A Kúria a honlapján közzétett végzésben felidézte: a Fővárosi Választási Bizottság június 10-ei határozatában megállapította, hogy a főpolgármester-választást Karácsony Gergely, a Párbeszéd-Zöldek-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte.

Hirdetés

Az FVB határozata ellen Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt fellebbezett, arra hivatkozva, hogy annak tartalma jogszabálysértő, mert 202 szavazókörben olyan szavazatokat is érvénytelennek nyilvánítottak, amelyek érvényesek voltak és ez érdemben befolyásolta a választás eredményét, ezért azt kérte, az NVB a főpolgármester-választás összes szavazókörének összes érvénytelen szavazatát számolja újra. Hivatkozott arra is, hogy a IV. és VII. kerületben a visszalépő Szentkirály Alexandra nem, vagy alig észrevehető módon lett törölve a szavazólapról, ezért kérte a szavazás megismétlését a két kerület összes szavazókörében.

Az NVB az érvénytelen szavazatok újraszámlálását követően, június 14-én helybenhagyta az FVB határozatát. Megállapította, hogy az újraszámlálás eredményeként a szavazatszámláláskor érvénytelennek nyilvánított érvénytelen szavazólapokból 560 érvényes volt, és az újraszámlálást követően érvényesen leadott szavazatok száma Karácsony Gergelyre 371.578, Vitézy Dávidra 371.537, Grundtner Andrásra 38.995. A IV. és VII. kerület vonatkozásában pedig az NVB arra jutott, a csatolt bizonyítékok nem alkalmasak annak valószínűsítésére, hogy az érvénytelen szavazatok számát az egyik jelöltnek a szavazólapról való – Vitézy által kifogásolt – törlése okozta és mindez befolyásolta a választás eredményét is.

Az NVB határozata ellen mind Vitézy Dávid, mind Karácsony Gergely jogorvoslatot nyújtott be, a bíróság pedig a két ügyet egyesítette.

Korábban írtuk

Vitézy Dávid felülvizsgálati kérelmében kérte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazólap újraszámlálását, másrészt pedig a IV. és VII. kerület összes szavazókörében a főpolgármester-választás megismétlésének elrendelését. Hivatkozott többek között arra, hogy a két kerületben a kiesett jelölt nem jól észlelhető kihúzása a szavazópolgárokat megtévesztette, és ennek eredményeként a két kerületben mind a fővárosi átlaghoz, mind pedig a jól észlelhető kihúzást alkalmazó kerületekben született érvénytelen szavazatokhoz képest lényegesen nagyobb számú érvénytelen szavazat lett.

A Kúria szerint Vitézy Dávid bírósági felülvizsgálati kérelme nem alapos. A bíróság szerint az összes érvényesnek nyilvánított szavazólap újraszámlálását olyan jogszabálysértésre hivatkozva kérte, ami nem volt tárgya a másodfokú, NVB előtt zajló eljárásnak, ezért ezt a Kúria nem vizsgálhatta. A IV. és VII. kerület vonatkozásában pedig a Kúria azt állapította meg, hogy Vitézy nem bizonyította, hogy a vékony tollú áthúzással sérültek volna a választási eljárási törvény alapelvei, illetve, hogy ez a törlési mód alkalmas lett volna a választópolgárok megtévesztésére.

A Kúria szerint az, hogy a IV. és a VII. kerületi szavazókörökben a fővárosi átlaghoz képest viszonylag magas számú érvénytelen szavazat keletkezett, nem támasztja alá a választók megtévesztésére vonatkozó állítást, azt számos más tényező, körülmény is előidézhette. Az oksági kapcsolat legalább valószínűsítéséhez szükséges lett volna annak igazolása is, hogy csak ebben a két kerületben alkalmaztak vékony vonallal való áthúzást és csak ebben a két kerületben volt szignifikánsan magasabb az érvénytelen szavazatok száma – írták. Hozzátették: továbbá azt is be kellett volna mutatni, hogy azokban a budapesti kerületekben, ahol vastag kihúzást alkalmaztak, lényegesen kevesebb volt az érvénytelen szavazatok száma.

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését és a főpolgármester-választás megismétlésének elrendelését kérte. Hivatkozott arra, hogy a II., IX., XV. kerületben a lezárt urnák felnyitásánál a helyi választási bizottság tagja nem volt jelen, a XVII. kerületben nincs utalás arra a jegyzőkönyvben, hogy a helyi választási bizottság tagja jelen lett volna az urnabontásnál, a XVIII. kerületben az urnabontási folyamat nagyobb részében nem volt jelen helyi választóbizottsági tag, a IV. kerületben a dobozok nem voltak szabályszerűen lezárva. Emellett minden kerületben volt olyan szavazókör, ahol nem megfelelően kötegelték az érvénytelen szavazatokat. Álláspontja szerint mindez kétséget ébreszt azzal kapcsolatban, hogy a szavazatoknak a választás éjszakáján a szavazatszámláló bizottság általi megszámolása és az NVB újraszámlálása között a szavazólapok tartalma megváltoztatható-e.

A Kúria szerint Karácsony Gergelynek a megismételt szavazás elrendeléséhez részletesen ki kellett volna fejtenie és meggyőző bizonyítékokkal kellett volna alátámasztani az újraszámlálás során elkövetett jogsértéseket, de a beadvány pusztán a kétségeket vetette fel ezzel kapcsolatban, a kétség szintjén megfogalmazott felvetések azonban nem adnak alapot a főpolgármester-választás eredményének vizsgálatára.