Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula
Hirdetés

Novák Katalin megosztotta a magyar diaszpóra torontói közösségeiben szerzett tapasztalatait, valamint beszámolt a Kárpát-medencei magyar kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok helyzetéről, amelyet a háború tovább súlyosbított.

A köztársasági elnök köszönetet mondott Ontario kormányának és törvényhozásának azért, mert a kormányzó Ontariói Progresszív Konzervatív Párt kezdeményezésére idén törvénybe iktatta, hogy minden év októberét a Magyar Örökség Hónapjává nyilvánítja.

A Magyar Örökség Hónapja részeként októberben számos kulturális, üzleti és tudományos programot rendeztek a magyar szervezetek Ontario-szerte, az eseménysorozat szombaton nagyszabású gálaesttel zárult, amelyen beszédet mondott Novák Katalin köztársasági elnök.

A tartományi parlament épületében tartott hétfői találkozón részt vett Michael Tibollo mentális egészségért felelős miniszter, aki aktív támogatója volt a Magyar Örökség Hónapról szóló kezdeményezésnek, a magyar származású pénzügyminiszter, Peter Bethlenfalvy, valamint a lengyelországi születésű Kinga Surma infrastruktúráért felelős miniszter, aki szüleivel gyerekként vándorolt ki Kanadába. A találkozón jelen volt még Rudy Cuzzetto, a törvényhozás tagja, aki indítványozta a Magyar Örökség Hónapjáról szóló törvényjavaslatot Ontario parlamentjében.

Korábban írtuk

Novák Katalin beszélgetést folytatott Ontario tartomány gazdaságfejlesztési miniszterével, Vic Fedelivel, aki arról beszélt, hogy az alacsony adók politikája jelentős gazdasági előnyökkel jár, és hosszú távon hozzájárul a tartomány gazdasági fejlődéséhez.

Novák Katalin a tartományi parlamentben tett látogatásán tiszteletét tette az 1956-os szabadságharc emléktáblájánál, amely a parlamenti ülésterem bejáratánál található.

Ontario Torontóban működő törvényhozásának 124 képviselője van, amelyből 83 képviselőt ad a tartományt kormányzó Ontariói Progresszív Konzervatív Párt. Ontario Kanada legnépesebb, 15 millió lakosú tartománya, amely a teljes kanadai GDP 40 százalékának előállításáért felel.