A Békemenetek aktualitását az Európát, az európai polgárok békébe vetett hitét már több, mint három éve beárnyékoló háború, valamint a felerősödő háborúpárti hangok és elhatalmasodó háborús pszichózis adja

– fogalmazott a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán, az október 23-i Békemenetet szervező CÖF–CÖKA szóvivője.

Hirdetés

Emlékeztetett, hogy a Békemenet alapítói – Bayer Zsolt, Bencsik András, Csizmadia László, Fritz Tamás, Stefka István és Széles Gábor – sohasem titkolták, hogy a megmozdulások sikerének kulcsa az a közös akarat, amely kétségtelenül egy szuverén nemzeti politika és egy szuverén politikus államférfi, a polgári-nemzeti ideológia és Orbán Viktor kormányfő személye körül összpontosul.

Ifj. Lomnici leszögezte, hogy a Békemenet és a mögötte álló több százezer igaz magyar ember hite és elszántsága valóban olyan megkerülhetetlen erő, amit még a brüsszeli hatalmi gépezet, illetve annak hazai helytartói sem tudnak megkerülni.

A résztvevő szellemi honvédők számos alkalommal világos üzenetben tudatták Brüsszellel, hogy kiállnak a nemzeti kormány által képviselt nemzeti érdekek mellett, és nem hagyják magukat, ha igazságtalan támadás éri Magyarországot

– tette hozzá.

Még nagyobb a Békemenet tétje

A szóvivő szerint túlzás nélkül állítható, hogy egy lépésre vagyunk attól, hogy a progresszív politikai erők által uralt brüsszeli bürokrácia katonákat küldjön Ukrajnába, szakadékba taszítva ezzel Európát. 

Egy ilyen helyzetben a belső feszültséget szító, tiszás ellendemonstrációt tartó, brüsszelita politikusoknak minden jel szerint semmi sem drága, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz is azzal fenyegetőzött, hogy ha kell, magyarok fognak magyarra támadni a hatalmuk megszerzése érdekben

– jegyezte meg a Tisza Párt háborús menete kapcsán ifj. Lomnici.

Úgy véli, hogy most még nagyobb a tét az ukrán csatlakozás elvtelen és szabálytalan erőltetése, a mezőgazdaság ellehetetlenítése, a tagállami szavazati jog megvonásának lebegtetése, és a nekünk jogosan járó források visszatartása miatt. 

Aki ebben a helyzetben a brüsszeli önkény oldalára áll, szemben a nemzeti érdekekkel, legfeljebb névleg képviselheti hazánkat a történelem főutcáján

– szögezte le.