Harc, megint

– A kötet címe, benne az ellenállás fogalmával, azt sugallja, hogy a költőnek dolga van a világban, nem elég, ha csak önmaga belső rezdüléseire, reflexióira figyel…

– Dolgunk volt mindig is. Poznańban, a júniusi forradalom után jöttünk össze, néhány fiatal poéta. Az első nyilvános fellépésünkön még erotikus költeményekkel jelentkeztünk, de a következő irodalmi estünkön már politikai verseinket olvastuk fel. Azért hoztuk létre ezt a csoportot, hogy ellenálljunk, megtagadjuk a kommunizmus eszméit és gyakorlatát, és hirdessük egy jobb, igazabb világ igéit.

– Mit szóltak ehhez a cenzorok?

– Kezdték átengedni a verseimet, a poznańi felkelést ugyanis egyfajta kulturális olvadás követte Lengyelországban. Azelőtt egymás után dobták vissza a költeményeimet az újságok, mert, ahogy a cenzorok mondták, nem feleltek meg a szocialista realizmus elvárásainak.

– Első nyilvános jelentkezéseinek egyike a magyar forradalom előtt hajtott fejet. Komor, izgalmas képekkel tűzdelt, néhol a misztikum határát súroló költemény volt ez, amelyben furcsamód sehol sem szerepel a Budapest, a Magyarország vagy a felkelés szó. Mégis, tűpontosan célba talál a vers…

– A mű 1956 decemberében jelent meg. A Katalin címet adtam neki. Ez a női név csak egyetlen nyelven hangzik így, magyarul. Ez volt a kulcs. A cenzorok, nem tudom, volt-e már dolga velük, nem valami okos emberek. Csak a konkrét, leírt sorokat olvassák. Ha nem látnak betűket a sorok között, akkor azt hiszik, hogy nincs is ott semmi. Én három verset írtam a magyar forradalomhoz 1956-ban, de közülük csak a Katalint sikerült megjelentetnem. Még később, 1960-ban is fennakadt a másik kettő a cenzúrán, csak az úgynevezett Gömöri antológiában kaphattak helyet, 1986-ban, Londonban.

– Volt olyan verse, amelynek nagyon meg kellett volna jelennie, mégis a fiókban maradt?

– Több is. Az egyikben apámnak állítottam emléket, akit Harkovban lőttek tarkón a szovjetek, a katyńi vérengzéssel egy időben. Katyń súlyos tabu volt mindvégig a kommunista Lengyelországban. Nemhogy írni, de még suttogni sem szabadott róla. Voltak azonban meglepő sikereim is. Amikor átjöttem Magyarországra 1965-ben, Adyt fordítottam. Egyik versét, amelyben azt mondja a magyarokról, hogy „mi mindig, mindenről elkésünk”, úgy igyekeztem lefordítani, hogy érvényes legyen az akkori lengyel állapotokra. Először nem engedte megjelenni a cenzúra, de a költő születésének századik évfordulójára szerkesztett anyagban átcsúszott több más vers és egy tanulmány közé rejtve. Aztán a nyolcvanas években, már a hadiállapot idején költő barátaim kivitték Lengyelországba több kritikus, szocializmusellenes versemet is. Hátha kezelésbe veszi őket valamelyik földalatti szerkesztőség. Nagy meglepetésemre végül az egyik hivatalos krakkói irodalmi kiadónál jelentek meg, komoly visszhangot keltve. Az új kötetbe is beválogattam közülük néhányat.

– Nem változtatott alkotói attitűdjén, noha napjainkban az alanyi költészet éli divatját, ami mentes minden történelmi, közéleti, politikai tartalomtól. Hogy viszonyul Konrad Sutarskihoz a mai irodalmi szcéna?

– Ez nem az én dolgom, más úton járok. Három nagy fejezetre osztottam a mostani kötetemet. Az elsőben az európai civilizációra leselkedő új veszélyekkel, azaz a globalizmussal és az iszlámmal, a másodikban a természet pusztulásával, a harmadikban pedig a kommunista múlttal foglalkozom. Szeretek előre gondolkodni. Az 1970-es években született verseimben már akkor foglalkoztam az ember kíméletlen, természetet leigázó ténykedéseivel, amikor ez még nem volt téma. A XXI. században viszont amellett, hogy folytatódik a Föld brutális kizsákmányolása, tetézi a bajokat a globalizmus megjelenése, ami az iszlámot használja fel saját terjeszkedéséhez, uralmának kiépítéséhez. A kötetem elején olvasható két esszém is. Ezekben arról írok többek között, hogy a költők és az írók is azt hitték, a kommunizmus bukásával véget ért a jobb jövőért folytatott harc, és egy boldog, gondtalan kor következik. Tévedtünk. A nácizmus és a kommunizmus után megjelent egy harmadik, ugyanolyan pusztító, totalitárius rendszer: a globalizmus.

– A költők, írók dolga lenne küzdeni ellene?

– Az egyik esszémben arról is írok, hogy a romantika korszakában, amely alapvetően a XIX. századra esett, a költőnek megvolt a maga küldetése. Harcolni az emberért, az igazságosságért, az erkölcsi jóért. A világ minden részén alkottak olyan költőóriások, Byron, Mickiewicz, Petőfi, Dionisziosz Szolomosz, akiknek a verseiben a szabadság gondolata és az emberiség sorsa volt a központi elem. De ahogy leáldozott a romantika kora, mintha eltűnt volna ez a küldetés. Pedig a XX. század is tele volt feladatokkal, amelyek a nácizmus és a kommunizmus létéből adódtak. Úgy is érezhetjük akár, mintha a kommunizmus elleni harc fontosabb lett volna, pedig nem, fontos volt mind a kettő, de a kommunizmus sokkal tovább húzta, a náciknak, hogy úgy mondjam, csak tizenkét év jutott. Lengyelországban fontos verseket szült az ellenállás, a nácikkal, kommunistákkal szembeni küzdelem, elegendő, ha csak Tadeusz Różewicz költeményeire utalok. Ő harcolt a Honi Hadseregben, majd a kommunistaellenes partizánok oldalán is. Két másik ragyogó lengyel költő, Krzysztof Kamil Baczyński és Tadeusz Gajcy is harcolt verssel és fegyverrel a lengyel szabadságért, mindketten az 1944-es varsói felkelésben estek el. Ami Kelet-Közép-Európát illeti, itt a második világháború után sem ért véget ez a küzdelem, elég, ha csak a lengyel Czesław Miłosz vagy Zbigniew Herbert, illetve Illyés Gyula és Csoóri Sándor munkásságára utalok. Ehhez a vonulathoz tartozom, de én tovább is léptem.

– A költészet vagy a történettudomány terén? Nem hivatásos történésznek tekinti saját magát, több történelmi kötetet írt, legutóbb pedig egy olyan könyvet szerkesztett, amely azt veszi számba, miként védték közösen magyarok és lengyelek a keresztény Európát…

– A hivatásos történészek nem vették észre, hogy mennyire hasonló és milyen sok ponton fonódik egymásba Magyarország és Lengyelország históriája. Mindkét ország a nyugati civilizáció keleti szélén fekszik, emiatt számos támadás érte kelet felől őket. Például a tatárok, majd az Oszmán Birodalom ellen is mindkét nép Európát, az európai kereszténységet és civilizációt védte, súlyos áldozatok árán. Az Országos Lengyel Önkormányzat történészi konferenciát szervezett 2017 novemberében, ahol a hivatásos történészek az én igazamat bizonyították. Kicsit hasonló a helyzet napjainkban is, hiszen történészek sokassága véli úgy, hogy a kommunizmus bukásával semmilyen veszély sem fenyegeti már Európát. Ez nyilvánvaló tévedés, a harc folytatódik, és ahogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök mondta itt, Budapesten március 15-én, ez megint a lengyelek és magyarok közös küzdelme.

– Feltűnő, milyen erővel jelennek meg a Sutarski-versekben a természet szépségei, és milyen hangsúlyos bennük a természet féltése. Egy helyen azt írja például, hogy a Föld „nem hisz a civilizációs varázslatainknak”…

– Amikor a németek bevonultak Lengyelországba 1939-ben, Poznańból kitelepítettek bennünket anyámmal keletre, a főkormányzóság területére. Vidéken éltem több mint öt éven át. A legjobb ízek, a tavasz legédesebb illatai nekem ma, nyolcvanöt évesen is a falut juttatják eszembe. Bár a fogalmak közti bakugrásnak tűnhet, de a természethez hasonlóan szeretem az iróniát is. Használom, mert felismertem, hogy az irónia különleges eszköz a költő kezében, és mint ilyen, alkalmas volt a cenzúra kicselezésére is. És éppúgy gazdagította a szavaimat és a mondanivalómat, mint a természet.

– Isten is felbukkan verseiben, de a hit fogalmával, akár elvont vagy direkt formában, többet találkozni…

– A hit akkor megfelelő, ha emberbarát, ha támogatja az embert, és nem ellenzi mások hitét. A muszlim hittel épp az a baj, hogy nem hagy élni másokat, más hitűeket. Ezért kell megvédenünk magunkat tőle. A romantika idején szűk volt az értelmiségi réteg, a költő a nemzet szellemi vezetőjévé és lelkiismeretévé vált. Byron, Mickiewicz, Petőfi… Hosszú a sor. Ma sokkal szélesebb az értelmiségi réteg, a nemzet vezetésében ott vannak a politikusok, közgazdászok, történészek és sokan mások. De a költőnek is van feladata, mert most akkora veszélyben van Európa, mint eddig sohasem. Új kötetem mozgósító erejű felhívás író és költő barátaimhoz, szélesebben az egész társadalomhoz. Verseimet Magyarországnak és Lengyelországnak ajánlom.