Hatvan éve végezték ki Mansfeld Pétert

Hatvan éve, 1959. március 21-én, néhány nappal tizennyolcadik születésnapja betöltése után végezték Mansfeld Péter ipari tanulót, az 1956 utáni megtorlások legfiatalabb áldozatát.
Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Mansfeld Péter 1941. március 10-én született Budapesten. A második világháború végén a család férfitagjait a szovjetek kényszermunkára vitték, ahonnan nagyapja nem tért haza. Fodrászként dolgozó szüleinek üzlete 1946-ban megszűnt, ezután szövetkezetben helyezkedtek el. Tízéves volt, amikor szülei elváltak, ő testvéreivel anyjuknál maradt, gyenge tanulmányi eredményei miatt egy időre vidéki intézetbe került. Az általános iskola után esztergályos ipari tanuló lett Csepelen, ahol megtanult gépkocsit vezetni, és a szakma legjobb ipari tanulója versenyen a második lett, később a MÁVAG-ba helyezték át.

Az 1956-os forradalom kitörése után az október 25-én megalakult Széna téri csoporthoz csatlakozott. A felkelők parancsnoka, Szabó bácsi (az 1957-ben kivégzett Szabó János) először elküldte, mert túl fiatalnak találta, de később befogadták, a november 4-i szovjet intervencióig velük is maradt. A harcokban nem vett részt, gépkocsin szállított fegyvert és élelmiszert, összekötőként járt az óbudai Schmidt-kastélyban, a Margit Kórházban és a Szabad Nép-székházban. A következő napokban barátaival fegyvereket gyűjtöttek, bejutott Piros László volt belügyminiszter rózsadombi villájába is, de az innen elhozott gépfegyvert és gránátot az utcán egy rendőr elvette tőle.

A forradalom bukása után a MOM-ban folytatta az iskolát, közben egy barátjával kisebb-nagyobb lopások sorozatát követte el, több gépkocsit is eltulajdonítottak. A letartóztatásból egyszer megszökött, összességében három és fél hónapig volt vizsgálati fogságban. Az itt töltött idő és a rabtársaitól hallott elbeszélések a politikailag addig nem tudatos fiút a rendszer ellenségévé tették. 1958 januárjában egy év felfüggesztett börtönre ítélték, de fiatal korára és szorgalmára való tekintettel tovább dolgozhatott a munkahelyén.

1958 februárjában Blaski József nevű barátjával bandát alakítottak, amelybe több fiút is bevettek. Mansfeldnek a pénzszerzés mellett politikai céljai is voltak, a forradalom újraélesztése, a megtorlásokkal szembeni ellenállás és a forradalom alatti tevékenységéért elítélt sógorának kiszabadítása is cselekvésre ösztönözte. Fegyverhez rendőrök és munkásőrök lefegyverzése révén akartak jutni, 1958. február 17-én az osztrák követség előtt posztoló rendőrt lopott autójukba tuszkolták, de végül bántatlanul elengedték. Újabb akcióikat csak tervezték, de nem jártak sikerrel, s 19-ére valamennyiüket letartóztatták, akkor még csak egyikük töltötte be tizennyolcadik életévét.

A börtönben, ahol lehallgatták őket, és ügynököket is rájuk állítottak, Mansfeld nem tört meg, társaira nem vallott, folyamatosan tervezte a szökést. Az egyik helyszínelés alkalmával, április 30-án sikerült meglépnie, de közben eltört a karja, és a kórházban ismét letartóztatták.

A hattagú „terrorbanda” ügyét 1958 októberében kezdték tárgyalni, a vádiratban a legsúlyosabb vádpont az „ellenforradalmi indíttatásból” elkövetett, a népi demokratikus hatalom elleni szervezkedés, valamint két rendbéli gyilkosságra szövetkezés szerepelt. A rendszer a perrel azt a propagandatételt akarta bizonyítani, hogy a forradalmat a köztörvényes és reakciós elemek összefogása jellemezte. A vádlottak a gyilkossági szándékot tagadták, s mivel a tanúk – köztük az elrabolt rendőr – nem tettek terhelő vallomást, a vád csak a tapasztalatlan és nagyotmondásra hajlamos fiúk saját magukra nézve terhelő szavaira építhetett. A cselekmények idején már nagykorú Blaski amit lehetett, tagadott, elmebetegséget színlelt. Mansfeld mindenben védte barátját, büszkén vállalta Széna téri múltját, s ahol csak lehetett, igyekezett bíráit bosszantani.

Az ügyész az első és másodrendű vádlottra halálbüntetést kért, de a bíróság 1958. november 21-én első fokon „csak” életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette Népbírósági Tanácsa azonban Mansfeldet – aki hiába változtatta meg vallomásait, tagadva a szervezkedést, a gyilkossági szándékot, kényszerítésre és nehéz gyermekkorára hivatkozott – 1959. március 19-én halálbüntetésre ítélte. A tanács szerint a szervezkedés fő irányítójaként személye nagyfokú veszélyt jelent a társadalomra, megnevelését hosszabb börtönbüntetéstől sem lehet várni. A fiú az utolsó szó jogán kegyelmet és perújrafelvételt kért, amit a kegyelmi tanáccsá átalakult testület elutasított. A tizennyolcadik születésnapját néhány nappal korábban betöltött Mansfeld Pétert március 21-én végezték ki. (Az elterjedt hiedelemmel ellentétben az ítélettel nem a nagykorúságot várták meg, mert már hatályban volt az a törvényerejű rendelet, amely lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését.)

Mansfeld Pétert a rendszerváltás után, 1990-ben rehabilitálták, az Újköztemető 301-es parcellájában temették újra, neve a megtorlások embertelenségének jelképévé vált. Hintsch György Irgalmatlanul címmel 1994-ben dokumentumfilmet készített róla, 2006-ban mutatták be Szilágyi Andor Mansfeld című kanadai-magyar koprodukcióban készült filmjét és Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére című szénrajz-animációját. 1996-ban posztumusz Magyar Örökség kitüntető címet kapott, 2002-ben avatták fel emléktábláját egykori csepeli iskolájában, Poznanban és Csepelen utcát neveztek el róla. A budapesti I. kerületben, a Szabó Ilonka utcában áll a Melocco Miklós által készített emlékműve, a II. kerületi, Gül Baba türbéjéhez közeli Mansfeld parkban pedig Menasági Péter szobra.