Az antik tárgyakat mai birtokosuk árverésre szeretné küldeni

A legnagyobb fennmaradt antik étkészletként definiálják, holott csak 15 darabja ismert. A Seuso-kincs nevet viselő ezüst leletegyüttest 1989-ben hozták nyilvánosságra, jelenleg Lord Northampton birtokolja. Tizenhat éve szeretne túladni rajta. A későantik korból származó, 64,5 kilogrammos kincs mégsem kell senkinek. A lord ugyanis nem tulajdonosa, csak eszmei birtokosa az ezüstnek, hamis eredetigazolás, lopott tárgyak és legalább hat ember halála tartozik a kincshez. Kinek kellene így?

A Seuso-leletek a későantik Pannónia területéről, azaz a mai Magyarországról származnak. Stilisztikailag a Kr. e. IV. századra datálható keletkezésük. Négy tál, öt füles korsó, két borkeverő edény, amforák, toalett-tartó tégelyek és egy kézmosó medence alkotja a gyűjteményt. Tisztázatlan eredetük miatt elengedhetetlen volt megállapítani, valóban egy egységet alkottak-e felszínre kerülésük előtt is. Az egyes tárgyak azonos díszítése és méretei alapján már sikerült kisebb funkcionális egységekbe sorolni. Ezek után vált egyszerűbbé annak megállapítása, hány darabból állhat a teljes Seuso-kincs. Ha a feltételezés helyes, vagyis egy étkészlet részei voltak a Seuso-leletek, akkor valószínűleg több is akad belőlük. Gyűjtőknél vagy a föld mélyén legalább még egyszer ennyi, a csoporthoz tartozó tárgynak kell lennie.

1879-ben Polgárdiban egy különleges tárgyat találtak, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum őriz. Az ezüstből készült quadripusz – összecsukható asztal – egyidős a kincs edényeivel, hasonló technikával készült. Egy öszszehasonlító vizsgálat nyilvánvalóan bizonyítaná, hogy Magyarország tulajdona a tizennégy darabos ezüstkincs, állítják a szakértők. Az összehasonlításra azonban jelenleg nincs esély. Lord Northampton ugyanis nem egyezett bele a vizsgálatba.

A tárgyak származási helyét még nem sikerült minden kétséget kizáróan tisztázni, jelenleg Horvátország és hazánk próbálja bebizonyítani, egykor az ő területükről csempészték ki azokat mai angol birtokosához. Az ügyet egy közel-keleti szál is bonyolítja, hiszen egykor hamisított libanoni kiviteli engedéllyel adták át Lord Northamptonnak. Már az adásvétel pillanatában megkíséreltek két Libanonból származó kőfejet csatolni a lelethez, sikertelenül. Mára a tudományos közvélemény kizárta a számos ellentmondást magában rejtő libanoni eredetet. A magyar rendőrség, az Interpol és a Scotland Yard legalább 15 éve próbálja rekonstruálni a lelet útját lelőhelyüktől New Yorkig. Az ezüsttárgyakat az eredetvizsgálat idejéig ugyanis letéti őrizetbe helyezték.

A kincs nyilvánosságra került darabjait a birodalom területén bárhol megtalálhatták volna, ám a lelet névadó darabja, egy ezüsttál pontos információt ad mind a használóról, mind a használat helyéről. A több sávba osztott felületen csupa olyan állatot találunk, amelyek a Dunántúlon éltek. A mezőn kecskék, nyulak legelnek, vaddisznóra, szarvasokra vadásznak. A kép tipikusan IV. századi, a római zsánerképek modorában készült. Az állatok melletti vízábrázolás pedig minden kétséget kizár, hiszen fölé vésték a Pelso feliratot. A rómaiak nevezték így a Balatont.

Emellett még egy fontos technikai megfigyelés bizonyítja a lelet dunántúli mivoltát. Egy fűrészfogas technikával előállított rézüstben találták meg, mely szintén a pannóniai fémművességre jellemző. De az edényeken végzett radiokarbonos vizsgálat is megcáfolhatatlanul igazolja a hazai származást. Ennek ellenére az amerikai bíróság nem vette figyelembe a vizsgálat eredményeit. Arra hivatkoztak, hogy a felszínre kerülésnek nem volt szemtanúja. Az 1993-as pert elveszítettük, pedig bebizonyosodott: hazai földből származnak a leletek. Az ezüst jelenlegi birtokosa, Lord Northampton továbbra is árulja a Magyarországról ellopott kincseket, több mint tízmilliárd forintnak megfelelő összeget vár értük.

Dézsy Zoltán 15 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a Seuso-leletekkel. A dokumentumfilm-rendező azóta folyamatosan figyelemmel kíséri a kinccsel kapcsolatos történéseket, dokumentumfilmet forgat. Arra, hogy hazánk megszerezze a kincseket, az elvesztett per után elég kevés az esély. Az amerikai joggyakorlat ugyanis a mindenkori birtokos jogait védi. Mindaddig, amíg bármely eredetet jelölő papírt nem tud valaki felmutatni, a lord és hamis papírjai előnyt élveznek hazánkkal szemben. Az elterjedt hírek szerint egy, a szakmában nem túl jegyzett céget, a Bonhom árverési házat kereste meg Northampton, mert meg akar szabadulni a kincstől. A hírek szerint a vételár néhány milliárd forintnak megfelelő összeg lehet. Az elmúlt tizenhat évben száznál is több honfitársunk büszkélkedhet többmilliárdos vagyonnal. Ha csak egy akadna közülük, akinek mond valamit mondjuk gróf Széchenyi István neve, ő is bekerülhetne a halhatatlanok közé, hiszen a Seuso-kincs megmentőjének neve nem merül feledésbe. Egyetlen esélyünk egy önzetlen magyar, aki a nemzet számára visszavásárolja a kincseket. Dézsy Zoltán is ebben reménykedik.

– Annyi embernek sikerült a privatizációból meggazdagodni. Olvasom a száz leggazdagabb magyar listáját. Ők mind mellényzsebből ki tudnák fizetni a kincs árát. Olyan jó lenne hinni abban, hogy akad köztük valaki, aki a kiadós gyarapodás után hajlandó lenne végre érdemi áldozatot is hozni.

Mivel szívügyévé vált a lelet sorsa az elmúlt évtizedben, a filmrendező maga is segíteni próbál az országnak. Sikerült olyan vállalkozókkal felvenni a kapcsolatot, akik ha nem is a leggazdagabbak, megpróbálják összeszedni a pénzt, hogy a Seuso-kincseket visszaszerezzék Magyarország számára. Dézsy szerint soha ilyen közel nem voltunk ahhoz, hogy az ezüsttárgyak visszakerüljenek Magyarországra.

Gerhát Petra