Hol a cica?

Furcsa járgány gurul be az egyik mátrafüredi fogadó parkolójába. A volán mögül az Európa-bajnok kutyafogathajtó, Hering Tamás, a vezetőfülke mögötti bokszokból pedig négylábú barátai, Anakin, Ryan, Zorró, Helénke, Swan, Borisz, Hektor, Max, Gareth és Molly száll ki. A magyar klasszis közel negyven kutyája közül most csak az a tíz jött el, „akik” a fogatunkat fogják húzni. A versenyeken használt kocsit az ilyen túrákon elektromos autó helyettesíti, amelynek pedálját azonban csak a legmeredekebb szakaszokon nyomja a sofőr.

Kattannak a karabinerek, mindenki a helyén, a falka tagjai éles csaholással jelzik, hogy készen állnak a rajtra. A legtürelmetlenebb most is Gary, a kocsihoz legközelebb lévő kan, aki annyira izgatott, hogy helyben ugrál és rángatja a kötelét. Ő egyébként a banda legkekecebb tagja, nem véletlen, hogy míg a többiek párban, addig ő egyedül áll a fogatban. Persze a szerepe nem kevésbé fontos, testfelépítéséből adódóan ugyanis az ő feladata a jármű oldalirányú megcsúszásainak korrigálása.

A csapaton belül komoly hierarchia uralkodik, akárcsak egy farkasfalkában, a felek itt is lemeccselték egymással a pozíciókat. Anakin, a vezérkan az egyetlen, akinek nem kellett megküzdenie a trónért, ő valamilyen különös oknál fogva gyerekkora óta köztiszteletben áll.

„Figyelj!” – hangzik el a vezényszó, majd egy hangos fütty után porfelhőt hagyva magunk mögött megindulunk az erdő felé.

–  A kutyáim többsége alaszkai husky. Abban különböznek a szibériai változattól, hogy kifejezetten munkára tenyésztették ki őket, nem pedig kiállításra. Az átlagember számára talán kevésbé szépek, viszont fogathajtásra ők alkalmasak. Hosszabb a lábuk, a gerincük és a pofájuk is, így erősebbek, gyorsabban tudnak futni és hűteni magukat – mondja Tamás, aki a kezdetek kezdetén szánhúzókutya-tenyésztésből szeretett volna megélni, ám pályafutása nem tartott sokáig, mivel minden egyes alkalommal, amikor elvittek tőle egy újabb kölyköt, majd megszakadt a szíve. Mióta fogathajtó, csak saját célra tenyészt, az elmúlt húsz év során világra jött almok kiskutyáiból egyetlenegyet sem adott el.

A mostani fiatal generáció legbájosabb tagja Molly, a csapat kisdiákja. A még kajla szukácska szabadon, de szigorúan hámmal a testén fut a nagyok után, hogy nyolc hónap múlva, amikor betölti az első évét, és munkába áll majd, ne legyen számára teljesen szokatlan az új helyzet. Ő egyébként a fajtán belül azok közé tartozik, akik kifejezetten hosszú távú versenyre alkalmasak, Tamás terve ugyanis az, hogy a jövőben nagyobb futamokon is induljon. Ezeken a bajnokságokon már két-háromszáz kilométert kell majd megtenni, ami nem kevés, ám még mindig csak töredéke Európa leghosszabb, 1200 kilométeres versenyének.

Utunk felénél lassít a csapat, eljött a pihenő ideje. Most nem a robogó fogattól, hanem lefetyeléstől és kiadós böffentésektől hangos az erdő: a földön hasaló jószágok óriási hévvel isszák ki a tálaikba töltött vizet. Ezúttal nem kell könyörögni nekik, ahogy általában a túrák előtt, amikor még nem ilyen szomjasak. Olyankor, ha nagyon makacsak, gazdájuk egy kis cselhez folyamodik: májkrémet kever a vízbe, az így kapott elixírnek ugyanis már semelyikük sem tud és nem is akar ellenállni.

Nagyjából tíz perc elteltével Anakin feláll, hogy jelezze, a csapat készen áll a folytatásra. De nem csak rajta látszik, hogy feltöltődött energiával: Zorró, a galeri fekete szőrű, égszínkék szemű tagja annyira unatkozik már, hogy nekiáll lerágni a fogat acélsodronyának borítását. Csak akkor hagyja abba, amikor a főnök erélyesen ráparancsol. Ismét meglódul a „szekér”, most jön az út legnehezebb része, egy igen meredek szakasz. A jármű elektromos rásegítéssel itt két embert képes felvinni, a többi súlyt, nagyjából 700 kilót a kutyák húzzák. Persze versenyen jóval könnyebb dolguk van, ott egyetlen személyt kell vontatniuk, a kocsi pedig 550 kilogramm helyett csak egy mázsát nyom.

Az emelkedőn a középen futó, apai ágon erdélyi származású Hektor a legelszántabb, ez pedig nem véletlen: a pihenők során mindig ő áll fel utoljára, hogy aztán mindenkinél jobban teljesítsen. Talán már a túra utáni jutalmazó simogatás jár a fejében. Tamás azt mondja, annyira szereti őt, hogy a cirógatás közben folyamatosan nyüszít.

A gazda jól ismeri társait, tudja, mivel lehet őket még jobban feltüzelni. Az eszköz csupán három szó, ami évszázadok óta garantáltan felszabadítja a kutyák rejtett energiáit: „Hol a cica?” A fogat tagjainak többsége ugyan életében nem látott még macskát, szüleiktől, nagyszüleiktől – akik viszont igen – megtanulták, ha felteszik nekik ezt a bizonyos kérdést, az azt jelenti, itt a vadászat ideje. Bár a kutyákat a vadak látványa hidegen hagyja, cicák pedig nemigen élnek az erdőben, a dolog mégis újra és újra működik.

A lelkesedés a hegytetőt elhagyva sem lankad, a lejtősebb részen már a féket is nyomnia kell a kormányosnak. A sík terepen még a hatalmas, sáros tócsák sem jelentenek akadályt, sőt, úgy tűnik, a kutyák kifejezetten élvezik a néhány másodperces fürdőket. Otthon egyébként saját medencéjük is van, amiben akkor szeretnek lubickolni igazán, ha az algától zölddé válik a víz.

–  El kell fárasztani őket, máskülönben szétszedik a házukat, a kenneleket és elcsatangolnak a Mátrában – mondja Tamás. Hozzáteszi, vannak, akik emiatt állatkínzással vádolják, de az ilyen véleményekre nem ad, ugyanis aki egyszer belekóstol a kutyafogathajtásba, megbizonyosodhat róla, hogy az ebek nem kényszer hatására, hanem maguktól futnak; vérükben van ez az életmód, lételemük a mozgás. Ha hosszabb távra indulnak, még cipőt is kapnak a lábukra, hogy a kavicsos föld fel ne sértse a mancsukat. Bár a talaj durvasága igazából előnyt kovácsol a Hering Teamnek, a havas versenypálya a mátrai terepviszonyok után már selymesnek, puhának hat.

A túra vége nemcsak nekünk, hanem a fogatnak is a legélvezetesebb. Tamás az utolsó néhány száz méteren nem fogja vissza az állatokat, közel 40 kilométer per órával érkezünk a célba. Megállás után jön a megérdemelt jutalom: vödörben érkezik a közeli húsdepó ajándéka, néhány tucat csontos pulykamell, egy kis lazac, valamint pár falatnyi kacsa- és libaháj a munkában megfáradt négylábúaknak. Amíg ők jóízűen ropogtatnak, Tamás fényképeket mutogat, az egyiken láthatjuk Bonit is, a legidősebb kutyáját, aki most 17 éves, már nyugdíjas.

– Bár azt mondják, egy versenykutya általában nyolcéves koráig van csúcsformában, mi erre is rácáfoltunk: tavaly a 13 éves Jackkel megnyertük az országos bajnokságot. Ez persze annak is köszönhető, hogy van hely, ahol rendszeresen edzeni tudunk, az Egererdő Zrt. ugyanis ingyen és bérmentve rendelkezésünkre bocsátja a Mátra erdei útjainak egy részét.

Hering Tamás már neveli az utánpótlást, nemcsak a kennelekben, hanem otthon is. Ha minden jól megy, tízéves kislánya, Jázmin jövőre kettesfogathajtóként fog indulni a bajnokságokon. Hogy a tehetség öröklődött-e, az majd kiderül, örömteli volna, ha az ifjú sportlédi a versenypályán is követné édesapját, aki huszonkét évvel ezelőtt, az első megmérettetésén másodikként végzett.