Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A korábban Márki-Zay Péter támogatójaként is számontartott Herczegre és egy társára október 21-én csaptak le a rendőrök, miután felmerült, hogy kábítószerrel kereskedhettek. A Magyar Nemzet úgy tudja, Herczeg Zoltántól készpénzt, 14 gramm kokaint és 100 gramm marihuánát foglaltak le. Később a rendőrség közleményben tudatta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2022. október 21-én bűnügyi információk alapján fogtak el két férfit Budapest IV. és XIII. kerületében. Az egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm növényi törmeléket – az elsődleges adatok szerint marihuánát – és 16 gramm kokaingyanús port, a másiknál összesen körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint egy gramm port – elsődleges adatok szerin kokaint – találtak. A BRFK kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Herczeg a fogyasztást elismerte, a kábítószerrel való kereskedést azonban tagadta a kihallgatása során. A divatgurut nem végleges végzéssel harminc napra le is tartóztatta a bíróság, gyanúsított-társa ugyanakkor nem került rács mögé. Az ügyészség azonban fellebbezett a döntés ellen és a másodfokú bíróság utóbbi férfi letartóztatását is elrendelte.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk