Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Az újonnan vásárolt, német PZH 2000-es önjáró lövegek első éles lövészete 2022. szeptember 7-én

Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta: a Magyar Honvédség „a jelenkorba ugrott”, végre megjelent a 21. századi technológia a tüzérségnél, de nem állnak meg, hanem lesznek további fejlesztések.

Hirdetés

A parancsnok történelminek nevezte a napot, mivel minden idők egyik legnagyobb hatótávolságú csöves tüzérségi eszközének első éles lövészetét hajtották végre magyar felségjellel, magyar területen. Megemlítette, hogy az önjáró lövegek lőtávolsága 30-40 kilométer, megnövelve pedig 70 kilométer.

Az altábornagy közölte, hogy a német cég egyelőre három löveget adott át, de még huszonegy érkezik, és a szállítás folyamatos lesz.

Ruszin-Szendi Romulusz kérdésre elmondta, hogy a haderőképességek fejlesztése töretlen, idén érkeznek az első Lynx lövészpáncélosok, valamint további Gidran harcjárművek, jövőre pedig az első Airbus H225M helikopterek és Leopard 2A7-es harckocsik is hadrendbe állnak.

A parancsnok szót ejtett az adminisztrációs erők csökkentéséről és a harcoló alakulatok növeléséről is. Mint mondta, az év végéig újra létrejön a vezérkar, haderőnemi parancsnokságokat hoznak létre úgy, hogy a felső- és középszinten dolgozók létszámát csökkentik, ezzel párhuzamosan pedig öt aktív lövész zászlóalj jön létre, miközben a tartalékos ezredek számát a jelenlegi kettőről a jövőben hétre emelik.

A gyakorlaton jelen volt az egykori vezérkari főnökök mellett Vargha Tamás honvédelmi államtitkár is, aki kiemelte: a szomszédos Ukrajnában háború zajlik, hazánk elkötelezett a béke mellett, amihez viszont erő kell. Úgy vélte, az erőt például a PZH 2000-es önjáró lövegek jelentik.

Szólt a határvadászokról is, akik fokozatosan átveszik a déli határ védelmét, amit most a honvédek a rendőrökkel közösen végeznek. A laktanyákba visszatérő honvédek jelentős erősítést jelentenek, ők fogják ugyanis többek között az újonnan érkező eszközöket kezelni.

Korábban írtuk