A tavalyi magyarországi választási kampány során Medgyessy Péter előszeretettel hangoztatta erdélyi származását, ami garanciát jelenthet a határon túli és különösen az erdélyi magyarok számára. Persze némileg már akkor is árnyalta a képet egyes MSZP-s politikusok fenyegetőzése a 23 millió román munkavállalóval. Néhány hónap múlva Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyar ügyekért felelős államtitkára a kormányfővel egybehangzóan állította, hogy az Orbán-kormány túlszerette a szomszédos országokban élő magyarokat. Ezt a kijelentést ugyan mindkét politikus megpróbálta megmagyarázni, de a határon túli magyarok közül sokan ekkor már komolyan aggódtak. Talán ez is közrejátszik abban, hogy egy felmérés során az erdélyi magyarok túlnyomó része a szocialistákkal szemben a Fideszt, illetve az Orbán-kormányt biztosította szimpátiájáról. Az viszont döntően befolyásolhatta az eredményt, hogy az Orbán-kormány nemzetpolitikája mindvégig következetes maradt, Medgyessyékhez képest különösképpen.

Az új kormány azonban egyelőre csak a retorika szintjén támogatja a szomszédos országokban élő nemzettársainkat. Az MSZP- SZDSZ-koalíció a határon túli magyar vezetők tiltakozása dacára a státustörvény kilúgozására készül. Teszik ezt annak ellenére, hogy még legfőbb határon túli szövetségeseik, az RMDSZ vezetői is tiltakoznak bizonyos tervezett módosítások ellen. Markó Béla és Frunda György határozott kiállását viszont némiképp árnyalja az RMDSZ politizálása. A legnagyobb erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet ugyanis nagyon szerény eredményeket könyvelhet el. Pedig 1996 és 2000 között a román kormánykoalíciót erősítette, míg két éve az egykori román kommunisták, ma szociáldemokraták alkotta Nastase-kabinetet kívülről támogatja. Az apró lépések politikáját meghirdető RMDSZ csúcsvezetése eleddig kevés eredményről tud beszámolni, talán csak a kárpótlási folyamat említhető komoly fegyvertényként. A Markó-Frunda-Takács- Verestóy csapat – csakúgy, mint Medgyessy és Kovács – azonban kétségtelenül legitimálta, legitimálja az immár az európai integráció feltétlen hívének számító Iliescu-Nastase-tandemet, és segítő kezet nyújt az MSZP-nek a nemzetpolitikai piros pontok megszerzésében. Az európai fórumok előtt így már fel sem merül az erdélyi magyarok problémája. Brüsszelben tehát nyugodtan kipipálhatják a magyarkérdést, legfeljebb a romániai cigányság helyzetéről tesznek – egyébként jogosan – említést az ominózus országjelentésekben.

A nyugat-európai politikusok és a brüsszeli bürokraták pedig az erdélyi magyarok helyzetének állítólagos javulását láthatják, hiszen Medgyessy Péter és Adrian Nastase a közeljövőben együtt kívánnak kilincselni náluk. Nem kevesebbről van szó, mint a Budapest-Bukarest autópályáról.

A két kormányfő Szatmárnémetiben többek között abban állapodott meg, hogy közösen lobbiznak az Európai Unió elnökénél az autópálya érdekében. A két kormányfő kijelentette, hogy levelet írnak Romano Prodinak az ügyben, a magyar miniszterelnök pedig felveti az autósztráda kérdését a csatlakozási dokumentum aláírásakor. Nastase megállapítása szerint európai érdek, hogy a 4. korridor vagy páneurópai folyosó a Nagylak-Déva-Nagyszeben-Brassó-Bukarest-Constanca vonalon megépüljön, ugyanakkor Románia érdeke, hogy a leágazások lefedjék az ország egész területét, miközben fennáll a korridor bővítésének a lehetősége is. Ez azt jelenti, hogy az autópálya el fogja kerülni Észak-Erdélyt, vagyis ahol a romániai magyarság döntő többsége él. Az pedig kétséges, hogy a leágazásokat hogyan építik meg. A sztráda tehát messze elkerüli majd Nagyváradot és magyarlakta környékét, Kalotaszeget, Kolozsvárt, a Mezőséget és természetesen Székelyföldet is. A befektetők által eddig sem túl kedvelt magyar többségű vidékek így megint kimaradnak egy komoly fejlesztésből. Ez pedig nem kedvez a munkahelyteremtésnek, nem beszélve arról, hogy egyes elemzők szerint a rossz gazdasági helyzet miatt felgyorsulhat az erdélyi magyarság kivándorlása, illetőleg tovább romolhat a gyermekvállalási kedv.

A 7. RMDSZ-kongresszus és körítése megannyi kérdést vet fel. Nem csupán gazdasági, egzisztenciális, hanem személyi és szimbolikus kérdéseket is. A kongresszussal egy időben az erdélyi magyarság legalább annyira legitim képviselői: egyházi emberek, a Markó-féle szárnnyal egyet nem értő RMDSZ-es képviselők és szenátorok, önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a szellemi élet meghatározó személyiségei gyűltek össze a szatmárnémeti Láncos-templomban Tőkés László hívására. A rendkívüli egyházkerületi közgyűlésen részt vevőket azonban az RMDSZ többségi szárnya részéről szinte csak negatív kritika érte. Az egyik fő vád szerint olyan békétlen, sérelmi politikusok jöttek össze a Láncos-templomban, akik nem nyújthatnak alternatívát, csupán frázisokat pufogtatnak, miközben gyakorlati eredményeket nem tudnak felmutatni.

A tények azonban megcáfolni látszanak az RMDSZ szabálytalanul összehívott és felállt kongresszusán győzedelmeskedő küldöttek, valamint a szövetség vezetőinek vádjait. Tőkés püspök mintegy 1300 főt számláló „alkalmi társaságában” ugyanis sikeres polgármesterek csakúgy részt vettek, mint különböző közösségek nagy támogatottsággal rendelkező és bizalommal övezett vezetői. Közülük megkérdeztünk két Erdély-szerte ismert személyiséget az RMDSZ, Medgyessy Péter és Adrian Nastase szatmárnémeti teljesítményéről, sőt megkerestünk egy olyan eredményes önkormányzati szakembert is, aki ugyan nem volt jelen a szatmári városban, de elismertsége és szakértelme vitán felül áll.

– Az RMDSZ lényegében felszámolta az önkormányzati modelljét. Az egész erdélyi magyarságot érintő belső választások ezennel elmaradnak – fejtegette Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester. – A tiszteletbeli elnöki székből azt a Tőkés Lászlót távolították el, aki 1989-ben egyedül többet tett a szabadságért, mint az egész erdélyi magyarság. A püspök az életét tette fel az erdélyi magyarok megmaradásának eszméjére, de úgy látszik, ez mit sem jelent az RMDSZ vezetőinek. Mindeközben azt a Markó Bélát választották újra immár sokadszorra, akinek az elnöksége alatt 200 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság. Az RMDSZ által kívülről támogatott Nastase-kormány vezette Romániában a decentralizációra továbbra is várni kell. Az RMDSZ a sikerpropagandától hangos, holott elég, ha csak a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását nézzük. A kommunisták a római katolikus egyháztól annak idején mintegy 1500 ingatlant vettek el. Ebből eleddig 15-öt kaptak vissza a katolikusok…

Szász Jenő szerint a Markó-Frunda-Takács-Verestóy csapat, valamint bukaresti és budapesti szövetségeseik pontosan azokat vádolják, akik fel tudnak mutatni valós eredményeket.

– Székelyudvarhelyen 4 százalékos a munkanélküliség – mondja a túlnyomórészt magyarok lakta székely anyaváros polgármestere. – Ez tudatos munka eredménye, hiszen magyarországi példákat is segítségül híva, komoly befektetőket csábítottunk a városba. Életre hívtunk egy önálló, magyar tannyelvű főiskolát, egy hivatásos színházat, valamint egy profi néptáncegyüttest, sőt felújítottuk a városi múzeumot. Ezzel szemben az RMDSZ-féle apró lépések, azaz a megalkuvás politikája miatt összerdélyi szinten nem mutatkozik bátorság a politikai cselekvésre. Adrian Nastase Szatmárnémetiben egyértelműen elzárkózott a magyarság autonómiatörekvéseitől, s ezek után még Markó Béláék sikerről beszélnek.

Szász Jenő szerint az RMDSZ egypárti jellege a ’89 előtti időket idézi. A polgármester úgy véli, ha már a román posztkommunisták a szövetségeseik, Markó Béláék példát vehetnének Iliescu elnöktől, aki többször is meg merte mérettetni magát a választók előtt.

– Sajnos a magyar kormánnyal kapcsolatos félelmeink beigazolódni látszanak. Már a magyarországi választási kampány idején is nagyon rosszulesett nekünk, amikor minket is román munkavállalóként jelöltek meg. Úgy tűnik, a státustörvényt is lassan felszámolják, legalábbis jelentősen felhígítják. Medgyessy Péter gyakran emlegeti erdélyi gyökereit. Remélem, nem jutok el odáig, hogy őt is azok közé a kommunisták és posztkommunisták közé soroljam, akik ugyan Erdélyben születtek, de nem szolgálták a hazájukat, szülőföldjüket. Intő jelnek tűnik, hogy a csereháti iskola kérdésében (az előző számban foglalkoztunk az üggyel – a szerk.) megkerestem Medgyessy Pétert és a kormánypárti frakcióvezetőket is, de még csak válaszra sem méltattak. És nagyon úgy tűnik, hogy a két kormányfő autópályaügyben történő lobbizása is belesimul a képbe.

A székelyudvarhelyi polgármester még fontosnak tartotta közölni, hogy az erős civil szférára Erdélyben is nagy szükség van. Szerinte az erdélyi magyarság legalább 80 százaléka nemzeti elkötelezettségű, így akár polgári körökkel is harcolni kell a valódi értékekért. Szász Jenő úgy látja, a Láncos-templomban az erdélyi magyar nemzeti közösség megmaradása szempontjából lényeges döntések születtek, ugyanis megjelölték a legfontosabb cselekvési pontokat.

Ezt erősítette meg Gergely István csíksomlyói plébános is. Vele szemben sem tartható az RMDSZ hangadóinak vádja. A plébánosnak a moldvai csángómagyarok ügyében folytatott küzdelméről már beszámoltunk. A tiszteletes ezenkívül – túlzás nélkül állíthatjuk – több száz magyart mentett meg az elkallódástól: a társadalom peremére szorult és az árvaházból kikerült fiatalok tucatjainak biztosít szállást és munkát.

– A Láncos-templomban szinte az összes erdélyi magyar jobboldali politikai erő képviseltette magát, így megjelent a mai RMDSZ-szel szembeni valós politikai alternatíva – nyilatkozta Gergely István. – Polgári körök már Csíkban is több helyütt alakultak. Markó Béla, Frunda György és követőik az egész erdélyi magyarság nevében beszélnek, holott az emberek nagy része nem hisz már az ígéreteikben. Sajnos a magyar kormány ígéreteiben sem hiszünk már igazán, és azt kell mondjam, hogy az erdélyi magyarok nagy része egyáltalán nem büszke arra, hogy Medgyessy Péter erdélyi származású. Nem lepett meg minket az autópályaügye sem, hiszen a székelyföldi magyarok már megszokták, hogy minden elkerüli a régiót. De ez csupán egy a sok fontos ügy közül. A román és magyar posztkommunisták egyszerűen elvesztették erkölcsi hitelüket.

Észrevételünkre, miszerint két magyar politikai erőt az erdélyi magyarság számarányánál fogva nem tud bejuttatni a román parlamentbe, Gergely István úgy válaszolt, hogy elsősorban nem Bukarestben kell az erdélyi magyarság hiteles képviselőinek jelen lenni, hanem a nyugati „udvarokban”, valamint elsősorban az erdélyi polgármesteri, tanácsosi székekben és a megyei tanácsokban.

– Felháborító, hogy az RMDSZ vezetői arról beszélnek, hogy az erdélyi magyarságnak gazdasági értelemben kell megfogalmaznia önmagát. Erkölcsi tartás, szellemi tartalom nélkül a magyarság eltűnik. Kétségtelen persze, hogy a mindennapokra is gondolni kell, ám nem mindegy, miképpen. Országunk – szerencsétlenségünkre – nincsen, de a talpalatnyi földet, amit kaptunk, azt meg kell tartanunk. Segítőtársaimmal egyházi kapcsolatok, alapítványok révén sikerült munkahelyeket teremtenünk. Székelyföldön valami megmozdult, s vannak azért helyi források is. Sok helyen beindult a falusi turizmus. Az emberek jórészt visszakapták az ingatlanjaikat, létrejöttek a közbirtokosságok is. A kasszába így került egy kis pénz, és ez egy kis reményt ad a fiataloknak. De nagyobb virtussal, jobb hozzáállással még többet lehetne elérni, hiszen az Úristen mindenkinek adott egy darab semmit, és egy darab semmiből egy kis világ születhet.

A szellemi, lelki tényezők mellett a gazdasági megerősödést Kolumbán Gábor is kulcsfontosságúnak tartja. Az ismert önkormányzati szakember a közelmúltban az EU PHARE-programjának keretében kezdeményezte egy csíkszeredai kisvállalkozás-fejlesztő központ létesítését. Ezen túlmenően több más, a térségfejlesztést érintő, segítő együttműködési programot dolgozott ki. Kolumbán balesete miatt nem mehetett el Szatmárnémetibe, de az RMDSZ és a magyar baloldal politizálását ő sem tartja célravezetőnek.

– Az autópályaügyet azonban érdemes árnyaltabban figyelni. Az autópálya-programozás európai szinten folyik: a programok gazdasági számításokon alapulnak, ezért jelen esetben a lényegesen sűrűbben lakott és nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező Dél-Erdélyen keresztül vezethet az autópálya. Ezt azonban nekünk, székelyföldi magyaroknak nem kell feltétlenül tragédiaként felfogni. Én nem tartozom azon közgazdászok közé, akik hisznek az autópályák csodatévő erejében. Egyes felmérések szerint arról a környékről, ahol az autópálya vezet, könnyebben elmennek a helyi lakosok, ráadásul az a fajta tőke, amelyet jellemzően az autópálya vonz, rendkívül mobilis, így könnyen továbbáll. Elég csak Székesfehérvárra gondolnunk. Ez a típusú fejlődés tehát nem mindig fenntartható. Székelyföldnek a turizmus jelentheti a jövőt. Az autópálya itt kétélű fegyver lehet, hiszen megváltoztathatja a természeti környezetet, a fenti vonatkozásokról nem is beszélve. Vannak azonban nagyon lényeges kérdések, amelyeket sem az RMDSZ, sem a magyar kormány nem vet fel román partnereinek. Székelyföldön a térséget integráló belső úthálózatot kellene fejleszteni. A Ceausescu-korszak idején épült utak rendkívül rossz állapotba kerültek. Annak idején a „hajrámodernizálás” jegyében a lehető legrosszabb technológiával készültek ezek az útszakaszok. Felújításuk azonban különböző megfontolások miatt régóta késik. Mindez nem kedvez sem a turisztikai, sem más befektetéseknek. Ez ügyben a román kormány kezében a megoldás, vagyis közvetlenül érintett a kabinetet kívülről támogató RMDSZ és a Nastase-csapattal kitűnő viszonyt ápoló magyarországi baloldal is. Mivel azonban a Nastase-kormány semmilyen komolyabb magyar érdekérvényesítéssel nem találkozik, így nincs is rákényszerítve komplex területfejlesztésre a többségében magyarlakta régiókban. Ugyanígy nem kerül napirendre a marosvásárhelyi repülőtér nemzetközi légikikötővé tétele sem. Pedig például a Maros megyei tanács konkrét terveket is kidolgoztatott erre nézvést. A kedvezményes, promóciós áron beindítandó járatok az egész térségnek új lendületet adhatnának. Ezek a kérdések viszont, úgy látszik, nem fontosak sem az RMDSZ, sem magyarországi szövetségeseik számára, pedig a román kormány támogatásáért, illetőleg az európai integrációban való segítségért cserébe sok mindent lehetne kérni.

Úgy tűnik tehát, az RMDSZ vezetőinek Tőkés Lászlóval és szövetségeseivel szemben megfogalmazott vádjai nem megalapozottak. A valódi eredményeket felmutató erdélyi önkormányzati és közösségi vezetők meghatározó része pedig nem csupán a Markó-féle kirakatpolitikát kárhoztatja, hanem a magyar kormány tevékenységét is, hiszen Kovács Lászlóék eddig inkább a román posztkommunistákkal való szövetséget részesítették előnyben az erdélyi magyarság megerősítésével szemben.