Hátborzongató érzés, amikor az anyanyelvünkön kérnek segítséget

Papp Ágota riporter mesélt a demokrata.hu-nak az ott tapasztalt szívszorító részletekről.

A munkánkat végezzük, de mégiscsak emberből vagyunk

A Hír TV stábja, köztük Papp Ágota csütörtök reggel indult útnak Beregsurányba a magyar-ukrán határszakaszhoz tudósítani, miután a hajnali órákban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Szombat este érkeztek haza, ezalatt öt határátkelőnél jártak: ellátogattak Záhonyba, Tiszabecsre, Lónyára, Barabásba és Beregsurányba.

– Nehéz úgy megfogalmazni, hogy érzékletesen át lehessen adni mindazt, amit ott láttunk, mert nyilvánvalóan ezt meg kell tapasztalni – kezdte honlapunknak a riporter. Mint mondta, ilyenkor talán az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy neki mint riporternek hiteles, tényszerű információkat kell közölnie biztos forrásokra támaszkodva, közben pedig ott van az érem másik oldala: mégiscsak emberből vagyunk, akaratunkon kívül kicsit elgyengülünk egy-egy ilyen helyzetet látva.

– Sokszor éreztem azt, hogy mindent megtennék, csak hogy segíthessek ezeken a bajbajutott embereken. De közben az lebegett a szemem előtt, hogy híradós riporterként mi azzal tudjuk igazán segíteni őket, ha elmondjuk a riportban, milyen helyzetben vannak, hogy szükségük van segítségre, és hogy ebben miképpen tudnak segíteni nekik azok a nézők, akik látják majd a felvételeinket – mesélte Ágota.

A tudósításokból már láthattuk, tömegesen indultak meg az otthonaikat elhagyni kényszerülők Kárpátaljáról is Magyarországra. Az első napokban gyakran katonakorú férfiak keltek át a határon, ám csak utána jött a neheze: sorra érkeztek a kisgyermekes családok is, biztonságot keresve. A menekülő családok közt volt olyan is, aki egy pár hete született, még anyakönyvi kivonattal nem rendelkező újszülöttel sétált át a határon fagyoskodva, mindenét hátrahagyva.

– Még mindig kiráz a hideg, amikor visszagondolok rá. Nyilvánvalóan az egész világnak van tapasztalata a 2015-ös migránsválságról. De ez a helyzet azért mégiscsak más. Amikor magyarul, a saját, közös anyanyelvünkön mondják el, mit éreznek, hogy bajban vannak, segítséget kérnek… az valami egészen hátborzongató.

A magyarok azonban példásan viselkednek ebben a szituációban. Többen a határmenti falvakból érkeztek segítséget nyújtani az érkezőknek, minden lehetséges úton-módon.

– Volt egy 7-8 év körüli kislány is, aki ott élt az egyik környező faluban az anyukájával. Meg sem állt, vajas kenyeret kent, cipelte a teát, játékokat osztogatott a megrémült ukrán és kárpátaljai magyar kisgyereknek. Elképesztő érzés volt ilyet látni.

A magánemberektől kezdve, a segélyszervezeteken, a helyi önkormányzatokon, a polgárőrségen, a katasztrófavédelmen át, a kormányig mindenki megtesz mindent, hogy segíteni tudják a bajbajutottakat.

Mint mondta, a Kárpátaljáról érkezők eleinte bizalmatlanul fogadták a segítséget, ami érthető, hiszen ismeretlen helyzetbe csöppentek. Szerencsére ez a félelem hamar szertefoszlott. Volt, aki sírva fogadta a segítséget: nem kell nagy dologra gondolni, egy meleg tea, egy takaró, vagy éppen csak egy mosoly, hogy megérkeztél, itt vagy köztünk biztonságban, már nincs mitől félned.

Önkéntes fuvarosok és a haszonlesők

Amire különös figyelmet kellett fordítani, az a fuvarozás volt. A legtöbben természetesen családtagok, ismerősök, önkéntes civilek érkeztek a menekültekért, de mint mindig, voltak, akik kaptak az alkalmon, hogy hasznot húzhassanak a bajbajutottakon. Egy, a riporternek nyilatkozó férfi ugyanis azt állította, az egyik autós, miután bepakolták a csomagokat, közölte, hogy 150 ezer forintért vinné el őket Budapestre.

Ezekről sajnos a rendőrségnek és a helyi hatóságoknak nem volt tudomásuk, vagy ha volt is, kapacitásuk nem volt arra, hogy érdemben foglalkozni tudjanak a haszonlesőkkel. Annyit tehettek, hogy nagy sátrakat állítottak „ingyen fuvar, ingyen segítségnyújtás” táblákkal, ezzel is ösztökélve a menekülteket, hogy ne fogadjanak el olyan „segítséget”, amelyért cserébe súlyos árat kellene fizetniük.

Rengetegen érkeznek vonattal

A riporter szerint, amire most a legnagyobb szüksége lehet a menedékkérőknek, az a szálláshely. A vasárnap Záhonyból Budapestre érkező vonaton ugyanis ötszáz utas volt, javarészt menekültekkel, és nem mindenkinek van hova mennie.

– Ezeknél az embereknél nem biztos, hogy van telefon, hogy felmenjenek a Facebookra és megnézzék, hol tudnának megszállni. Így ha valakinek van bármi tudomása arról, hol lehetne őket elszállásolni, jelezze azt az önkormányzatok felé, a rendőrségnek vagy a helyi segélyszervezeteknek, hogy lehessen fedél a fejük felett – emelte ki a beszélgetés végén Ágota.

A helyszínen készült riportokat IDE, IDE és IDE kattintva tudják megnézni.