Hátraarc?

Az ember úgy érzi, hogy eszeveszett száguldással rohan visszafelé az időben, amikor a legnagyobb ellenzéki párt kiszivárgott terveiről értesül a sajtóból. Az egyik előzetes ígéret szerint az oktatási rendszer korszerűsítésére és a demográfiai folyamatokra hivatkozva iskolákat zárnának be – már megint.

Bizonyára vannak oktatáskutatók, akik emlékeznek rá, hány ilyen hullámot volt kénytelen végigélni a magyar társadalom és a pedagógusszakma. Az első ilyen, körzetesítésnek nevezett kampány akkor indult, valamikor a hetvenes években, amikor az MSZMP feltalálta a szerepkör nélküli település fogalmát. Akkor több száz iskolát számoltak fel, sikeresen halálra ítélve a kisebb falvakat.

Világbanki elvárásra

A következő felszámolási láz az 1995-ben meghirdetett Bokros-csomaghoz és a liberális oktatáspolitikához köthető. A baloldali politika ugyan a gyermeklétszám csökkenésével és a finanszírozási nehézségekkel magyarázta az akkori iskolabezárásokat és -összevonásokat, de nyilvánvaló volt: a Horn-kormány annak a világbanki elvárásnak tett eleget, amely a közszolgáltatások leépítését sürgette. (E követeléseket egyébként az Antall-kormány visszautasította.)

Félreértés ne essék: akkoriban nem csak a kis falusi iskolákra került lakat. Több száz megyeszékhelyen lévő vagy éppen fővárosi intézmény volt kénytelen bezárni kapuit, közöttük általános iskolák, gimnáziumok és szakképző helyek. Hiszen az eladósodott önkormányzatok képtelenek voltak fenntartani őket.

Összesített adat ugyan nincs, de csak 2006-ben a sok száz iskola bezárásával közel háromezer pedagógus került utcára vagy vonult idő előtt nyugdíjba. Az egyetemekről, főiskolákról a munka világába lépő pedagógusjelölteknek pedig esélyük sem volt rá, hogy tanítói vagy tanári állást találjanak. A gyerekek, még a 6-7 évesek is, beletörtek abba, hogy napi több órát vonatozzanak vagy buszozzanak, ha iskolába akarnak járni. A hangos szülői tiltakozások és tüntetések gyakorlatilag nem hoztak eredményt. A balliberális kormányok hajthatatlanok voltak. Maradtak a nagy osztálylétszámmal dolgozó gyerekgyárak, és egész nemzedékek tűntek el a pedagóguspályáról. Mindez nyilván hozzájárult a Fidesz–KDNP pártszövetség 2010-es kétharmados győzelméhez.

Bokros-csomag 2.0

A jobboldali fordulat gyökeres változást hozott az iskolák helyzetébe. A frissen hatalomra került kormány deklarálta, hogy a közoktatás állami feladat. Az iskolák ezzel kiszabadultak az önkormányzati finanszírozási gondok szorításából. Mindenüvé megérkeztek időben a fizetések, és a megkezdett és azóta is tartó intézményfejlesztéseknek köszönhetően javultak a tanítási körülmények. Sok településen az újranyitott állami iskolák mellett szülői kezdeményezésre csatasorba álltak az egyházak is, átvéve az iskolafenntartás kötelezettségét.

Mindez nyilván tűrhetetlen a Tisza Párt „szakértői” számára. Ám különös módon nem ők érvelnek az intézmények megritkítása mellett. Ezt a feladatot átvette tőlük a mintegy ötezer tagot számláló, baloldali kötődésű Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A köznevelésben egyébként közel 150 ezer pedagógus dolgozik.

Totyik Tamásnak, a szervezet elnökének nyilatkozatai szerint az érdekvédők úgy látják, hogy a magyar közoktatási intézményrendszer túlságosan szétaprózódott, ami gátja a korszerű oktatásnak, és krónikus tanárhiányhoz vezet. A szakszervezeti funkcionárius szerint demográfiai okai is vannak a mai intézményrendszer fenntarthatatlanságának, hiszen az 110 ezer gyermek óvodai, iskolai nevelésére van kalibrálva. Ezzel szemben évente mindössze 77 ezer gyermek születik, vagyis nincs is szükség ennyi iskolára.

Nem hallottak róla?

Azt Totyik is elismeri, hogy az elkerülhetetlennek ítélt szerkezeti reform fájdalmas lesz az egész társadalom számára, ezért nagyon alapos tervezést és egyeztetést igényel a településekkel, a pedagógusszakmával, az oktatáskutatókkal. Éppen ezért a szakszervezet feladata szerinte az, hogy felkészítse tagjait az elkerülhetetlen változásokra, és mint a nyilatkozatokból kitűnik, a tervezett liberális fordulatra. Ami természetesen érinti a Nemzeti alaptantervet is.

A tiszás szakértők és az érdekvédők vélhetően nem értesültek arról, hogy a korábbi baloldali-liberális szellemben levezényelt iskolabezárások és összevonások milyen óriási társadalmi károkat okoztak. Valószínűleg arról sincs tudomásuk, hogy a hagyományosan liberális oktatási rendszert működtető államok oktatáskutatói, pszichológusai, sőt a NATO szakemberei azért kongatják a vészharangot, mert a liberális iskola nem készíti fel a gyerekeket az életre.

A konzervatív fordulat révén nekünk sikerült elkerülni a liberális zsákutcát. Nem érdemes elhinni, hogy egy sokadszorra ismételt próbálkozás ezúttal jó eredményt hozhat.

Egy nemzedék elveszett

Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét arról kérdeztük, hogyan ítéli meg az ellenzéki oldalon meghirdetett iskolabezárási terveket.

– A magyar közoktatás az utóbbi ötven évben már túlélt több iskolabezárási hullámot. Ön szerint a demográfiai helyzet valóban indokolna egy újabbat?

– Ha pusztán a racionalitás felől közelítenénk meg a kérdést, akkor az lenne célszerű, hogy minden településen jól felszerelt iskola és megfelelően felkészült pedagógusok oktassák a gyerekeket, akik 15-20 fős osztályokban tanulhatnak. Ez nem csak a tanulást, a szocializációt is támogatja, és a felnőtt életre való felkészülést is segíti. Ám a gazdasági racionalitás mellett mindenféleképpen érvényesülniük kell más megfontolásoknak is. Alsó tagozatban, vagyis az első négy évben, amikor a kisdiákokban kifejlődnek a sikeres iskolai előmenetelhez szükséges alapkészségek, meg kell teremteni a szükséges feltételeket. Felsőben természetesen érdemes mérlegelni, miként folytatódjék az oktatás. Milyenek a közlekedési viszonyok, hogyan jutnak el a gyerekek az iskolába, miként lehet szervezni a pedagógusok munkáját, mit kell tenni azért, hogy a gyerekek könnyen beilleszkedjenek egy nagyobb közösségbe, és ne veszítsék el a szülőfalujukhoz fűződő kötődéseiket.

– A 90-es évek nagy iskolabezárási hullámának idején rengeteg tanárt elbocsátott a szabad demokrata kormányzat. Most is hasonló következményekkel járna egy ilyen intézkedéssorozat?

– Ez attól függ, milyen mélységű lenne a bezárási kampány. Nyilván ha nagyobb iskola-összevonások lennének, az akár elbocsátásokkal is járhatna, azonban nem szabad megkockáztatni még egyszer azt, ami a Bokros-csomagnál megtörtént. Akkor felemelték az óraszámokat és a nyugdíjkorhatárt, az újonnan végzett pedagógusok nem tudtak elhelyezkedni a pályán. Egy egész nemzedék elveszett a közoktatás számára. Különösen most, amikor a bérrendezés hatására évről évre több pedagógusjelölt végez az egyetemeken, a pályaelhagyás gyakorlatilag megszűnt. Egy ilyen helyzet lehetőséget adhat arra is, hogy csökkenjen a pedagógusok kötelező tanítási óráinak száma. A mi célkitűzéseink között is szerepel a heti 24-es óraszám tízszázalékos csökkentése, de jelenleg be kellett látnunk, hogy ez a pedagóguslétszám kénytelen ilyen óraszámmal dolgozni, hogy el tudjuk látni az oktatást mint közfeladatot.

– A kiszivárgott hírek szerint az ellenzéki tervek között ott van az is, hogy az iskolák visszakerüljenek az önkormányzatok fenntartásába. Ez milyen következményekkel járna?

– 2012 előtt valóban az önkormányzatok tartották fönn az iskolákat. Voltak közöttük jómódúak, amelyek súlyt fektettek rá, hogy jó színvonalú oktatást biztosítsanak. De voltak szegény vagy éppen eladósodott önkormányzatok is, amelyek nem tudták a megfelelő színvonalat hozni, esetleg a helyhatóság vezetői között nem is voltak olyan szakemberek, akik képesek lettek volna elegendő figyelmet szentelni az oktatásnak. Éppen ezért én úgy látom, túlzottan leegyszerűsítő az a követelés, hogy adjuk vissza az iskolákat az önkormányzatoknak. Egyébként én elég sokat járom az országot, sok polgármesterrel találkozom. Nem tapasztaltam, hogy nagyon szeretnék visszaszerezni az intézményeiket.

– Ellenzéki oldalon gyakori a vád, hogy összeomlóban van a közoktatás. Ehhez képest a hazai és külföldi munkaerőpiaci tapasztalatok szerint a magyar munkaerő, aki a hazai oktatási rendszerből lépett ki, jól képzett és kulturált. Mi ennek az ellentmondásnak a magyarázata?

– Ha az ember ilyeneket olvas, az a benyomása támad, hogy az iskolákban megnyomorított pedagógusok dolgoznak megnyomorított gyerekekkel, minden szürke, sőt fekete az iskolákban. De aki ilyeneket állít, az nincs tisztában a valósággal, ideológiai, politikai nézetei határozzák meg a nyilatkozatait. Tény, hogy a béremelések sokat javítottak a pedagógusok hangulatán, hiszen az anyagi megbecsülés egyben azt is jelenti, hogy a társadalom méltányolja a munkájukat. A gyerekeink pedig igenis megállják a helyüket a versenyeken is, a hazai és a külföldi munkaerőpiacon is akár informatikai, műszaki vagy humán szakterületeken.