Hazánk első miniszterelnöke
Batthyány Lajost az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepe miatt, 1849. október 6-án végezték ki, ugyanazon a napon, amelyen a tizenhárom aradi vértanú is mártírhalált halt. A Bécsben nevelkedett főnemes a pozsonyi rendi országgyűléseken vált igazi hazafivá, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a feudalizmus felszámolásában, a modern magyar polgári állam megszületésében.
Bár ősi főnemesi család sarja volt, akinek elődei között szép számmal akadtak tanácsosok, főispánok, lovagok, országgyűlési követek, valamint huszár- és lovaskapitány is, eleinte – gróf Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – nem vállalt közéleti feladatot. A kortársak szerint felesége, a hazafias szellemben nevelkedett Zichy Antónia grófnő ösztönözte az aktívabb, reformpárti szerepvállalásra.
Politikai pályafutása az 1839/40-es pozsonyi országgyűlésen indult, a főrendiházi ellenzék vezetőjeként. A következő, 1843/44-es országgyűlésen a teljes ellenzék vezéralakjává vált. 1847. március 15-én pedig a frissen megalakult Ellenzéki Párt első elnökének is megválasztották.
Egy évvel később a párizsi és a bécsi forradalom kitörésének hírére V. Ferdinánd király kénytelen volt jóváhagyni az 1847/48-es pozsonyi diéta küldötteinek követelését a független felelős magyar kormány felállításáról. Az új kabinet által kihirdetett áprilisi törvények pedig elindították hazánkat a polgári átalakulás felé vezető úton.
A kormányban olyan tekintélyek felügyelték az egyes szakterületeket, mint Deák Ferenc, „a haza bölcse”, Szemere Bertalan, a Magyar Királyság második miniszterelnöke, báró Eötvös József, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, Esterházy Pál Antal császári és királyi kamarás, a magyar szabadságharc szellemi vezére, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor vezető reformkori politikus, a magyar honvédsereget megszervező Mészáros Lázár altábornagy és nem utolsósorban gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar”.
Batthyány nevéhez fűződik Magyarország parlamentáris rendjének kiépítése, a belbiztonságot is felügyelő nemzetőrség megalapítása, de aktívan részt vett az önálló fegyveres erő, ezen belül az első tíz honvédzászlóalj megszervezésében is. Harcolt a jobbágyfelszabadításért és a közteherviselésért, emellett tevékeny szerepet vállalt számos gazdasági egyesület munkájában is.
1848 őszére Kossuth radikalizmusa, a nemzetiségek lázongása és Jelačić horvát bán előrenyomulása miatt Batthyány meglehetősen nehéz helyzetbe került. Nem tudott azonosulni azzal sem, hogy a feldühödött pesti nép kegyetlenül meglincselte a Magyarországra frissen kinevezett katonai parancsnokot, Lamberg Ferenc császári és királyi altábornagyot. Mivel úgy érezte, hogy a történések végérvényesen kizárták a Habsburg-kormánnyal való megegyezés lehetőségét, amelyet ő a kezdetektől fogva szorgalmazott, és ami miatt már életében támadások érték, 1848. október 2-án lemondott. A Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke tisztséget mindössze 199 napig töltötte be, de politikai téren továbbra is aktív maradt. És bár a Habsburgok nem sokkal később már fő ellenségükként tekintettek rá, elmenekülni nem volt hajlandó, ahogy fogalmazott, „nem leszek szökevény”.
1849 januárjában a forradalomban játszott vezető szerepe miatt a császári katonák a Károlyi-palotában – a mai Petőfi Irodalmi Múzeum épületében – elfogták, majd Olmützbe hurcolták. Batthyány soha nem ismerte el annak a haditörvényszéknek a legitimitását, amely felségárulás vétsége miatt kötél általi halálra ítélte. A foglyot Olmützből Pestre szállították, ahol akkor már Haynau, a „véreskezű hóhér” hadügyi főparancsnokként teljhatalommal rendelkezett. Az osztrák császári tábornagy megtagadva a kegyelmi jogot, a kivégzőosztag elé küldte a reformpolitikust.
Halála előtti napon felesége egy tőrt csempészett be férjének, amivel az súlyos nyaki sérüléseket ejtett magán. Emiatt az osztrákok kénytelenek voltak a másnapi akasztást golyó általi halálra módosítani. A jelentős vérveszteségtől támolygó államférfit este hat órakor ketten kísérték a vesztőhelyre, ahol fél térdre ereszkedve a következő szavakat kiáltotta: „Rajta, vadászok! Éljen a haza!”
Magyarország első miniszterelnökét az aradi vértanúkkal egy napon, október 6-án egy korabeli katonai erődnél, a pesti Újépületnél, a mai Batthyány-örökmécses helyén végezték ki, majd titokban a belvárosi ferences templomban temették el. Földi maradványait 1870. június 9-én nemzeti gyászpompával szállították át a Fiumei úti sírkertbe, ahol tiszteletére a főváros díszes mauzóleumot emelt.
