Ismeretlen tettes ellen, bűnszövetségben, jelentős érdeksérelmet okozó magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette miatt tett feljelentést Helmeczy László a szabolcsi főügyészségen. A hírTV lejáratási kísérletében szerepet vállaló ügyvéd azt nehezményezi, hogy nyilvánosságra kerültek azok a beszélgetések, amelyeket a lejáratási akció végrehajtására szerződött személlyel, Baráth Miklóssal folytatott. Szerinte erre csak megbízói adhattak volna engedélyt.

Helmeczy ugyanakkor két hete éppen maga hozott nyilvánosságra egy olyan hangfelvételt, amelyen Baráth Miklóssal beszélget. Ebből az derült ki, hogy az ügyvéd lebeszéli a férfit arról, hogy a rendőrséghez forduljon. Sőt, felajánlja, hogy letétbe helyezi azt a pénzt, amelyet Tóth Viktor, a pénzügyminiszter kampányfőnöke ajánl fel a bűncselekményre vállalkozó férfinak.

Értetlenül áll az FTC Pártolói Egyesület Helmeczy László Bölcskei Gusztáv református püspökhöz írt levele előtt. Ez a szervezet tett panaszt az ügyvéd ellen a Budapesti Ügyvédi Kamaránál. Az ügyvéd a Református Egyház zsinatának lelkészi elnökétől várt segítséget, hogy beszélje le Váradi Tibor református lelkészt – a pártolói egyesület elnökét – arról, hogy eltávolítását követeljék a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetéséből, illetve hogy börtönbe juttassák. Helmeczy azt is sérelmezte, hogy a Fradi szurkolók percekig szidalmazták őt egy labdarúgó mérkőzésen. Az egyesület szóvivője azt mondta: a szurkolók megnyilatkozásaiért nem tudnak felelősséget vállalni.

Az ügyben egyébként Helmeczy kérésére sem foglalt állást a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Miközben a MÚOSZ hallgat, a Nemzetközi Újságíró Szövetség már vizsgálatot ígért a Hír Televízió elleni lejáratási kísérletről, és azonnali eljárást sürgetett az újságírók védelmében a Magyar Újságírók Közössége valamint a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége is.

(hírTV)