Az LMP jogi útra tereli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának működésképtelenségét – közölte Szél Bernadett (LMP) a testület ismét határozatképtelen csütörtöki ülésén.
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Fidesz-KDNP előre jelezte, hogy nem vesz részt a testület ülésén, mert az kampányakciónak tartják.
    
Molnár Zsolt, a testület elnöke ennek ellenére adott pár percet, hátha mégis megjelennek a kormánypárti képviselők.
    
A szocialista politikus elmondta: többek között az FBI nyomozásáról, a Magyarországra vezethető pénzmosási szálakról, Kósa Lajos „1300 milliárdjáról”, Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár „parkoltatott 1,2 milliárdjáról”, a kiutasított orosz diplomatáról, a Quaestor-ügyről, a jegybankkal kapcsolatos „kartellügyről”, és a „kötvénybűnözőkről” is tájékoztatást várt volna a kormány és a szolgálatok képviselőitől.
    
Molnár Zsolt kiemelte: ha nem lenne kampány, ezekről az ügyekről akkor is tárgyalna a testület. Felidézte: négy évvel ezelőtt, április 3-án – szintén a kampányidőszakban – a kormánypárti politikusok Mesterházy Attilát, az MSZP akkori elnökét, miniszterelnök-jelöltjét akarták a testület elé „citálni”. Ugyanebben az időszakban volt olyan is, hogy egy héten kétszer ülésezett a nemzetbiztonsági bizottság.
    
A kormánypárti képviselőknek most is kötelességük lenne megjelenni az ülésen – vélekedett a testület elnöke, aki úgy fogalmazott: most „sokadszorra futamodnak meg” a kormánypárti képviselők, ezért március 29-ét a gyávaság napjának lehet elnevezni.
    
Az MSZP-s képviselő Németh Szilárd, a testület fideszes alelnökének helyére egy kaput ábrázoló képet tett, amelyet kinyitva mások mellett Habony Árpád, Zaid Naffa és Ghaith Pharaon képe szerepelt. Molnár Zsolt így kívánta szemléltetni, hogy „kötvénybűnözőket” engedtek be az országba.
    
Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) államtitkára, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója és Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója megjelent a testület előtt. Ellenzéki politikusok ismét kísérletet tettek arra, hogy feltegyék nekik a kérdéseiket. Pogácsás Tibor azt mondta: minden kérdésre válaszolnak, ha a bizottság határozatképes, ha viszont nem, és nem tudnak bizottsági ülést tartani, akkor „köszönjük, hogy itt lehettünk”. Hozzátette, tegyék fel írásban kérdéseiket, s azokra mind a BM, mind a szolgálatok határidőn belül válaszolnak.
    
Erre reagálva Molnár Zsolt azt kérte, kapjanak minél hamarabb, tartalmi választ kérdéseikre, s ne próbálják „kibekkelni” az időt a választásokig.
    
Az ülésen részt vett az LMP-s Demeter Márta is, aki azt közölte: írásban is elküldte kérdéseit az AH-nak, de mostanáig sem kapott rájuk választ. Emellett Márta ismét kérte: egészítsék ki a napirendet az általuk benyújtott törvényjavaslattal, amely többek között a nemzetbiztonsági szolgálatok működését, ellenőrzését érinti, s a nemzetbiztonsági bizottság paritásossá tételéről szól.
    
Szél Bernadett azt hangoztatta: a nemzetbiztonsági bizottságon kívül nincs olyan más fórum, ahol zárt ülés keretében feltehetné kérdéseit. Közölte: a testület csütörtöki zárt ülésére Kövér Lászlót, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Pintér Sándor belügyminisztert is meghívta, de ahogy a kormánypárti politikusok, ők sem jelentek meg.
    
Az ülés után Szél Bernadett azt mondta: december óta, csaknem fél éve nem működik a nemzetbiztonsági bizottság. Hozzátette: emiatt már korábban Kövér László házelnökhöz fordult, aki levélben úgy értékelt: elszigetelt esetről van szó. Szél Bernadett szerint viszont mostanra kiderült „sorozatos jogrendsértésről” van szó, s úgy vélekedett, emiatt Kövér Lászlónak kötelessége lett volna eljárni. 
    
Szél Bernadett azt mondta, az nem működik, hogy dacára annak, mit mondott róla az Alkotmányvédelmi Hivatal, s hogy nemzetbiztonsági átvilágítással rendelkezik, kijelentik róla, hogy „Soros-bérenc”, és a kormánypárti képviselők elszabotálják a nemzetbiztonsági bizottság üléseit.

(MTI)