„Hogyan képzeli a főpolgármester az elkövetkezendő három évet?”
Hogyan képzeli a főpolgármester az elkövetkezendő három évet? – tette fel ezt a kérdést Láng Zsolt Karácsony Gergelynek a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén – áll a Mandiner beszámolójában.A Fidesz-KDNP frakcióvezetője emlékeztette a városvezetőt a 2019-ben elmondott beszédére, amelyben arról értekezett: a pártpolitikát félretéve csakis kizárólag a budapestiek érdekeit fogja képviselni. Ehhez képest az elmúlt két évben Karácsony kampányolt, amire rengeteg energiát és még annál is több pénzt áldozott.
Most, hogy a miniszterelnök-jelöltség nem jött össze a főpolgármesternek, számíthatnak-e a budapestiek arra, hogy ezentúl a fővárosra fog koncentrálni? – kérdezte ugyancsak Láng Karácsonytól, megemlítve azt is, hogy a városvezető minapi nyilatkozatában jelezte: sok dolga van még – például, hogy segítse Márki-Zay Péter kormányfőjelölt kampányát, hogy felépítsen egy működőképes koalíciót, és hogy kiépítsen egy kampánygépezetet.
„Nem maradt ki ebből a felsorolásból valami?” – jegyezte meg a frakcióvezető.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak.