„Több száz venezuelait fogadott be titokban a kormány, de nem fizet bevándorlási különadót” – ordította az Index múlt héten. A hatásvadász, aljas címadással mindössze az a baj, hogy a befogadottak nem idegenek, hanem magyarok. Esetleg magyar felmenőjük van, érkezésük pedig egyáltalán nem volt titok.

Képernyőfotó: Index

A balliberális propagandaportál meglepő felütéssel kezdi cikkét, megdicséri a magyar kormányt: „világviszonylatban is ritka az a humanista gesztus, amely a magyar kormány egyik külpolitikai projektjét jellemzi. Nehéz helyzetbe került emberek százait fogadjuk be, támogatjuk és segítjük hozzá a jobb élethez már közel egy éve” – írja az Index hírhedt migránssimogatója, Földes András, aki szerint minderről semmit sem tud a nyilvánosság.

És innentől csúcsra jár a tipikus indexes cinizmus. Titkos bevándorlási hálózatot emleget a szerző, és bevándorlást segítő szervezetnek nevezi a magyar kormányt, szándéka szerint ezzel igyekezve hitelteleníteni Magyarországnak az idegen tömegek migrációja ellen hatékonyan védekező politikáját, miközben a cikkből is kiviláglik, hogy a Venezuelából befogadottak magyarok, vagy magyar felmenőjük van.

Földes azonban szemlátomást azon az állásponton van, hogy nincs különbség idegen és magyar, hódító vallási civilizáció és keresztény kultúra, valóban menedékre, segítségre, befogadásra szoruló és rejtőzködő kalandor között. Darab-darab. Vagyis, írja Földes a témával foglalkozó újabb cikkében, „ha van jó migráns Venezuelából, akkor miért ne lehetne jó migráns a szírek vagy afgánok közül?”

Visszamagyarosítás

E ponton azonosítható a nemzeti ügyekre teljesen érzéketlen, gyakran nemzet­ellenes balliberális szubkultúra és a konzervatív, keresztény, nemzeti állam közti kibékíthetetlen ellentét. Eltekintve ugyanis attól, hogy Magyarország szükség esetén minden valódi menekültnek menedéket ad, a Venezuelából érkezett mintegy háromszáz ember különösen fontos Magyarország számára. Igen, azért, mert magyarok, vagy magyar származásúak.

A magyar állam szilárd álláspontja, hogy a népességfogyást nem nemzeti önazonosságunktól távol álló, azzal szemben ellenséges idegen tömegek bevándoroltatásával, hanem a magyar népesség lélekszámának növelésével kívánja orvosolni – és ebbe adott esetben beletartozik a diaszpóramagyarság hazatelepítése is, megmentve őket jelen esetben a venezuelai belpolitikai drámától és a visszavonhatatlan asszimilációtól egyaránt.

Magyarország számára, nagyon helyesen, a magyarok a legfontosabbak. Az Indexet ez valamiért zavarja, ezért így fanyalog Földes: „az általunk megkeresett menekültek túlnyomó többsége csak virtuálisan tűnik magyarnak: az ide menekülő venezuelaiak valamelyik nagyszülője volt magyar, és már a szüleik sem beszéltek magyarul. Többségük Magyarországra érve tanulta az első magyar szavakat, ahogy a magyar kultúrával is itt kezdtek ismerkedni. Az általunk megkérdezett venezuelai menekültek egy részének nemcsak a keresztneve, de a vezetékneve sem volt magyar.”

Megint csak eltekintve attól, hogy az aradi tizenhármak országában a nevekben keresni (és persze teátrálisan nem találni) a magyart, épp az Index részéről legalábbis szemforgatás, le kell szögezni, hogy nem csak nyelvében él a nemzet. 1842-ben persze igaza lehetett jeles erdélyi történészünknek, Kőváry Lászlónak, amikor szállóigévé lett megállapítását leírta Székelyhonról című munkájában. Mégis, Liszt Ferenc jobban beszélt németül, mint magyarul, akárcsak Széchenyi István gróf, aki naplóját élete végéig német nyelven vezette. Merné-e valaki tagadni magyarságukat?

Ma mintegy másfél millió olyan magyar él a Kárpát-medencén kívül szerte a világban, aki számontartja magyarságát, fontos számára ősei kultúrája, de nem, vagy csak törve, esetleg alig beszél magyarul. Venezuelába a XX. század második felében közel ötezer magyar vándorolt ki, főleg a második világháború után, illetve 1956-ban. Közülük sokan megőrizték anyanyelvüket, magyarságukat. Őket az argentínai, brazíliai, chilei, Costa Rica-i, paraguayi, uruguayi és venezuelai honfitársainkat 2004 óta megszervező Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége fogja össze.

A venezuelai magyarok aktív közösségi életet éltek és élnek, néptánccsoportjuk, fiúkat és lányokat tömörítő cserkészcsapataik, katolikus és protestáns nőegyleteik, gyülekezeteik, oktatási intézményeik, kiadványaik vannak. Caracasban Magyar Ház működik. A második vagy még többedik nemzedék szülöttei azonban már ritkán beszélnek magyarul. De mégis, sokak szívében él az érdeklődés, a szeretet a magyar haza iránt. A hazatelepülők majd megtanulják őseik nyelvét, gyerekeik pedig már ismét anyanyelvként fogják beszélni a magyart.

Fotó: MTI/AP

Felelőtlen hergelés

Hogy mindez a botrányt robbantani akaró balliberális hírportálnak fáj, azon nincs csodálkoznivaló. Ugyanakkor gyalázatos felelőtlenség az ember- és nemzetmentő munka mechanizmusának részleteit és az ideérkező venezuelai magyarok vélelmezett tartózkodási helyét megnevezni. Ezek a honfitársaink ugyanis tartanak attól, hogy a caracasi rendszer még itt is árthat nekik. A Demokrata telefonon elérte egyiküket, egy férfit, aki azonban elhárította érdeklődésünket, mondván, a feleségével néhány hónapja érkeztek Magyarországra, a szomorú múltról már nem akar beszélni, most azon igyekeznek, hogy felépítsék a jövőjüket hazájukban.

Ugyanezért hárította el megkeresésünket a befogadásban közreműködő Magyar Máltai Szeretetszolgálat is, szűkszavú közleményükben mindössze így reagálva: „A venezuelai belpolitikai helyzetre, a diplomáciai folyamatokra és a sajtóban is olvasható hírekre tekintettel, az érintettek biztonsága érdekében jelenleg nem tudunk választ adni a feltett kérdésekre. Az érintettek és családtagjaik biztonsága érdekében kérjük megértésüket és türelmüket.”

Az olcsó szenzációhajhászás, a magyar állam leleplezésének vágya valójában az Indexet leplezte le. Valótlan ugyanis a cikk azon alapvetőnek szánt tétele, hogy a kormány titkolja a venezuelai magyarok megsegítését. Nem verik a dobot, nem fújják a kürtöt – az ember ugyebár nem azért segít, hogy mások megtapsolják érte –, de konspirációról szó sincs.

Semjén Zsolt például már 2017. augusztus 18-án kiemelten méltatta a Külhoni Magyarságért Díjjal elismertek között a venezuelai magyarokat, hangsúlyozva, hogy e létbizonytalanságban élő közösségnek Magyarország a hazája, tagjai bármikor idejöhetnek családjaikkal együtt, azok is, akik már nem tudnak magyarul. A miniszterelnök-helyettes nyomatékosította, hogy a venezuelai magyarok ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.

Ennek jegyében Semjén Zsolt múlt héten a Magyar Távirati Irodának így nyilatkozott: „Kikérjük magunknak, hogy a liberális sajtó lemigránsozza a venezuelai magyarokat. Ők nem migránsok. Minden magyar, legyen a világ bármely pontján, ha bajba kerül, számíthat az anyaországra.”

Az életük a tét

Hogy nincs szó titkolózásról, legfeljebb diszkrécióról, azt bizonyítja a Somogy Online portál tavaly április 12-i Megérkeztek az első bajba jutott magyarok Ve­ne­zue­lá­ból című beszámolója is. Ebben idézték Soltész Miklóst, aki akkor az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkáraként arról beszélt, hogy a magyar felmenőkkel rendelkező venezuelai, vegyes házasságokból létrejött családok jó része felsőfokú végzettséggel vagy szakképzettséggel rendelkezik. Az Index tehát hazudik, csúsztat és hergel.

Ezért és nem a magyar közvélemény előtti titkolózás miatt nem kíséri harsány kampány honfitársaink hazatérését. És ezért helytálló Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a tárcát vezető Gulyás Gergely helyettesének megállapítása a Face­bookon: „Szégyen, amit az Index ebben az ügyben tesz! Magyarország minden magyarnak védelmet nyújt, éljen bárhol a világon; és különösen igaz ez akkor, ha egy elnyomó, kommunista ideológiát valló, s ezzel az országát tönkretevő vezetés elől kell a magyaroknak menekülniük. Ebből kampánytémát csinálni elképesztő felelőtlenség, hiszen az ott élő magyarok számára mindez nem játék, hanem az életük és a családjuk biztonsága a tét.”

Hazugság tehát, hogy a kormány „titokban menekülteket fogad be.” Valójában nehéz helyzetbe került honfitársainkat menekíti haza. Ez ugyanis nem a Kádár-rendszer, amely gyalázatos módon kitoloncolta és kiszolgáltatta a magyargyűlölő román kommunista diktatúrának az üldöztetés elől menedéket kereső honfitársainkat. Nem is a Gyurcsány-rezsim, amely gyűlölködő rágalomkampánnyal uszított a megszállt országrészek magyarjai ellen. Orbán Viktor kormánya szemlátomást komolyan veszi a Szabó Dezső-i létparancsot: „minden magyar lélek felelős minden magyar lélekért!”