Harcot hozott a vírus

– Magyarország politikáját, beleértve a teljes baloldali kurzusokat, nagyon sokáig a sodródás jellemezte. Mik ennek a történelmi előzményei, mikor kezdődött ez?

– A török hódoltsággal. Ha leszámítjuk a Rákóczi-szabadságharcot, akkor az 1790-es évek reformtervei voltak az első olyan nagy nekilendülések, amikor a magyarok saját jogú államot próbáltak létrehozni, saját törvényalkotó politikai keretben gondolkozni. Mindezt persze letörték a Habsburgok, csak 1848–49-ben vívhatta ki rövid időre szabadságát ez a nép. A magyar történelemnek sajnos jellemző eleme a sodródás. Csak kivételes pillanatokban és kivételes államférfiak által emelkedett felül azon a külpolitikai iskolán, amely szerint csatlakoznunk kell valamilyen nagyobb hatalomhoz, mert ha nem, akkor erővel betagolnak. A saját jogú politikához persze erő és teljesítmény kell. Volt, hogy a történelmi viszonyok vagy a nagyhatalmak összjátéka akadályozta a magyarok kezdeményezéseit, és persze volt, amikor a politikai osztály szükséges vezetői képességei hiányoztak a függetlenedéshez. Az elmúlt tíz-tizenegy év viszont épp arról szólt, hogy kiléptünk a sodródás medréből. Kivételes helyzet ez a magyar történelemben, és jó, hogy ezt kortársként megélhetjük.

– Valójában nem a járványról szól az ön kötete, hanem egy sorsdöntő politikai versenyről. Mikor záródhat le ez a küzdelem?

– A könyv korrajz, annak a kornak a rajza, amelybe betört a vírus, és láthatóvá tette, hogy melyek azok a kormányok és politikusok, akik valóban cselekvőképesek. A járvány azt is világossá tette, kire érdemes hallgatnunk. A cselekvő nemzeti kormányokra vagy a nemzetek felett álló Európai Egyesült Államok bürokráciájára? Kiderült, hogy a bürokrácia képtelen megbirkózni a válsághelyzettel, sőt inkább elmélyíti a bajt. Késlekedik, ódzkodik a döntéstől, igyekszik elterelni a figyelmet a valódi problémáról. Az erős politikai vezető, a cselekvő kormány épp ellenkezője ennek. A konzervatív magyar vezetés már 2010-ben is nagy lendülettel és sok ötlettel kezdte kezelni a baloldal által ráhagyott gazdasági krízist. De tetterő és rátermettség jellemezte a kormányt a migrációs válság és a vírusjárvány kapcsán is. Persze pont az ilyen politikusokat és kabineteket akarja félreállítani Brüsszel. Tart az erős emberektől, mert a történelmi tapasztalataiból azt olvasta ki, hogy ezek veszélyesek. Főként, ha még populisták is! Azaz foglalkoznak az általuk vezetett társadalom tagjainak érdekeivel, életével.

– De hát erről szól a nemzeti felelősség, nem?

– A bürokratikus politika valójában elitpolitika. És az elit úgy tudja fenntartani a hatalmát, ha elszeparálja magát az emberektől. Ezt ismerjük már a szocializmusból is. Sokszor szólt le a vezetés a népnek, hogy a politika nem a ti dolgotok, ne foglalkozzatok vele. Mindenki üljön be a Trabantjába, menjen ki a kis vityillójába, majd mi intézzük a politikát. És most az uniós bürokraták sem szeretnék, hogy az emberek vágyai, törekvései tükröződjenek a politikai folyamatokban.

– Vajon a vírusválság tudatosította a magyarokban, hogy cselekvő vezetőjük és kormányuk van?

– Azt mindenképpen érzékelhették, hogy Orbán Viktor képes úrrá lenni a válsághelyzeteken. Az ellenfél persze azt képet akarja elterjeszteni róla, hogy egy hőzöngő miniszterelnök, aki állandóan háborúzik, és mennyivel jobban járnának az emberek, ha az országvezető úton-útfélen kompromisszumokat kötne, mert így béke lenne, nyugalom, azaz sodródjunk csak újra.

– Végül is mindannyian nyugalmat, biztonságot, kiszámíthatóságot akarunk.

– Csak az a kérdés, ki teremti meg és hogyan. Mert ha van egy olyan politikai osztály és egy olyan politikai vezető, aki magára vállalja a küzdelmeket annak érdekében, hogy szabadon, függetlenségben élhessünk, az rendben van. A baloldali kormányok viszont folyton ránk hagyták a küzdelmet, kiszolgáltatva bennünket a válságoknak. Nagyhatalmak vonzáskörében élünk, és az erősebb állam mindig rá akarja kényszeríteni az akaratát a kisebbre. Ez ellen harcolni kell, és ezt a kihívást nem kerülheti, és nem is kerüli meg a cselekvő vezetés.

– Azt írja, hogy Brüsszel a járvány árnyékában felerősítette a genderizmus és az LMBTQ-kultúra terjesztését. Ezzel foglalkozik a járvány elleni védekezés, a válságkezelés helyett. A magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított támadásokból is ezt áthatjuk?

– Brüsszel megérezte a vérszagot. Látja, hogy a nemzetállamok a vírus elleni védekezéssel vannak elfoglalva, és úgy gondolja, hogy akkor most áterőltetheti náluk is azt az ideológiát, amelyet eddig elutasítottak. Le karja bontani a határokat, úgymint a nemzetek határát, a kultúrák, a nemek határát és a családok határát is. Brüsszel most minden eddiginél erősebben állt elő modernista törekvéseivel, használva a zsarolás, a fenyegetés, kiszorítósdi fegyverét is, sőt már jogos pénzünket is visszatartja. Nézzük csak meg azokat a jogállamisági eljárásokat, amelyeket indított Lengyelország vagy Magyarország ellen!

– Vajon számít-e valamit, hogy előbb a lengyel, majd a magyar alkotmánybíróság is döntést hozott Brüsszellel szemben a szuverenitás kérdésében?

– Számít, mert példát mutattak. A nemrég született magyar alkotmánybírósági döntés arról szól, hogy e téren is határokat kell húzni, azaz ki kell mondani, milyen kérdésekben dönthet az unió, és mi tartozik a nemzetek hatáskörébe. Egyértelművé tette, hogy nem mondtunk le a határaink, a kultúránk, a hitünk és az őshonos magyar lakosság védelméről. Szabadságharcot vívnak a nemzeti elkötelezettségű kormányok az uniós bürokrácia ellen, itt már erről van szó.

– Sok filozófus és társadalomtudós szerint a járvány megváltoztatja a világot, előtérbe kerül a józanság és a mértéktartás. Egyetért?

– Ebben nem hiszek. Annyiszor beszéltünk már a liberalizmus haláláról, hogy már meghaladtuk, és új korszak kezdődött, de még mindig itt van velünk. Dolgozik tovább, sőt mai alakváltozata még radikálisabban, brutálisabban törekszik minden olyan struktúra felszámolására, amelyben mi, nemzeti beállítottságú emberek otthon érezzük magunkat. Ez a fajta liberalizmus az Egyesült Államokban olyan politikai kultúrát hozott létre a woke-mozgalom képében, amely eltörölné az amerikai eredetet, eltörölné a tradícióikat is, és ez a hullám már elérte Európát. A liberalizmust mint szellemi képződményt és politikai tábort erősnek tartom. A jobboldalnak viszont gyengék a hadállásai. Sok-sok csatornán, például a Netflixen is folyik az a kulturális hadviselés, amelyet ez a liberalizmus irányít és tölt meg tartalommal. Nekünk pedig nincsenek olyan fegyvereink, amelyekkel ebben a dimenzióban, vagyis a soft power terén felvehetnénk vele a küzdelmet. Ha megnézzük, hogy egy mai huszonéves miként vélekedik fontos társadalmi, politikai kérdésekről, és mit gondol ugyanezekről a negyvenes-ötvenes, konzervatív korosztály, akkor láthatjuk, mennyire nehéz évek elé nézünk. A fiatalok a zenétől kezdve a filmeken, a közösségi portálokon, a tévécsatornákon át szívják magukba a liberalizmus üzeneteit, akaratlanul is. Még a sporteseményeken is ez megy, különféle szlogenek, szivárványzászlók vagy letérdelés formájában. Ráadásul a járvány örve alatt még inkább felerősödtek ezek a jelenségek.

– Ezek szerint nincs esélyük a konzervatív erőknek?

– A soft politika világáról beszéltem. A hard politika szintjén viszont itt van Magyarországon egy nagyon sikeres jobboldali politikai erő. Sorra nyeri a választásokat, ráadásul több fontos kérdésben is nemzeti konszenzust tudott teremteni. Én hiszek a jobboldali hard politika irányító erejében, tehetséges és cselekvő politikusaiban. Remélem, kormányzati pozícióban maradnak, mert ez az erő és energia előbb-utóbb kultúraépítésbe kell hogy forduljon. Így is láthatók már eredmények e téren. Ez az egyetlen megoldás.