Hegyközségi felelősség

– Hogy érintette a koronavírus-járvány első hulláma a borászokat?

– Húsvét táján meg voltunk ijedve, aggasztó jelzések érkeztek akkoriban. A szállodákban, éttermekben, kávézókban, főleg a nagyvárosokban nagy volt a visszaesés, a családi pincészetek nagyjából 80 százalékkal kevesebb bort tudtak eladni. A teljes piac közel 70 százalékát kitevő húsz-egynéhány nagy borászat viszont, amely a hipermarketekben értékesít, majdhogynem tartotta a szintet, alig csökkent az eladott mennyiségük. A statisztika így nem olyan vészes, de eltérő helyzetekkel lehet találkozni. Az Agrármarketing Centrummal közösen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) is részt vett az online árusítást népszerűsítő Palackposta kampányban, és azt tapasztaltuk, hogy akiknek eleve volt webshopjuk, azok egész jó eredményeket értek el. A szőlőben pedig folyamatos volt a munka.

– Hosszú tavaszi szárazságra gyorsan lehulló, sok csapadék jött idén, a nyarat pedig a kánikula és az őszies idő váltakozása jellemezte. Miként hat ez a szőlőművelésre?

– Nagyjából 2000 óta egyre hektikusabb az időjárás. A szőlő állókultúra, hosszú távú gondolkodást igényel. Ha a gazda a megfelelő fajtát az ideális helyre telepíti, ha hosszú távra jól dönt, évente pedig jól műveli a növényt, akkor nagy biztonságot jelent a mélyre hatoló, a földbe szilárdan kapaszkodó gyökérzet, hiszen az időjárási szélsőségek nem ingatják meg, nem befolyásolják döntően a szőlő életét. Itt, a Balatonnál a telepítési kedv sem csökkent, ugyanakkor koncentráció tapasztalható, egyre kevesebb a szereplő.

– Az uniós csatlakozási szerződésünk százezer hektár szőlőültetvény fenntartását teszi lehetővé. Mennyit művelnek ma a magyar gazdák?

– Ma már a lehetséges kvóta is kevesebb, mint százezer hektár. Hivatalosan 64 ezer hektárt művelünk Magyarországon. Ez jelentős visszaesés a kihasználható mennyiséghez képest, az idei friss termésbecslés pedig mindössze 54 ezer hektárról érkezett be. Az Európai Unió minden esztendőben támogatja az összes művelt ültetvény egy százalékának megfelelő terület telepítését, ez 640 hektár új szőlő lehetne évente. Emellett ültetvénykorszerűsítésre is van uniós forrás, évente nagyjából 2500 hektárra szokták igénybe venni a termelők. Az aktuális borévben ez is lecsökkent 1750-re. Ez országos adat, régiónként, borvidékenként nagyok az eltérések. A Balaton mondhatni dübörög, Villány, Szekszárd, Tolna sem áll rosszul. Tokaj-Hegyalján viszont valamiért jelentősen csökken a telepítési kedv.

– Miért nem használjuk ki a lehetőségeket?

– Az elmúlt harminc évben rengeteg dolog történt a hazai borászatban. Ez a szakma összetett tudást, kockázatvállalást, hosszú távú gondolkodást igényel. A pályázati források felhasználásának képessége elég jó az ágazatban, és a borászat fontos szerepet játszik az agráriumban. Nem a súlyunk miatt, hanem mert a bor mégiscsak kultúra, a magyar borivó nemzet, még ha a fogyasztás csökkent is az utóbbi években. Az esélyeink jók, de saját magunknak fel kell tennünk kényelmetlen kérdéseket: vajon éltünk-e a lehetőségeinkkel, az ökológiai adottságainkkal, a hagyományaink jelentette felelősséggel? Felnőttünk-e ahhoz, hogy például a filoxéra idején Magyarország hatodmagával hozta létre a Nemzetközi Borászati Hivatalt; hogy az első öt bornagyhatalom között voltunk, nem beszélve a pezsgőről, amiben csak a franciák előztek meg minket a XIX. század végén? A válasz egyértelműen nem. Ennek sok oka van, az egyik a csekély jövedelmezőség. Miközben a színvonal magas, az exportárak tekintetében a magyar bor az utolsó előtti helyen áll Európában. Ha a magyar borászatok egymás alá ígérnek, az végzetesen negatív árspirált eredményez, és egyre nehezebb lesz árat emelni a külpiacokon, mert nem fogják elhinni, hogy az adott bor megér annyit.

– Hogy lehet kitörni ebből a negatív spirálból?

– Sokat beszélünk varázsszóként a közösségi bormarketingről. A fogalom talán elcsépeltté is vált, de ez a kiút. Újra kell gombolni a kabátot. Élni kell a lehetőségekkel, merni kell megfogalmazni terveket, stratégiákat, bízva elsősorban is saját magunkban. Hiszek abban, hogy valamire születtünk, és előbb-utóbb megkérdezik, hogy jól sáfárkodtunk-e a talentumunkkal, jelen esetben az ökológiai adottságainkkal. Megvannak a törvényi keretek, a 2012-es hegyközségi törvény tiszta helyzetet és valódi szakmai önkormányzást teremtett, a borvidékek a saját kezükbe vehették a jövőjüket. Vége annak a világnak, hogy leszól a központ, de ez azt is jelenti, hogy vállalni kell a felelősséget. Az ország nagyjából száz hegyközségének hinnie kell magában, mert ha magunkban nem hiszünk, akkor mástól sem várhatjuk el.

– Mit jelent mindez a gyakorlatban?

– Úgy döntött a HNT, hogy a termelők minden forgalomba hozott liter bor után két forintot befizetnek egy erre a célra létrehozott alapba. Ebből évente átlagosan 3 millió hektoliterrel számolva 600 millió forint jöhet össze, két év alatt 1,2 milliárd. Ha ezt önerőként fel tudnánk mutatni, akkor hitelesen kezdeményezhetnénk a kormánynál, hogy tegyen hozzá még egyszer annyit, és abból a közel 2,5 milliárd forintból már jó eredményeket lehetne elérni. A vita során érződött a hitetlenkedés, még a bizalmatlanság is az így megteremthető forrás célszerű felhasználását illetően. Erre újfent azt tudom mondani, hogy mi magunk vagyunk a garancia, hiszen mi kezeljük, mi használjuk fel. A marketing terén egyébként az elmúlt években azért léptünk előre.

– Miben?

– Hosszas előkészítés után megszületett a Bor.hu hírportál, létrejött a magyar bor hivatalos, egységes értékpiramisa. Ennek talapzata a regionális bor, fölötte áll a településről márkázott, helyi jelleget tükröző bor, majd a dűlőszelektált bor, a csúcson pedig a tokaji aszú található. A Nemzeti Turisztikai Ügynökség megalkotta a Magyar bor – személyesen jelmondatra épített kampányt. Ez a kommunikációt állítja a középpontba, maga a marketing idén visszakerült a HNT-vel együttműködő Agrármarketing Centrumhoz, amely ma a forrásokat kezeli. A HNT pedig nemrég elindított egy főleg fiataloknak szóló edukációs kampányt a kulturált borfogyasztásról, a borkóstolás alapvetéseiről.

– A készülő új szőlő- és bortörvény miben segítheti az ágazatot?

– Nagy reményekkel várjuk a jogszabályt. Ennek fontos újítása lesz az úgynevezett e-pincekönyv, ami jelentősen egyszerűsíti és gyorsítja az adminisztrációt, és naprakésszé teszi a nyilvántartásokat. Legalább ilyen nagy jelentőségű a forgalomba hozatal szabályainak megváltoztatása. Eddig a beküldött minták alapján, az illetékes hegybíró által kiállított származási bizonyítvány figyelembevételével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adta ki az engedélyt, ám hiányzott a polcokon megjelenő palackok, vagyis az adott tétel teljes mennyiségének utólagos ellenőrzése. Így néhány palacknyi minta alapján öt-tíz-húszezer vagy akárhány hektóra kapott engedélyt a termelő, miközben az adott tétel esetleg nem is egyszerre volt lepalackozva. Ez pedig udvariasan fogalmazva is minőségi egyenetlenségeket okozhat. A jövőben ez megfordul, a jól működő francia modell adaptálásával a termelő felelőssége lesz a forgalomba kerülő bor minősége, amit a Nébih folyamatosan ellenőrizni fog. Ettől minőségi ugrást, ha úgy tetszik, megtisztulást várunk. A legfontosabb a hitelesség, csak erre építve lehet feltornászni az exportárakat.

– Mi kell még a fordulathoz?

– Legalább minden régióban egy akkreditált, szaktanácsadással is foglalkozó laborra van szükség a jelenlegi egyetlen budapesti helyett. Nemcsak a fölösleges utazgatások elkerülésére, hanem a helyi viszonyok, a terep ismerete és ezáltal a bizalom érdekében is.

– A szőlészeti és borászati kutatóintézetek erre nem alkalmasak?

– Ezekből öt van, és eltérőek a fenntartói-tulajdonosi viszonyok. A badacsonytomaji és a kecskeméti a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központhoz tartozik, a pécsi és az egri a helyi egyetemekhez, a tarcali a Tokaj-hegyeljai Hegyközségi Tanácshoz. Szerintem ez utóbbi lehet a jó irány, mert így érvényesül a borvidéki autonómia. Ugyanakkor az alapkutatásokban elég nagy a lemaradásunk a nemzetközi aktualitásoktól, érdemes megfontolni, hogy inkább megvegyük a külföldi eredményeket, mert rengeteg pénzbe kerül a kutatás.

– Mit tervez még a HNT?

– Kétévente, első alkalommal jövő tavasszal rendeznénk egy nemzetközi kitekintésű, piaci motivációjú, szervezett kiállítást és vásárt, ahol a termelők és a külföldi vendégek, kereskedők, véleményformálók is meghívásos alapon jelennének meg. Ez tehát egyfajta célzott marketing lenne. Meg kell fogalmaznunk, mi a magyar bor. De belföldön is erősíteni kell, tudatosítva, hogy akinek az életéből kimarad a bor és mindaz, ami hozzá kötődik, az maradandó élményekkel lesz szegényebb. Meg vagyok győződve róla, hogy középiskolában valamilyen formában már az oktatás részévé kellene tenni a kulturált borfogyasztást, ami a minőségi élet szerves része.