A KDNP-s politikus azt mondta, „mi, magyarok jól tudjuk, mit jelent a háború, láttunk menekülő magyarokat, felrobbantott hidakat, lebombázott falvakat, városokat. Minket itt, Európa szívében minden nagy világégés utolért, úgy, hogy egyiket sem mi kezdtük.”

Hirdetés

Az első világháború szétszakította a történelmi Magyarországot, a második világháború után hazánkat megszállták a szovjetek – tette hozzá. Leszögezte: „mi, magyarok megtanultuk a leckét, és semmilyen körülmények között nem akarunk újabb háborút”. Kijelentette, hogy Európában ugyanakkor ma sokan háborús lázban égnek, és a hazai baloldal is háborúpárti.

„Ha nem állítjuk meg őket, akkor újból a háború, a háborúság fogja meghatározni az életünket” – fogalmazott Hölvényi György. Leszögezte, a kereszténydemokraták, szövetségben a Fidesszel, mindent megtesznek a béke fenntartása és a konfliktusok békés megoldása érdekében.

Korábban írtuk