Hirdetés

Fekete-Győr András (Momentum) azt mondta: négy nappal ezelőtt az „Orbán-rendszer által leuralt Fővárosi Ítélőtábla egy koncepciós perben” felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azért, mert a rendszer ellen és a magyar munkavállalók érdekeinek védelmében tüntetett. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versére utalva hozzátette: látják és érzik, hogy újra zsarnokság van Magyarországon, egyre több a párhuzam 1956 októbere és a mai Magyarország között. A kormány „reggel, délben és este is orosz érdekeket képvisel”, Szuverenitásvédelmi Hivatal néven „újra ÁVH-t működtet”, aminek az egyik vezetője egy korábbi III/III-as tiszt, a Pegasus-botrány óta pedig azt is tudjuk, hogy visszahozták a magyarok mindennapjaiba a megfigyelést és a lehallgatást – mondta.

Hangsúlyozta: Magyarországon június 9-én a választók azt akarták, hogy elemi erejű változás legyen, és ő ott lesz ennek a változásnak az „első soraiban”, akkor is, ha a kormányoldal felfüggesztett szabadságvesztéssel fenyegeti. „Én ott leszek, ott fogok harcolni. Ha akarnak, dugjanak érte börtönbe” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez az utolsó felszólalása az Országgyűlésben, kivonul a parlamentből.

A Momentum dicstelen történetét nem könnyezzük meg, nekünk nem fog hiányozni Fekete-Győr András a parlamentben

– reagált Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, hangsúlyozva, hogy a Momentum képviselője nem politikai elítélt, hanem köztörvényes bűncselekményt követett el.

Hangsúlyozta: a szólásszabadság fontos alapérték, de semmilyen körülmények között nem fogadható el az, hogy valaki fizikai erőszakot alkalmaz hivatalos személyekkel szemben. Szerinte a Momentum politikusának mostani reakciója is ahhoz a „baloldali hagyományhoz” illeszkedik, amely mindig az erőszakon, az arrogancián és az áldozatszerepen alapult.

Korábban írtuk

„Azt javaslom, hogy legyen óvatos (…) nem követhet el bűncselekményt a következő időszakban, mert akkor a büntetése aktívvá válik”

– figyelmeztette Fekete-Győr Andrást.