Népszavazás ide, állandósult ellenzéki nyomás oda, a Fideszt is váratlanul érték a felgyorsult események. Arra még Orbán Viktor sem gondolhatott, hogy egy hónappal a kirobbanó sikerű népszavazás után miniszterelnökként való visszatéréséről már mint reális forgatókönyvről ír a kormánypárti sajtó. Kevesen hittek a szemüknek, amikor Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke április elején azt nyilatkozta, hogy a nemzetközi befektetők Orbánt ugyan súlyos bizonytalansággal fogadnák, de „egy jó kormányprogrammal ezen persze lehetne javítani”. A Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának egyik legelkötelezettebb támogatója három nappal a népszavazás után még arról elmélkedett, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta nem látott reformhullám zajlik.

A Portfolio.hu gazdasági szaklapnak a kormányválság kifutására és a lehetséges gazdasági következményekre vonatkozó kérdéseire április elsején és másodikán válaszolt mintegy kéttucatnyi londoni és budapesti piaci szereplő és befektető. Az eredmény megdöbbentő. Az eddig a kormány politikája mellett következetesen kiálló pénzügyi elit a legkevésbé valószínűnek, de a legkívánatosabbnak az előrehozott választásokat tartotta. Sokuknak a Fidesz kétharmados győzelme sem lenne ellenére, mert abban bíznak, hogy egy erős mandátummal rendelkező új parlamenti többségnek nem kellene senkivel sem megegyeznie, és amennyiben a megalakult kormány gyorsan lép, a négyéves ciklus természete miatt kezdetben a népszerűségi mutatók alakulásával sem kellene foglalkoznia.

Sok más balliberális értelmiségi és közgazdász látja egyre inkább elkerülhetetlennek Gyurcsány Ferenc távozását. Ehhez hozzájárult, hogy a korábban még kiváló stratéga a népszavazást követő hetekben több szarvashibát is elkövetett. Sokan nem értették, hogy a szabad demokraták ultimátuma (Horváth Ágnes egészségügyi miniszterhez való ragaszkodásuk) miért nem kapott viszontválaszt, és a kormányfő miért hangsúlyozta többször, hogy az SZDSZ döntése racionális, és az ország érdekeit tartja szem előtt. A kormányfő végül meg is sértődött, és akárcsak Medgyessy Péter 2004-ben, többször panaszkodott a koalíciós társra. „Ma már tisztábban látok, mint pár napja. Világossá vált, hogy egyes liberális politikusok – beleértve Kóka elnök urat is – régebben készülnek erre a lépésre, a megfelelő pillanatot várták. A pillanatot, amikor ezt megléphetik.” – szúrta oda a szabad demokratáknak. Pedig volt egy adu ász a kezében: az előre hozott választások kártyája. Tölgyessy Péter volt SZDSZ-elnök hívta fel erre a figyelmet: „Egy igazán karakán miniszterelnök azt mondaná: kedves SZDSZ, van négy hetetek, hogy visszatérjetek a koalícióba, vagy én magam kezdeményezem a parlament feloszlatását, és az új választásokat.” Ami természetesen a neoliberálisok teljes összeomlásával, és nem mellékesen, a szocialisták lélegzethez jutásával járna.

Egyre több MSZP-vezető ébred rá arra, hogy egy (tőlük megszokott) kampánnyal megúszhatják a Fidesz kétharmados többséget eredményező győzelmét (egymillió szavazatuk mindig lesz, a választási rendszerből fakadóan pedig, minden ellenkező híreszteléssel szemben, rendkívül nehéz egyetlen pártnak vagy pártszövetségnek kétharmados többséget szerezni), és a romjaiban heverő nemzetgazdaság rendbetételével szinte bizonyosan komoly népszerűségvesztést elkönyvelő Fidesz kárára erősödhetnének meg és térhetnének vissza legkésőbb négy év múlva a hatalomba, immár a csak „akadékoskodni képes” SZDSZ-szel való együttműködés kényszere nélkül.

Az több mint valószínű, hogy a szabad demokraták valóban készülnek valamire, hiszen az országos tanács április 5-i ülésén Magyar Bálint javaslatára kikerült az elfogadott szövegből, hogy az SZDSZ célja az előrehozott választások elkerülése. Gyurcsány Ferenc politikusi képességei tehát nem túl kedvező fényben tűnnek fel azután, hogy kezdetben nemcsak az előrehozott választásoktól, de a kisebbségi kormányzástól is óva intett mindenkit.

A mostani válság Medgyessy négy évvel ezelőtti bukásának történetével több más ponton is párhuzamosságot mutat. Megkezdődött a mítoszgyártás arról, hogy valójában kinek a hibája volt a korábban olyan sikeresnek bemutatott együttműködés felbomlása. Alig néhány nappal a koalíciós válság kirobbanása után Kóka az index.hu-nak nyilatkozva már úgy emlékezett, hogy Gyurcsány volt az oka mindennek: „A miniszterelnök mondta fel a koalíciós megállapodást. Ha ezt tette, felelős politikusként kell, hogy legyen stratégiája arra is, hogyan biztosítja a szükséges többséget.” Holott a miniszterelnöknek és a szocialistáknak valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy a törpepárt vitatható legitimitású elnöke éppen most, egy választási csalás után teszi meg ezt a lépést és reagál így arra, hogy a kormányfő egy teljesen szokványos eszközhöz nyúlt azzal, hogy felmentette megbukott tárcavezetőjét.

„A koalíciós válságot nem én okoztam” – állította Kóka, pedig azt legfőképp ő okozta. Ha 50 év múlva felteszik a kérdést – Miért került a szakadás szélére a koalíció? –, minden bizonnyal a neoliberálisok háza táján fogják keresni és megtalálni a választ. Az SZDSZ-nek intő jel lehet az is, hogy 2006-ban úgy értek el 6,5 százalékot, hogy minden tartalékukat mozgósították és sok szocialista szavazó megosztotta voksait, és a kettő közül az egyiket rájuk adta.

Április 27-én kerül sor a szabad demokraták rendkívüli küldöttgyűlésére, ahol a párt rendkívüli tisztújításáról és a Gizella utcai széfben őrzött miniszteri lemondó nyilatkozatok sorsáról döntenek. A szocialisták tömbje – tömegpárt lévén – lassabban fordul, de a lavinaszerű eseményeket feldolgozva előbb-utóbb dönteniük kell Gyurcsány Ferenc sorsáról. Ha nem kerül sor előrehozott választásokra, a három lehetséges kimenetel a rendkívüli kongresszus összehívása és a miniszterelnöki és pártelnöki poszt szétválasztása, ezzel egybekötve vagy enélkül egy igen bizonytalan jövőjű kisebbségi kormány felállítása, valamint a kormányzóképes többség biztosítása, s végül Gyurcsány Ferenc menesztése lehet, utóbbit a koalíció újraélesztése kísérhetné.

A harmadik forgatókönyvet esélyesebbé teheti, hogy hamarosan a neoliberálisok is ráébrednek arra, hogy egy előrehozott választáson nem sok babér teremhet a számukra, és hiába „akarnak” ők kisebbségi kormányzást, hiába hangsúlyozza Kóka János mindenütt nagyvonalúan, hogy „a kormányzás felelőssége május elsejétől a szocialistáké”, és ők megmutatják, „milyen egy konstruktív ellenzék”. A farok, ami eddig a kutyát csóválta, leszakadt, és hiába lengeti azt a volt miniszter, neki kell megtenni a következő lépést, ha az SZDSZ bele akar szólni az ország irányításába.

Kérdés, érdeke-e a szocialistáknak, hogy megmentsék az SZDSZ-t? Ők inkább magukra gondolnak. Egy szakértői kormányra át tudnák tolni a felelősséget, a hírek szerint megkörnyékezték Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, de állítólag szóba került Bokros Lajos és mások neve is. Egyelőre ők is hiába várják a Fidesz taktikáját követő, magát elbarikádozó, Gyurcsány távozását szorgalmazó MDF segítségét. A kiábrándult pártszavazók gyűjtőhelyeként is funkcionáló párt elnökének, Dávid Ibolyának a szeme előtt lebeghet, hogy egy esetleges négypárti parlamentben (Fidesz, KDNP, MSZP, MDF) az ő mandátumaik hiányozhatnak majd ahhoz, hogy a jobboldal kétharmados többségre tegyen szert.

A legvalószínűbb továbbra is az, hogy a szocialisták megpróbálkoznak a kisebbségi kormányzással. Az április hatodiki frakcióülésén nem kerültek szóba valódi személyi kérdések, az új kormányzás két jelszava a biztonság és a reform lett.

Sólyom László köztársasági elnök még nem szólalt meg. Szili Katalin házelnök úgy véli, az előrehozott választások kivételével minden forgatókönyv elképzelhető. A kombinációs lehetőségek száma nagy, talán még a teljes Szilvásy-klán és a Kormányzati Tanácsadó Jósda sem lát pontosan mindent…

Monostori Tibor