenkit, hogy online formában vagy papíron töltse ki a konzultációs ívet.
A tájékoztatón részt vett Seszták Miklós, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője és Leleszi Tibor, Kisvárda Fidesz-KDNP-s polgármestere.