Házasságkötések reneszánsza

– Politikusoktól és a médiában is gyakran hangzik el a 2,1-es termékenységi ráta. Pontosan mit takar ez bűvös szám?

– A fejlett országokban, ahol alacsony a halandóság, és a gyermekek többsége megéri legalább a 15 éves életkort, statisztikai értelemben átlagosan 2,1 gyermekre van szükség ahhoz, hogy a népesség reprodukciója biztosítva legyen. Ehhez helyettesíteni kell az anyát és az apát, emellett az is bele van kalkulálva, hogy mégiscsak van egy minimális halandóság, vagyis nem biztos, hogy minden gyermek megéri a 15 éves életkort. Többféle termékenységi mutató létezik, de legtöbbször a teljes termékenységi arányszámra szoktak hivatkozni. Ez egy adott év átlagos gyermekszámát mutatja, figyelembe véve az összes nőt, aki abban az évben gyermeket vállalt. Ez elég dinamikus mutató, amely évről évre jelentősen tud változni. Ahogy például Magyarországon, miután az 1,23-os mélypontról 1,6 közelébe emelkedett néhány év alatt, majd most újra kicsit csökkenve 1,5 körül alakul.

– Bár nem olyan rég volt még néhány európai ország, amely meghaladta a 2,1-es mutatót, ma kontinensünkön már sehol nincs ez így. Ez a demográfiai tél?

– Ha ezalatt az alacsony termékenységet értjük, igen, bár vannak azért így is különbségek. Az e téren sokáig jól álló Franciaországban az utóbbi évtizedben számottevően csökkent ugyan az élve születések száma és a termékenység, ám még most is több gyermek születik, mint ahány meghal egy évben. Franciaországban tehát pozitív a természetes népmozgalom egyenlege (mintegy plusz 60 ezer fő), noha most már az ország népessége főként az igen nagy arányú bevándorlással nő jelentősen, évente mintegy 160 ezerrel. Németországban, ahol Magyarországhoz hasonlóan régóta természetes fogyás jellemző, csak a nagy mértékű bevándorlás miatt nem csökken a népesség. Ott nagyon régóta kimutatható a tudatos gyermektelenség jelensége. Kutatások szerint húsz százalék fölött van már azoknak a német nőknek az aránya, akik nem is szeretnének szülni. Spanyolországban és Olaszországban hagyományosan inkább a családra, a szélesebben vett nagycsaládra hárult a kisgyermekek gondozása. Mivel az utóbbi évtizedekben a spanyol és az olasz társadalomban is nagy változások történtek, az állam pedig bölcsődével vagy más kisgyermekkori támogatásokkal most sem vállal komolyabb szerepet a gyermekek ellátásában, az ottani rendkívül alacsony, 1,2 körüli termékenységi mutatók ennek tulajdoníthatók.

– A nyugat-európai statisztikák mennyire mutatják ki, hogy a bevándorló-hátterű családokban több gyermeket vállalnak?

– Erre készülnek számítások. A franciaországi teljes termékenységi mutatónál külön ki szokták számolni, hogy mekkora lenne bevándorlók nélkül. Az eredmények szerint a külföldön született népesség teljes termékenységi mutatója átlagosan 2,3, míg az őshonos franciáké 1,7. Az országos átlag pedig 1,8. A végeredményben azért nincs olyan nagy eltérés, mert a migránsok még mindig jóval kisebb részét alkotják a gyermekvállalási korban lévő népességnek. A francia népesség mintegy 10 százaléka bevándorló, ám csak minden második van gyermekvállalási korban. Még ha több gyermeket vállalnak is – merthogy többet, ez tény –, ez nem jelenik meg markánsan az összesített számokban. Ráadásul kutatások szerint a második generációtól kezdve a bevándorló-hátterű családok többsége szinte teljesen adaptálódik a helyi viszonyokhoz. Ugyanazokkal a hétköznapi gondokkal szembesülnek, felveszik az adott ország mintáit, és ez a gyermekvállalási hajlandóság csökkenésében is kimutatható.

– Milyen magyar sajátosságok látszanak a gyermekvállalás szempontjából?

– Az, hogy a családpolitikának a gyermekvállalás ösztönzését kell jelentenie, nekünk, magyaroknak teljesen egyértelmű, de korántsem evidens számos nyugati országban. A skandináv államokban inkább a nemi egyenlőségen van a hangsúly a családpolitikában is. Németországban az említett nagyarányú gyermektelenség miatt eleve sokkal kisebb a mozgástere bármilyen, gyermekvállalást ösztönző családpolitikának. Franciaországban – hozzánk hasonlóan – jobban megvalósul a termékenység támogatásának célja, de legalább ilyen erős szempont, hogy összeegyeztethető legyen a család és a munka. Ugyanakkor sajnos az is egyfajta magyar sajátosság, hogy a gyermekvállalási tervek nagyon nehezen valósulnak meg. Volt kutatás, amelyben követéses adatfelvétellel azt kérdezték meg a résztvevőktől, hogy terveznek-e három éven belül gyermeket vállalni, és vizsgálni lehetett, hogy a terv megvalósult-e. Nálunk az jött ki, hogy jóval kisebb mértékben sikerül ezeket a terveket megvalósítani. A válaszadók 42 százaléka elhalasztotta a gyermekvállalást – a hollandok esetében ez az arány csak 15 százalék. Ez például komoly lehetőség a politikának: egyre inkább összhangba hozni a terveket és a valóságot.

– A nagycsalád is ilyen meg nem valósult terv sokaknál?

– Nálunk ma is a kétgyermekes családmodell az általános. Ez régóta így van Magyarországon, és ebben szintén mutatkozik különbség bizonyos országokkal szemben, mert a már említett Franciaországban sokkal nagyobb a harmadik vagy többedik gyermekeknek a száma. Az elmúlt években ugyanakkor valamelyest nálunk is nőtt a harmadik gyermek vállalásának valószínűsége. Demográfiailag azonban nagyon fontos elv: ahhoz, hogy harmadik szülessen, előbb meg kell születnie az elsőnek, ami eleve nagy mérföldkő, aztán a másodiknak.

– Könnyebb egyről a kettőre lépni?

– Igen, kutatásokból is látszik, hogy az első gyermek vállalása nagyobb vízválasztó, mint az, hogy legyen-e testvér. A harmadikra lépés ismét nehezebb. Ugyanakkor a kétgyermekes modell is halványulni látszik, mert miközben nálunk is nő a gyermektelenek aránya, az egygyermekesek is többen lettek. Vagyis nem olyan automatikus a továbblépés a második gyermekre, mint korábban.

– Az utóbbi évtizedben világszerte elismeréssel illetett családtámogatási rendszer épült ki Magyarországon. Demográfiai szempontból mely elemei bizonyultak a leghatásosabbnak?

– A családi otthonteremtési kedvezménynek, a csoknak és a babaváró támogatásnak ebből a szempontból kiemelt szerepe van. De látni kell, hogy sokszor keverednek a célok, a politikák. A csoknak például nem kizárólag születést ösztönző célja volt, hanem az építőipar fellendítését is szolgálta és az a legitim szándék is vezérelte, hogy a már gyermekesek lakhatási körülményeit javítsák. A mostani bejelentések hatására, úgy tűnik, egyértelműen a születést támogató, pronatalista cél kerül előtérbe. A babaváró elcsúsztatott hatásaként is születhetnek még babák, de ez a támogatás leginkább a házasságkötésre volt hatással. Erre könnyű is hatni, hiszen a magyar társadalom – ellentétben néhány nyugatival – egyáltalán nem házasságellenes. Nem tudom, hogy a jogalkotó számított-e rá, hogy egyik pillanatról a másikra ilyen mértékű felívelés lesz a házasságkötések terén. Ezáltal megfordult egy korábbi trend: nálunk ma a gyermekek több mint fele házasságban születik. Miközben Európában tovább nő a házasságon kívül születő gyermekek aránya, Franciaországban például kétharmaduk ilyen. De a támogatási rendszer mellett nagyon fontos, hogy olyan gazdasági környezet jellemezte az elmúlt évtizedet, ami eleve kedvezően hatott a gyermekvállalásra. Ez csak azért nem látszik meg markánsan a születésszámokban, és azért stagnál 88–93 ezer között az élve születések száma évenként, mert a szülőképes korú nők száma rendkívüli mértékben csökkent az elmúlt évtizedben.

– El lehet érni itthon a 2,1-es termékenységi arányt?

– Az egyik probléma éppen ez, hogy olyan kevés már a szülőképes korú nő, hogy a születésszámokban még a javuló termékenység sem biztos hogy áttörést hozna. A realitás az, hogy nincs ország Európában, amely az ilyen alacsony, 1,3 körüli termékenységet visszafordította volna a reprodukcióhoz szükséges szintre. Amelyek magasabbról indultak, azok sem tudtak visszamenni kettő fölé. Magyarország mellett néhány másik országban (például Csehországban vagy Bulgáriában) hasonló növekedés játszódott le, de az ő rátájuk sem ment 1,7 fölé. És most nehezebb is a terep, hiszen a gyermekvállalást segítő korábbi kedvező társadalmi-gazdasági közeg már a múlté. Ezt letörte a Covid, majd a romló gazdasági helyzet, amihez csak hozzájön mindenfajta bizonytalanság a háborúkkal, a világban érezhető egyre több konfliktussal. Ezek persze nem biztos, hogy bennünket közvetlenül érintenek, de a média hatása nagyon erős. Sajnos az eddigi idei havi adatokból úgy tűnik, hogy még a tavalyi 88 500-nál is kevesebb gyermek fog idén születni, a mostani szintet is nehéz lesz tartani a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben. Hozzáteszem, a demográfiában egy-két év adata nem adat, mindent hosszabb távon kell nézni.

– Miként látja, mi lehet a reális célja a kétezer-húszas évek magyar családpolitikájának? Mire lehetne fókuszálni a pénzbeli segítségen túl?

– A családpolitikában a kiszámíthatóság a legfontosabb. Ebből a szempontból nem szerencsés, hogy ismét változnak a csok és a babaváró feltételei. De itt van például a bölcsőde, amely nem csak pénzkérdés. Gyermekfejlődési, pszichológiai szempontból egyéves korban már lelkiismeret-furdalás nélkül el lehet engedni a gyermeket, de ez Magyarországon inkább két év körül jellemző. Nálunk a bölcsődések jellemzően két-három évesek, e téren tehát van még lehetőség, különösen, ha a tervezett módon jelentősen bővülne a kapacitás. Azok a családok, amelyeknek van tapasztalatuk az állami bölcsődéről, általában elégedettek, erre lehetne építeni.

– Ma már Magyarországon is átlagosan majdnem harmincévesen szülik a nők első gyermeküket. Hatásos lehet az a támogatási rendszer, amely a fiatalabb korban történő gyermekvállalást ösztönzi?

– Az életkor kitolódásával a meddőség is egyre több problémát okoz. Az első gyerek vállalásához már a harminc év is olyan életkor, amely már több rizikót tartogat. Ha viszont született már gyerek, akkor harminc fölött is könnyebben jön a második. Ezek élettani tények, viszont a társadalmi realitás inkább az, hogy a magyar nők is egyre idősebben vállalnak gyermeket. Ezek a lépések akkor lennének nagyon hatásosak, ha tömegével látnánk olyan párkapcsolatban élő fiatal nőket, akik csak hezitálnak, hogy most vagy inkább két-három év múlva szüljenek-e. A fiatalok 40 százalékának azonban nincsen stabil párkapcsolata.

– Korábban is előkerült már a közbeszédben a főállású anyaság kérdése, de aztán nem történt ez ügyben haladás. Jelenleg a legkisebb gyermek nyolcéves koráig igénybe vehető gyermeknevelési támogatás összege továbbra is csupán bruttó 28 500 forint. Legutóbb azonban Novák Katalin köztársasági elnök az V. Budapesti Demográfiai Csúcson többek között azt mondta: „Megfelelő megbecsülést a főállású édesanyáknak!” Van létjogosultsága az erősebben támogatott főállású anyaságnak Magyarországon?

– Ehhez meg kellene nézni, milyen igény van rá, és hogy valóban hozzájárulna-e több gyermek születéséhez az ilyen lehetőség. Meg kellene vizsgálni, hogy a többgyermekes édesanyák tényleg szeretnének-e otthon maradni legalább addig, amíg valamennyi gyermekük felnő. Vagy inkább a széles körben hozzáférhető részmunkaidős munkalehetőség lenne számukra a megoldás? A főállású anyaság támogatása legitim cél, ha megmarad a szabad választási lehetőség. Vagyis aki vissza szeretne menni dolgozni, az megtehesse gyermekei mellett is, aki viszont inkább otthon maradna, azt a családot támogassák anyagilag is abban, hogy ezt választhassa.