Hirdetés

Hollik István azt mondta, megteltek a játszóterek, sokan vannak a strandokon és rengetegen mennek kirándulni a természetbe. Ezek a programok persze olyankor a legjobbak, ha az egész család részt vesz bennük – tette hozzá. Úgy folytatta, a mostani nyáron már jóval egyszerűbb megszervezni ezeket a közös időtöltéseket, mint korábban, mert idén már a szülők dönthetnek arról, hogy mikor szeretnék kivenni a gyermekük után járó szabadnapokat.

Hangsúlyozta, korábban ez nem így volt: a munkáltató rendelkezett felette, de a kereszténydemokraták ezt nem tartották helyesnek.

„Háromgyerekes családapaként is pontosan tudom, hogy a szülőknél senki nem tudhatja jobban, mikor van a gyermeknek a legnagyobb szüksége rá, ezért kezdeményeztük tavaly év végén a KDNP-s képviselőtársaimmal, hogy a gyermekek után járó szabadnapokról ezentúl a szülők rendelkezhessenek, és ne a munkáltatókon múljon, hogy együtt tud-e lenni a család”

– fogalmazott a politikus.

Hollik István a videóban reményét fejezte ki, hogy a módosítással sikerült elérni, hogy még több minőségi időt tudjanak eltölteni a szülők a gyermekeikkel.

Korábban írtuk