– A tíz évvel ezelőtt alakult Magyar Rezidens Szövetségről először két évvel ezelőtt lehetett hallani, amikor négyezer aláírást gyűjtöttek a rezidensképzés átalakítása ellen.

– Szövetségünk szimbiózisban dolgozik a négy orvosképző kar hallgatói önkormányzatával. Való igaz, 2007 előtt volt egy csöndesebb időszak a szervezet életében, amikor nem voltak markáns megmozdulásaink. Ezt borította fel 2007 tavaszán Molnár Lajos egészségügyi miniszter, aki fizetőssé akarta tenni a képzést. Több millió forintot kellett volna fizetnünk azért, hogy szakorvosok lehessünk. Mivel Magyarországon önálló munkát csak szakorvos végezhet, ezért akinek nem lett volna pénze ezt kifizetni az gyakorlatilag fölöslegesen végezte volna el a hat év orvosi egyetemet. Ennek megakadályozására, három nap alatt az összes medikus hatvan százalékának, több mint négyezer hallgatónak az aláírását sikerült összegyűjtenünk. Korábban elképzelhetetlen összefogás született. Ekkor fektettünk le két alapelvet, amiből nem engedhetünk a jövőben sem. Az egyik az, hogy minden Magyarországon végző orvosnak legyen államilag finanszírozott helye a szakorvosképzésben. A másik, hogy a szakorvosképzés alatt is tisztességes megélhetést biztosító bérért szeretnénk dolgozni. Ezzel egy időben szerveztünk egy fórumot, amire elhívtuk az egészségügyi minisztert, hogy tájékoztassa a hallgatókat, és ezt követően megvitathassuk a problémás kérdéseket. A rendezvényen a teljes szakma képviseltette magát, és ezerötszáz orvostanhallgató jött el. Ekkora megmozdulás ezt megelőzően sosem volt. Bár a miniszter két órával a rendezvény előtt lemondta a meghívást, a fórummal és a tiltakozásunkkal sikerült elérni, hogy a kormány visszavonja ezt a rendeletet. Azért is volt ez nagy siker, mert az egészségügyben akkor alig volt párbeszéd az egészségügyi kormányzat és az érdekképviseletek között. Az elmúlt két évben hiába folytak tárgyalások a rendeletről, az új jogszabály sarkalatos pontja maradt, hogy miként lehet a fiatal orvosokat szankciókkal itthon tartani. Évek óta próbáljuk a döntéshozókkal megértetni, mindhiába, hogy szankciókkal nem lehet olyan problémát megoldani, amely nem is létezne, ha a minimális életfeltételek biztosítva lennének.

– Hazát az orvosnak, orvost a hazának! – ez volt a jelmondata tavaly decemberi tüntetésüknek, amelyen kétezer orvostanhallgató vett részt.

– Azért fordultunk a társadalom, a közvélemény és a döntéshozók felé, mert szeretnénk, ha a társadalomban is tudatosulna, hogy milyen nehéz a helyzetünk. Nem véletlenül választottuk a tiltakozásunk aláfestő zenéjeként a „Közeli helyeken” című dalt a Bikini együttestől. „Itt ül az idő a nyakamon, kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok.” Ez jellemzi a mai orvosokat. A megmozduláson azt is meg akartuk mutatni, mennyi mindent tudnánk tenni, ha az alapvető anyagi feltételek biztosítva lennének. Mennyi erő és tenni akarás szabadulna fel belőlünk. A Magyarország-térképpel és a dobogó szívvel azt szimbolizáltuk, hogy itthon akarunk dolgozni, és azt, hogy az orvosok a magas szintű gyógyítás mellett értékközvetítésre és közösségteremtésre is hivatottak. Nem fogjuk tétlenül nézni, ahogy az idősebb kollégák feladják a küzdelmet. Mi nem akarjuk feladni.

– Nemrég megkérdezték: „Kimennél-e munkát vállalni külföldre, ha itthon a kezdő orvosi fizetések nettó kettőszázezer, a szakorvosi fizetések pedig nettó négyszázezer forintnál kezdődnének?” Mit tapasztaltak?

– A válaszadók hetvennyolc százaléka nemmel válaszolt. Ez is azt bizonyítja, hogy orvosaink nem a pénz miatt mennek külföldre. Ha itthon ötödannyi fizetést kapnának, mint amit külföldön, már itthon maradnának. Nem olyan nagyságrendű összegről van szó tehát, amit ne lehetne előállítani. Jelenleg több fiatal orvos hagyja el Magyarországot, mint ahány az egyetemen végez. Tavaly már közel nyolcszáz orvos hagyta el az országot. Az előrejelzések szerint őket hamarosan ezren követik. A végzősök általában nem azonnal mennek el, hanem megpróbálnak kitartani, de három, öt év múlva belefáradnak a küzdelembe.

– Székely Tamás egészségügyi miniszter azt mondta múlt héten az Országgyűlésben, ha a rezidensek a hiányszakmákban helyezkednek el, akkor már ma is megkereshetik a kétszázezer forintot.

– A jelenleg hatályos rendelet szerint az orvosi pályán lévők fizetése egységesen havi nettó kilencvenötezer forint. Nem tudom, mire gondolt a miniszter úr. Talán arra, hogy 2010-től életbe lép az új rendelet, ami szerint hiányszakmában elhelyezkedő rezidensek egy része ötven százalékkal magasabb bért fog kapni. Ez nettó negyvenezer forint többletet jelent, de a fiatalok többségére egyáltalán nem lesz érvényes. Ez a kétszázezertől nagyon messze van. Felmérések szerint az elsős orvostanhallgatók kilencven százaléka azzal a motivációval kezdi meg tanulmányait, hogy Magyarországon szeretne gyógyítani. Az egyetem, illetve a szakképzés alatt szembesülnek a valósággal, ami elriasztja őket az orvosi hivatástól. Amíg az első- és másodévesek kilencven százaléka azt mondja, hogy újra ezt a hivatást választaná, a harmad- és negyedéveseknek már csak kétharmada, az ötöd- és hatodéveseknek már csak a fele mondja ugyanezt. Amikor a hallgatók tanulmányaik közben egyre jobban megismerik az ellátó rendszer problémáit, az demoralizálja őket. Nemcsak a kezdő orvosnak nincsenek kilátásai a jövőre, de egy szakorvos is egyik napról a másikra él. Így az alacsony fizetés nemcsak rezidens-probléma, hanem jellemző az egész egészségügyi rendszerre. Évtizedek óta nem történt érdemi beavatkozás, és a jelen folyamatok sem efelé haladnak. Az elvándorlás ennek a kórtörténetnek az egyre fájdalmasabb tünete. Sajnos a betegek már a saját bőrükön érzik, hogy egyre nehezebben érhető el a megfelelő ellátás.

– Hozzávetőleg ezerötszáz-kétezer ötszáz orvos hiányzik. Ha kevés az orvos, miért nem vesznek fel több hallgatót az egyetemekre?

– 2004-ban készült egy felmérés, ami jelezte, hogy az orvostársadalom elöregedőben van, és nagyobb létszámú évfolyamokat kell az egyetemekről kiengedni, hogy a nyugdíjba vonuló kollegák létszámát kompenzálni tudják. A most harmad-, negyedéves évfolyamok már megemelt létszámúak, ezer fő felett vannak. De hiába van orvosokra szükség, állásból nincs túlkínálat, mert nincs rá bérkeret. Sok kórház, ha tudja teljesíteni a minimális működési feltételeket kevesebb orvossal, akkor nem ír ki újabb állást, holott szükség lenne rá, inkább ráterheli a kollégákra a pluszügyeletet és a több beteget.

– A legújabb rendelet szerint a rezidenseknek kilenc évre szóló hűségnyilatkozatot kell aláírniuk. Ez hogy tetszik?

– Ez is egy újabb szankció, amely több millió forinttal bünteti azokat a fiatal orvosokat, akik félbehagyják a szakképzésüket, szakképzést váltanak, vagy gyereket vállalnak. Elfogadhatatlan, hogy aki tavaly vagy idén kezdte el a szakorvosképzést, és gyereket vállal, a hatályos rendelet szerint kiesik a szakképzésből. Itt már alkotmányos alapjogok is sérülhetnek. Aki pedig jövőre kezd, az ne gondolkodjon egynél több gyerek vállalásában, hiszen a képzését csak három évre függesztheti fel. Egyéb esetben visszafizettetik vele a képzés költségét, ami több millió forint is lehet. A rendelet következményeként a mostani hatodévesek, ahelyett hogy a szakmájukkal foglalkoznának, elkezdtek intenzíven nyelveket tanulni. Sokan nem kívánnak ebbe a szankciókkal terhelt rendszerbe felvételizni, inkább azt tervezik, hogy külföldre mennek. Tavaly júniusban készült belső felmérésünk szerint várhatóan a végzősök harmada-fele nem fogja aláírni a kilenc év hűségidőt a jelenlegi bér- és munkakörülmények között. Ha valaki kilencvenötezer forint havi nettó mellett ezt mégis aláírja, ezzel azt is vállalja, hogy ezen idő alatt korlátozzák a gyerekvállalását és alig lesz magánélete. Ha el szeretne otthonról költözni, több állást kell vállalnia. A fiatal orvosok háromnegyedének jelenleg is legalább kettő, több mint a felének pedig három munkahelye van. Átlagosan heti nyolcvan órát töltenek munkában, ezért három-öt év alatt teljesen kiégnek. A betegeknek is az lenne az érdekük, hogy kipihent orvosokkal találkozzanak. Olyanokkal, akik egy állásból is meg tudnak élni, van idejük regenerálódni, és teljes erővel a betegre tudnak koncentrálni.

– A társadalom egy része értetlenkedik, hogy miért tüntetnek az orvosok, amikor úgyis több pénzt visznek haza, mint amennyi papíron a fizetésük.

– Még ma is az a tévhit él az emberekben, hogy az orvosok jól élnek. Határozottan állítom, hogy a fiatal orvosok egyik napról a másikra, igen nehéz körülmények között élnek. Nem azért sokall be több kolléga, mert nagy autót szeretne, hanem mert elege van abból, hogy a hónap végig nem tud kijönni a fizetéséből. Lehet, hogy van egy szűk réteg, amelyik a borítékokban sok pénzt kap, de az orvosok többsége és az összes fiatal orvos csak a fizetéséből és a másodállásaiból él. Van egy ötvenéves kollégám, aki azt mondja, inkább ügyel még többet, de borítékot nem hajlandó elfogadni. A többség ilyen, és az a szomorú, hogy róluk senki nem beszél. Mi nem borítékok segítségével szeretnénk megélni. Azért is küzdünk, hogy a méltóságunkat megtarthassuk. A fiatalok többsége inkább elmegy, minthogy ezt a megalázó életformát vállalja. Ugyanakkor nem tudom elítélni az idősebb kollégákat, akiknek ez a napi megélhetéshez szükséges. Olyan szinten el van lehetetlenítve a jövőnk, hogy családot vállaljunk, hogy gyereket neveljünk, hogy önállóvá váljunk, hogy ezekért a lehetőségeinkért küzdeni fogunk a végsőkig. Sorsközösséget alkotunk, amiben nincs veszítenivalónk.

– Hogyan képzelik el a jövő egészségügyét a fiatal orvosok?

– Fiatal orvosként hangsúlyozott értéknek tekintjük az egészséget. Alapvető célkitűzésünk, hogy az iskolai oktatásban megjelenjen az egészségnevelés. Fontos, hogy a laikusok is tisztába legyenek szervezetük alapvető működési elveivel, hiszen manapság a betegek egy része csak akkor megy el orvoshoz, ha már viszik, mások viszont már harminchét fokos láznál is riadót fújnak. Mi vagyunk a magyar egészségügy jövője.

Tihanyi Tóth Kata