Bóka elmondta: a magyar uniós elnökség előkészítéseként az Európai Parlamentben folytatott megbeszéléseket, találkozott Roberta Metsolával, a testület elnökével, továbbá frakcióvezetőkkel és szakbizottsági elnökökkel. Mint mondta célja, hogy további találkozók keretében bemutassa a magyar soros elnökség prioritásait és egyeztetéseket folytasson az EP-vel folytatandó együttműködés kereteivel kapcsolatban.

Hirdetés

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a magyar soros elnökség prioritásai még előkészítés alatt állnak, de már határozottan körvonalazódnak.

„Tárgyalópartnereimmel egyetértettünk abban, hogy ezek olyan területek, ahol az Európai Unió számára fontos közös kérdéseket kell eldöntenünk, és amelyek terén fontos az együttműködés, hogy az integráció folyamatát előbbre tudja vinni” – jelentette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy az EP baloldali képviselői a közelmúltban aggályaikat fejezték ki a magyar elnökséggel kapcsolatban, Bóka János leszögezte: ilyen kétely egy tárgyalópartnere részéről sem merült fel.

„A trió elnökségi programját a tanács elfogadta. Úgy készülünk, hogy Magyarország 2024 második félében betölti a tanács elnökségét, és rajtunk kívül mindenki más is így készül” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Bóka azt is elmondta, hogy az uniós pénzek kérdése, a keddi uniós parlamenti egyeztetései során nem merült fel. Mint mondta, a témában a tárgyalások az Európai Bizottsággal politikai és technikai szinten folytatódnak, és ez a kérdés a magyar elnökséget már nem fogja beárnyékolni. A miniszter megítélése szerint nincs szükség további jogalkotásra ahhoz, hogy Magyarországra megérkezzenek az uniós források.