Hatvanegy évvel ezelőtt a bátorság legyőzte a félelmet, és összefogást szült – hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára Budapesten, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének megemlékezésén.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot „nemzeti identitásunk és a bátorság szimbólumaként” említve Latorcai Csaba kijelentette, a magyarok az utóbbi ezer évben nagyon sokszor kényszerültek szembesülni azzal, hogy „a szabadság és a függetlenség nem magától értetődő, természetes létállapot”.    
    
A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem – idézte Bibó István szavait, hangsúlyozva, hogy ezek összefoglalják a magyarság évezredes szabadságküzdelmének lényegét, hiszen az aktuális siker mindig attól függött, hogy le tudtuk-e győzni az elnyomóink által belénk táplált félelmeket.     Úgy fogalmazott: a világ először nem értette, aztán értetlenül csodálta, végül feláldozta a reálpolitika oltárán mindazt a szabadságcsodát, amelyért a magyar nép 13 napig fegyverrel küzdött, végül csak a hangzatos szózatok sorai közé elbújtatott sajnálkozás maradt. Hozzátette, a feledés homályába süllyesztették volna 1956 eseményeit, ha nem lettek volna, akik vállalják az emlékek megőrzését.
    
Latorcai Csaba szerint a fiatal nemzedékek úgy válhatnak méltóvá erre az örökségre, ha „a jelen kihívásaira válaszul bátran hangot adunk annak, mit gondolunk Európa és hazánk jövőjéről, egységesen és minél többen kiállunk szülőföldünkért, és válaszolunk határozottan a jövőnket érintő kérdésekre, például nemzeti konzultáció keretében”.
    
A helyettes államtitkár szerint Európa nyugati fele gazdasági önérdekek vezérelte, „álszent, önsorsrontó válaszokat kíván adni” a jelentkező értékválságra, ahogy a legújabb kori népvándorlásra. 
    
„Amikor tehát a jövőnkről döntünk, szem előtt kell tartanunk: Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké” – fogalmazott.
    
Hangsúlyozta: a kormány meggyőződése, hogy Európa akkor lesz erős és önvédelmi reflexeinek visszanyerésére képes, ha jövőjét az egymással együttműködni kész, szuverén államok közösségére építi. 
    
Boross Péter volt miniszterelnök beszédében azt emelte ki: az öröm, a dicsőség, a büszkeség és a fájdalom érzése keveredik 1956 emlékében, miközben mind kevesebb élő egykori résztvevőnek róhatjuk le tiszteletünket és köszönetünket 1956-ért.
    
Miért van az, hogy ez a nemzet az első, amelyik meg tudott maradni itt, ezen a földön? – tette fel a kérdést, a túlélés titkaként „a megmaradás és a szabadságvágy szinte végletes és korántsem minden nemzetnél ismert tulajdonságát” adva meg, egy ösztönös erőről beszélve, amely megnyilvánul, ha „ártó kezek akarnak rontani rajtunk”.

(MTI)