Hauszmann paripái
Eredeti pompájában épült újra a budai Vár impozáns lovardája, melynek királyi páholyából egykor Ferenc József magyar király több lovas díszbemutatót is végignézett. A Hauszmann Alajos tervezte neobarokk épületet a II. világháború után ideológiai okokból elbontották, most a főőrséggel együtt, a Nemzeti Hauszmann-program keretében, Fodor Gergely kormánybiztos irányításával született újjá.
Bár a budai Vár története a tatárjárást követően IV. Béla királyunkkal kezdődött, akkori formájáról, építéstörténetéről, sőt még földrajzi fekvéséről sincsenek pontos információink. Az azóta eltelt több mint hétszázötven év alatt, mint ahogyan az a történelemben lenni szokott, egymást váltották az építés és a rombolás időszakai. Hiába épült újjá előbb a török pusztítás, majd az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni időszakban a vár és a palota, ha az épületegyüttesben súlyos károkat okoztak a XX. századi világháborúk, és ami talán ennél is szomorúbb, a pártállami időszak ideológiája által vezérelt átalakítások. A főleg a II. világháborúban szerkezetükben súlyosan megsérült épületeket, így József főherceg palotáját, a Dísz tér délkeleti sarkán álló egykori Vöröskereszt-székházat, a Stöckl-lépcsőt, a főőrséget és a királyi lovardát megmentésük helyett inkább elbontották, nehogy bármi is a Monarchia korabeli császári-királyi fényűzésére vagy az arisztokrata életmódra emlékeztesse az embert. Márpedig Hauszmann Alajos tervezései, köztük a magyar király használatára, kiszolgálására épült lovarda is ezt a pusztulásra ítélt értékrendet képviselte, hiszen a szecesszió stílusjegyeit magán viselő neobarokk épület nemzeti motívumokat is rejtő ornamentikájával a budavári palotanegyed egyik impozáns éke volt.
A budai Vár királyi vagy más néven udvari istállóját, valamint a reprezentatív lovaglócsarnokot és kocsiszínt a „legmagyarabb Habsburg”, azaz István nádor kezdte el felépíttetni a korábban építkezési anyagok és szerszámok lerakatául szolgáló ház és udvar helyén. A félkész épületeket az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat megrongálta ugyan, a szerkezeti sérüléseket azonban a szabadságharc után orvosolták, sőt, az építkezést is befejezték. Végül az így elkészült romantikus stílusú csarnok negyven éven át működött a királyi palota lovardájaként. A mellette álló istálló ellenben hamar kicsinek bizonyult, így jelentős átalakításokra volt szükség. A palotaegyütteshez méltó, új királyi lovarda végül Hauszmann Alajos tervei alapján 1899 és 1902 között épült fel a Várhegy nyugati oldalán, azon a területen, amelyet már a középkorban várfalakkal kerítettek el, és kezdetben raktározásra használtak.
– Hauszmann feladatai közé tartozott egyebek mellett az is, hogy felszámolja a vár erőd jellegét, helyette a reprezentatív funkciókat erősítse. Ezért ezt az alárendelt, elsősorban raktározási célokat szolgáló területet díszudvarrá alakította, rá pedig elegáns épületeket, köztük a főőrségét és egy új lovardát tervezett. Sőt, már akkor gondolt a két épületszint összeköttetésére, úgy is mondhatnánk, akadálymentesítésére, hiszen a Budavári Palota udvarára vezető Stöckl-lépcső mellett egy rámparendszert is létesített – mondja Fodor Gergely, a budavári palotanegyed területén megvalósuló beruházások kormánybiztosa.
A királyi lovarda kivitelezésének munkálatait Hauszmann Alajos meghívására Hoepfner Guidó irányította, külső homlokzatán pedig a korabeli források szerint – hazai szakiskolák hiányában – elsősorban olasz díszítőszobrászok és kőfaragók dolgoztak. A mind nagyságában, mind pedig szépségében az európai udvar lovardáit felülmúló épület leglátványosabb részét, vagyis a lovaglóterem nyitott fedélszékét a Neuschloss Károly és Fia vállalat, kifaragott fából készült mennyezetét Thék Endre, az óriási, részben színes ablakokat Róth Miksa készítette. A századforduló idején a lovardát leginkább csak az udvartartás céljaira használták, majd 1938-ban az udvarlaki őrség spanyol lovasiskolájával bővítették, amelynek tagjai már reprezentatív bemutatókat is tartottak a prágai Belvederét és Palladio vicenzai bazilikáját idéző belső terében.
A második világháború során a palotanegyed, benne a lovardával, is hadszíntérré vált, ide szorultak vissza 1945 februárjában a Budapestet védő magyar és német csapatok. Az ostrom idején a palota kupolája beomlott, az épületek kigyulladtak, a lovarda bombatalálatot kapott, szerkezete súlyosan megsérült. Hiába lehetett volna megmenteni a főőrséggel együtt, a bontás mellett döntöttek: köveiket a közeli építkezésekre hordták, a homlokzatok díszítőelemeit pedig vagy szanaszét szórták, vagy megrongálták.
A lovardát így gyakorlatilag a semmiből, a fennmaradt tervdokumentációk és fényképek alapján kellett újra felhúzni. Az újratervezés irányítója Potzner Ferenc építész volt, aki munkatársaival arra törekedett, hogy az épületek a XXI. század adta technológiai lehetőségek felhasználásával ugyan, de megjelenésükben mégiscsak a lehető legjobban hasonlítsanak ahhoz, amit Hauszmann Alajos megálmodott. Az autentikus megjelenéshez elengedhetetlen volt, hogy az építkezés során ugyanazokat az anyagokat és eljárásokat alkalmazzák, mint száz-egynéhány évvel ezelőtt. Szerencsére a tervezést megelőző kutatás során előkerültek a pallér-, valamint a részlet- és gyártmánytervek, ezenfelül megtalálták a XIX. század végi munkálatokhoz kapcsolódó ajánlatok, költségvetések és számlák jelentős részét is, így nemcsak a beépített anyagok, hanem az eljárások és a mennyiségek is rekonstruálhatók voltak.
A királyi páholyba vezető lépcső márvány- és terrazzo-, a többi összekötő helyiség természetes jura mészkő burkolatot kapott, a lépcsőkorlátokat pedig az eredeti fotók alapján kovácsolt vasból készítették el újra. A hatalmas, 2021 második felétől multifunkciós rendezvényhelyszínként használható, famennyezetes lovaglócsarnok padlója felszedhető, homokkal bármikor feltölthető, így bár nem ez a fő cél, de akár eredeti funkciójára, vagyis lovas bemutatók megtartására is alkalmas lehet.
A lovarda pontosan olyan lett, amilyennek annak idején Ferenc József látta, amikor a főbejárat feletti királyi páholyából kiválasztotta a bemutatott lovak közül azokat, amelyeket aztán magával is vitt Bécsbe. A királyi páhollyal szemben, a lovaglócsarnok északi oldalát ma is a zenekari páholy foglalja el, sőt, a falakat olyan akusztikus burkolattal látták el, hogy az innen felhangzó dallamok a terem legtávolabbi sarkából is jól hallhatóak legyenek. A hátsó részen, az egykori lovaskarámok helyén most konyhát és vendéglátási előkészítő helyiséget találunk, az emeleti szinten, ahol az istállósfiúk szállása volt, kiszolgálóhelyiségeket, személyzetiöltöző- és mosdóblokkot, az épület alatt pedig a gépészeti rész mellett – igazodva a megújult funkcióhoz – háromszáz fős, mobilpultokkal felszerelt ruhatárat alakítottak ki.
A lovarda műszakilag elkészült, a környezetében azonban még folyik a két nagy kapacitású lift és az egykori Hauszmann-rámpa építése, ezért a tervek szerint 2021 második felétől nyílik majd meg a nagyközönség előtt. Ugyanakkor a Várkapitányság által szervezett Budai várséták új tematikus sétavezetésén már most, az átadás előtt is látogatható.
– A Hauszmann paripái elnevezésű sétán az érdeklődők betekintést nyerhetnek a századforduló világába, körbejárják a királyi testőrséget kiszolgáló főőrség impozáns tömbjét, ahonnan a lovardába érkeznek. Itt feltárul előttük a grandiózus lovaglócsarnok, annak korhű, ugyanakkor technikai felszereltségével a jelenkori igényeket is kielégítő tetőszerkezete, az egyedi „hauszmannzöld” üvegablakok, a zenekari és királyi páholy – mesél az időutazásnak is beillő sétáról Fodor Gergely.
Az érdeklődők emellett természetesen körbejárhatják ifj. Vastagh György 1902-ben felállított, kifejezetten a lovarda elé tervezett alkotását, az udvar névadóját, a Lovát fékező csikós szobrát. A világháborúban megrongálódott szobrot helyreállítás után, 1982-ben áthelyezték a Hunyadi udvarba, ahonnan a teljes restaurációt követően tavaly augusztusban került vissza eredeti helyére, a lovarda elé.
