A jövő hét közepén derül ki biztosan, hogy milyen mennyiségben lehet esetleg szennyezőanyag azokban a májkészítményekben, amelyek Írországból érkeztek hozzánk és a boltokba is bekerültek. Bognár Lajos országos helyettes fő-állatorvos a Krónikának elmondta: a termékek visszavonásáról az ügyben érintett forgalmazó cég már intézkedett.

– Egy feldolgozó cég eleget téve bejelentési kötelezettségének jelezte a hatóságunk felé, hogy egy norvég-dán cégen keresztül Írországból származó sertésmáj érkezett be a telephelyére november elején és közepén. Ebből a sertésmájból már mintegy 14 és fél tonnát fel is dolgoztak és különböző májas termékekbe terült bedolgozásra, amelyből mintegy 57 tonna kereskedelembe is került. A cég reggel intézkedett a kereskedelembe került termékek visszavonásáról és megtörtént a mintavételezés is annak bizonyítására, hogy a sertésmájban a dioxin érték meghaladja-e a megengedett mértéket.

A keddi hírekben egy másik szállítmány is szerepelt, az a tétel állítólag tovább ment Romániába.

– A lengyel kereskedő cégen keresztül Magyarországra érkezett hússzállítmány teljes egészében, több mint 70 tonna Romániába jutott – mondta Bognár Lajos. – Ebből a szállítmányból nem került sem kereskedelembe, sem pedig feldolgozó üzemekhez nyers hús. Természetesen – ahogy azt eddig is mondtuk – még hetekig eltarthatnak a vizsgálatok a különböző tagállamokban, így bármikor előfordulhat, hogy újabb szállítmányról kapunk információt.

Szerinte nem kell félnünk a májkrémtől. A dioxin szennyezettség nem okoz egészségkárosodást, csak ha tartósan nagy mennyiséget fogyasztunk belőle. A májasokban nemcsak az ír eredetű máj került feldolgozásra, hanem más alapanyagokkal is keveredtek.

A laboreredmények részleteit december 17-én mondja el a fő-állatorvos.

(MR)