„Személyesen adtam át Ildikó néninek a gondosórát” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: a hölggyel együtt már egymillió idős honfitársunk élt a lehetőséggel. „Aki még nem tette, igényelje, mert életet menthet!” – hívta fel a figyelmet a kormányfő.

Hirdetés

Orbán Viktor videót is megosztott a találkozóról. A miniszterelnök azonban nem csak a gondosórával készült, egy csokor virágot is vitt a gondosóra egymilliomodik felhasználójának.

Ez valami őrület!

– reagált az asszony a kormányfő megérkezésére, aki elmondta, hogy régóta nagy tisztelője a miniszterelnöknek.

Ahogyan a Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, a Gondosóra-program egyedülálló a világon. Az eszköz eddig már több mint hetvenezer életet mentett meg. A program ráadásul havazás idején is azonnali segítséget jelent, ilyenkor ugyanis különösen felértékelődik a gyors segítség szerepe.

A gondosóra egyetlen gombnyomással nyújt támogatást vészhelyzetben, legyen szó elesésről, rosszullétről vagy közlekedési balesetről.