Hankó Balázs hangoztatta, lehetősége volt megköszönni XIV. Leó pápának, hogy „mi, magyarok, a remény zarándokai mottójú szentévben, amelyben a hit és a kultúra találkozott egymással, több mint kétszáz programot szervezhettünk”.

Hirdetés

Hozzátette, hogy a pápa áldását kérte a magyar fiatalokra, a magyar családokra, a magyar kultúrára és tudományra, „mivel mi egy modern keresztény kormány vagyunk, és minden cselekedetünket ez az elkötelezettség hat át”.

A tavaly december 24-én Ferenc pápa által megnyitott jubileumi szentév az idei karácsonyi időszakban zárul le.

A végéhez közeledő egyéves egyházi és egyben kulturális programsorozat egyik ünnepi magyar eseményét szombat este tartják a Római Magyar Akadémián: Ezer év közös úton címmel Mátrai Erik és Urbán Márton fényinstallációja mutatkozik be az olasz és nemzetközi közönségnek.

Hankó Balázs emlékeztetett arra, hogy Klebelsberg Kunó 1927-ben alapította a Collegium Hungaricum intézményét, és a Római Magyar Akadémia névvel is ismert intézet két év múlva ünnepli fennállásának századik évfordulóját. A miniszter közölte, hogy a Róma városában tervezett magyar jubileumi programsorozatra XIV. Leó pápát is meghívta.

A kulturális és innovációs tárca vezetőjét Renzo Pegoraro atya, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke is fogadta. A napirenden a modern technológiák etikai, keresztény elvek szerinti használata szerepelt.

A Hankó Balázs vezette delegációban többek között Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár, Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár, Lantos Krisztina, a Kulturális és Innovációs minisztérium tanácsosa vett részt.

Hankó Balázs az MTI-nek elmondta, számtalan közös pont van a mesterséges intelligencia alkalmazását kiemelt figyelemmel követő Pápai Életvédő Akadémia és a magyar kormány ugyanazt a területet érintő politikája között. A vatikáni intézetben beszámolt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Amerikai Katolikus Egyetem közös egymillió dolláros kutatásáról, amely a mesterséges intelligencia etikai kérdéseinek vizsgálatára irányul, valamint arról, hogy a megújult magyar kutatási hálózat keretében új intézetet hoztak létre, amelynek szakterülete a modern technológiának a keresztény elvek szerinti használatára terjed ki.

A miniszter a Pápai Életvédő Akadémián beszámolt arról, hogy Magyarországon a mesterséges intelligenciáról szóló oktatás folyik a szakképző intézetekben és egyetemeken, de a felek érintették a családpolitikát is: „Magyarország egyedülálló, mivel mi vagyunk az egyetlen kormány Európában, amely a teremtett világ szerinti családot nem csak az alkotmányba foglalta, hanem a mindennapi gyakorlatban is a családok melletti áll, és megfelelő támogatást biztosít számukra”.

A miniszter a Rómában és a Vatikánban a jubileumi szentévben rendezett több száz program közül a Magyar Művészeti Akadémiának a Római Magyar Akadémia utcai épületrészén most is látható, a jezsuita díszletterveknek szentelt installációit emelte ki, amelyeket az olasz főváros központjában tízmillióan tekintettek meg, akár úgy, hogy elhaladtak mellette. Kiemelte a magyar fiataloknak az augusztusi Jubileumi Ifjúsági Találkozóra érkezett többezres csapatát, valamint a római Orgonák Éjszakáján Csapó Balázs orgonaművész fellépését.

A Római Magyar Akadémia egy év alatt 60 ezres látogatottsági számot mutatott fel, amely bizonyítja a „magyarok elköteleződését a keresztény hit és kultúra mellett” – jelentette ki Hankó Balázs.