Csalódott ellenzékiek előszeretettel okolják pártjaik bukásáért a kormánybarát médiát. Fideszes médiadiktatúráról, de legalábbis elképesztő fölényről beszélnek. Kiszámoltuk, és arra jutottunk, hogy állításaik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az igazság az, hogy még ma is tartja magát a balliberális médiafölény, igaz, a rendszerváltás utáni évek 90:10-es aránya már valóban a múlté.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A választások eredménye miatt csalódott ellenzék egy része – legalábbis azok, akik nem csalással kapcsolatos összeesküvés-elméletek gyártásával ütik el az időt – a kormányközeli sajtóra mutogat, mondván, miattuk buktak meg az ellenzéki pártok. A vehemensebbek fideszes médiadiktatúrát emlegetnek, és azt rebesgetik, hogy a magyar média kilencven százaléka már kormányközeli tulajdonban van, de a mérsékeltebbek is azt hangoztatják, hogy az elmúlt években brutális túlsúlyba kerültek az általuk csak lakájmédiaként emlegetett kormánybarát sajtóorgánumok. Szájer József, a Fidesz EP-képviselője viszont arról beszélt a választások után, hogy pártjának az elsöprő médiaerővel szemben is kellett kampányolnia.

Mielőtt felmérnénk a mai helyzetet, menjünk vissza egy kicsit az időben! Ha visszagondolunk a 2002-es választások utána időszakra, bizonyára sokan emlékeznek Orbán Viktor azon felhívására, hogy a polgári oldal támogatói olvassanak Magyar Nemzetet, Demokratát és Heti Választ. És a felsorolás itt véget is ért, ennyi volt ugyanis – négyéves kormányzás után – a Fidesszel szimpatizáló média, miközben a baloldalnak csak országos napilapból volt három. Mellé a két országos kereskedelmi tévé, a kormánypárti hangvételű közmédia, számtalan hetilap – és nem is folytatjuk a sort…

Tény és való, hogy ez a rendszerváltozást követő másfél-két évtizedre jellemző, a minimum 90:10 arányú balliberális médiatúlsúly ma már a múlté. De csakugyan akkorát változott a helyzet, hogy már okkal lehet jobboldali fölényről beszélni? Utánajártunk, kiszámoltuk, összevetettük az olvasottsági, nézettségi adatokat, és azt találtuk, hogy noha valóban átrajzolódott a médiatérkép, a tények azt mutatják, még mindig a balliberális oldal felé billen a mérleg. Ez akkor is így van, ha már korántsem olyan jelentősen, mint 2010 előtt.


Televíziók, rádiók

A televízió még ma, az internet fénykorában is az egyik legfontosabb tájékozódási pontnak számít az emberek számára, a Medián másfél évvel ezelőtt publikált felmérése alapján a lakosság mindössze hat százaléka informálódik kizárólag a netről.

A kormánybarát – illetve nem ellenzéki hangvételű – tévécsatornák a következők: Echo TV, TV2, illetve a közszolgálati adók, utóbbiak közül praktikusan az M1-gyel fogunk számolni. Ez így összesen három csatornát jelent. Ezzel szemben a választási kampányban az ellenzék számíthatott az RTL Klubra, a Hír TV-re és az ATV-re. Összeadva ez is három, így elvileg ki is jelenthetnénk, hogy a média ezen szegmensében egyensúly van – azonban árnyaltabb a kép, ha a nézettségi adatokat is figyelembe vesszük.

Korábban éppen az ellenzéki médiumok élcelődtek azon, „milyen kevesen nézik” a közmédia híradóját, vagy hogy a TV2 Tények című műsora alulmaradt az RTL híradójával szemben a nézőkért folytatott harcban. Lássuk tehát a számokat! Az Echo TV nézőiről nincs adatunk, de ugyanígy a Hír TV-nél és az ATV-nél sem találtunk semmilyen megbízható és friss nézőszámot, ám minthogy nagyjából egy súlycsoportba tartozó csatornákról beszélünk, így ha idevesszük a nagy kereskedelmi tévéknél kevésbé nézett M1-et is, az eredmény nagyjából döntetlen közeli lehet.

Marad a „két nagy”, vagyis a TV2 és az RTL Klub. A választásokat megelőző öt hétből négyben az RTL Klub Híradó című műsora megverte a TV2-s Tényeket, a nézettség durván hétszázezer és egymillió között ingadozik. Nincs tehát valóságalapja annak a belpesti vélekedésnek, miszerint a „tájékozatlan vidékiek a köztévét bámulják”, és ezért lett a kétharmad. Legfeljebb olykor egyensúlyról beszélhetünk, ám azokon a napokon, amikor az RTL jól teljesít, vélhetően a TV2 és az M1 együttvéve sem képes döntetlenre hozni a meccset.

Rádióból négy olyan van, ami nem köthető a kormányoldalhoz, vagy kifejezetten ellenzéki hangvételű: az Inforádió, a Klubrádió, illetve a kampányban még ilyen volt a Lánchíd Rádió is, amelyet azóta megszüntetett a tulajdonos. A kormányoldallal nem ellenséges csatornák közé sorolhatjuk a közszolgálati Kossuth Rádiót és a Karc FM-et. Az állás tehát 3:2 az ellenzék javára, de nézzük itt is a hallgatószámokat. Az idei első negyedévben az Inforádió: 80 ezer hallgató, Lánchíd: 116 ezer, Klubrádió (tavaly nyári-őszi adat): 176 ezer. Ezzel szemben a Kossuthnak 1 millió 400 ezer hallgatója van, míg a Karc FM-ről pontos adatunk nincs, de súlya tekintetében nagyjából az említett három ellenzéki adóhoz hasonlítható. Ez tehát egy olyan terület, ahol mondhatjuk azt, hogy valóban a kormánypárti, illetve a kormányoldallal nem ellenséges csatornák vannak túlsúlyban.


Nyomtatott lapok

Nyomtatott sajtótermékből rengeteg van országszerte, politikával foglalkozók is, ezekről teljes körű listát felesleges is volna készíteni, elvégre most azokra vagyunk kíváncsiak, amelyek mérhető befolyással bírnak a közvéleményre. Kezdjük az országosan terjesztett napi- és hetilapokkal, ezen belül is az ellenzék nagyágyúival. Ide tartozik a tavaly év végén 31 ezres példányszámban fogyó HVG, a Népszava (20 ezer 122 értékesített példány), a választások utánig a Magyar Nemzet (13 ezer 608), a Szabad Föld (62 ezer 168), a Vasárnapi Hírek (18 ezer 977), a Blikk (96 ezer 266), a Heti Válasz (10 ezer 527), illetve az Élet és Irodalom (amelyről nincs friss adat), valamint a 168 Óra, amelynek utolsó auditált adatai 2017 második negyedévéből származnak, ekkor 11 ezer 722 példányban fogyott. Nem ismert a Magyar Narancs fogyása sem. Ez így első nekifutásra is tíz napi-, illetve hetilap volt a kampányban jelentős példányszámokkal, és a Magyar Nemzet kiesésével is maradt kilenc.

Lássuk, mi van a másik oldalon: a Magyar Idők, a Magyar Hírlap (ezeknek értekesített példányszámait nem auditálják), és ott van természetesen lapunk, a Magyar Demokrata is a maga közel 11 ezres példányszámával. Az ingyenesen osztogatott Lokálból 500 ezret nyomtatnak, és bár ennyi biztosan nem jut el az olvasókhoz, legyünk nagyvonalúak, és tekintsük ezt a számot irányadónak. Ide tartozik még a Ripost bulvárlap és a Figyelő című politikai-gazdasági hetilap is. Sőt bár túl sok okot nem adott rá, hiszen kevés benne az igazán politikai természetű anyag, soroljuk most ide az Andy Vajnához köthető Borsot is a maga 53 ezer 353-as példányszámával. Összegezve és némi nagyvonalúsággal, hét országos lap nevezhető kormánybarátnak, az arány tehát 9:7 az ellenzék javára, az ingyenesen terjesztett Lokált nem számolva pedig – amelynek épp jellegéből adódóan politikai hatékonysága is kérdéses – példányszámban is nyert a balliberális oldal.

Ahol tényszerűen jelentős átrendeződés volt tapasztalható, az a megyei lapok piaca: ezek az újságok jó két évtizedig vagy markánsan vagy visszafogottabban, de határozottan a balliberális oldalhoz húztak. Ma már viszont túlnyomó többségük kormánypártinak tartott médiavállalkozásokhoz került. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy amennyiben ezek napi értékesített példányszámát összeadjuk, az kevesebb, mint amennyien például naponta átlagosan olvassák az Index internetes hírportált. Úgyhogy ezek tulajdonosváltása bár érzékeny veszteség lehetett, nem jelentett atombomba erősségű csapást az ellenzék számára.


Internetes sajtó

Maradt végül, de korántsem utolsósorban az internet, elvégre arról az eszközről beszélünk, amivel manapság – a két nagy kereskedelmi tévécsatorna főműsoridejét kivéve – a legnagyobb eléréseket lehet produkálni. Meg sem kíséreljük felsorolni az összes ellenzéki, illetve kormánybarát híroldalt és blogot, hiszen rengeteg van belőlük, így a legolvasottabbakat, legismertebbeket szedjük össze a Digitális Közönségmérési Tanács friss, április végi adatai alapján.

A ballib oldal zászlóshajója kétségkívül az Index. Egy április végi napon 691 ezer 829 látogatóval, de előfordulnak ennél kiugróbb adataik is. Szintén az ellenzéket erősíti a 24.hu, amelyet 546 ezer 470-en kerestek fel. A blikk.hu ezen értékelés alapján 494 ezer 300 olvasót vonzott, a HVG online felülete 383 ezer 210-et. Folytatva a listát: 444.hu – 288 ezer 173, atv.hu – 101 ezer 691, napi.hu – 249 ezer 943, és itt most csak azokat az oldalakat említettük, amelyek beférnek az adatbázis top 50-es rangsorába.

Ebben a kategóriában a kormányoldalt az Origo képviseli, a legfrissebb adatok alapján lemaradva valamivel az Index mögött, 603 ezer 737 napi olvasóval (de a két portál között nagy verseny van, váltakozó sikerrel), valamint a ripost.hu 157 ezer 087-tel, illetve a borsonline.hu 107 ezer 703 olvasóval. Az olvasottságot tekintve tehát nagy a kormánykritikus honlapok túlsúlya.

Nem javít az arányokon az ennél jóval kisebb számokat produkáló, de még jelentősnek tekinthető oldalak sokasága sem. A számbeli fölény ugyanis ebben a kategóriában is az ellenzéké: atv.hu – 101 ezer 691, zoom.hu – 90 ezer 683, infostart.hu – 49 ezer 163, rtlmost.hu – 46 ezer 179, propeller.hu – 41 ezer 393, sztarklikk.hu – 36 ezer 680, alfahir.hu 33 ezer 937, hirtv.hu 33 ezer 393, 168ora.hu 33 ezer 350, nepszava.hu – 25 ezer 137, magyarnarancs.hu – 18 ezer 784, atlatszo.hu – 16 ezer 208, nyugat.hu 13 ezer 301, valasz.hu – 7 ezer 652 napi látogató. De ide sorolhatjuk az LMP-s reflektor.hu-t, a jobbikos bulvároldalt, a zsurpubi.hu-t, a Simicska-kötődésű helyivalasz.hu-t, a balliberális merce.hu-t és a gyurcsányista nyugatifeny.hu-t is, vagy az Amerikai Népszavát, amelyekről nincs adatunk. Tegyük hozzá azt is, hogy a leglátogatottabb blogfelület, a napi átlagban akár 450 ezer ember által felkeresett blog.hu ugyancsak a szélsőliberális Indexhez kötődik, a portál által érdekesnek – politikailag megfelelőnek – talált, emiatt címlapra helyezett írások olvasottsága szintén több tízezres lehet.

A kormánybarát lista ennél rövidebb, és az elérések is szerényebbek: a magyarhirlap.hu, a demokrata.hu, a tenyek.hu és a mandiner.hu látogatottsági adatait naponta átlagosan ötezer és húszezer fő közé lőhetjük be, a 888.hu-t nem méri a dkt.hu, de megközelítőleg százezres nagyságrendű lehet a napi látogatottság, a magyaridok.hu-ról sincs biztos adatunk, de vélhetően az is az előbb említett ötezer és húszezer közötti kategóriába eshet, ahogy a figyelo.hu vagy a PolgárPortál is. A bulvárosabb faktor.hu 65 ezer 200 látogatót vonz naponta, a hangsúlyosan politikai PestiSrácok.hu 47-48 ezret, a közszolgálati média híroldala, a hirado.hu április végi adatok alapján 33 ezret.

Ezek után nem maradt más hátra, mint a számvetés. Az online térben a honlapok számát és olvasottságát nézve is óriási az ellenzéki túlsúly, és a televíziók között is inkább arra billen a mérleg, köszönhetően elsősorban a híradós nézettségi versenyt az esetek nagyobb részében megnyerő RTL Klubnak. Az országos lapok között (mint amilyen a Népszava, a HVG, a 168 Óra, illetve a Magyar Idők, a Figyelő vagy a Demokrata) a sajtótermékek számát és értékesített példányszámát tekintve ugyancsak ellenzéki túlsúly figyelhető meg, a legnagyobb bulvárlap, a Blikk is inkább kormánykritikus. Mindezt ellensúlyozza az ingyenesen terjesztett Lokál, illetve az, hogy a megyei lapok többsége nem kormánykritikus. Így tehát egyedül a rádióknál mondhatjuk azt, hogy a kormánybarát hang többekhez jut el, mint az ellenzéki, bár árnyalná a képet, ha a zenei adókat is kategorizálnánk. Hiszen például az Andy Vajnához köthető Rádió 1 húzóadása a reggeli műsor, ahol Sebestyén Balázsék érezhetően nem szimpatizálnak a Fidesszel, míg a Music FM például Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.

Az mindenesetre kimondható: szó sincs lehengerlő kormánypárti média­túlsúlyról, pláne médiadiktatúráról, legfeljebb arról, hogy a mintegy két évtizedig extrém módon torz médiapiac az elmúlt években elkezdett kiegyensúlyozódni – de még ma is az ellenzék felé billen a mérleg. A csökkenő befolyás persze nyilván fáj a balliberális oldalnak, óriásit tévednek azonban, ha egy percig is elhiszik azt a butaságot, hogy emiatt bukta el az ellenzék a választásokat. Már csak azért is, mert a választási kampány finisében az internetes közösségi oldalakat, a Youtube-tól a Facebookig, ellepték az ellenzéki hirdetések – de ez már egy másik téma…

Kovács Dániel