Honvédelmi miniszter: A szabadság utáni vágy a vérünkben van

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy 1944-ben a Vörös Hadsereg elérte Magyarország határait, és az ország területe „gigantikus csaták színtere lett”. A fegyveres harcok elültével a kommunista pártvezérek „a Szovjetunió érdekszférájába tartozó országok teljes alávetése érdekében ügyködtek”, amihez „a legaljasabb politikai manővereket, árulásokat és ellenfeleik fizikai megsemmisítését is gátlás nélkül használták”; 1949 augusztusára elérték céljukat, a kommunista többségű Országgyűlés új alkotmányt fogadott el, ami a Szovjetunió 1936-os alkotmányának másolata volt.

Hozzátette: ezzel „eljött a rettenet ideje, a gátlástalan elnyomásé, terroré, a jogfosztottságé”. „Ám van egy pont, amikor a szabadság utáni vágy nyílt, vagyis a hősi halált is vállaló harcba fordul át az elnyomók ellen” – emelte ki, hozzátéve, ilyen spontán, a lélek által inspirált harcba fogtak a magyarok 1956-ban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, „a szabadság utáni vágy a vérünkben van” és ezt a harcos szellemet tartjuk ébren, amikor fejet hajtunk annak ragyogó képviselői, 1956 forradalmárai és fegyveres felkelői előtt. Megjegyezte: a pesti srácok, a Széna téri és Corvin közi, a csepeli szabadságharcosok vagy a Juta dombnál harcoló honvédegység mind-mind a magyarok törhetetlen szabadságvágyának képviselői, akik közül sokra később bitó, hosszú börtönbüntetés vagy emigráció várt, a túlélőkre pedig „szabadon bocsátásuk után keserű és megbélyegzett, nyomorra ítélt sors várt a szocializmusban”.

A miniszter szerint az egy hónapja elhunyt Wittner Mária az 1956-os forradalom és szabadságharc ikonikus alakja volt, akit nem tört meg a börtön, elviselte a kádári rendszer megaláztatásait, majd a rendszerváltás után a baloldal „igaztalan, velejéig romlott rágalmait”.

„Egy dolog lebegett a szeme előtt, hogy 56 élő lelkiismerete legyen, de ezt nem magáért tette, hanem mártírhalált halt bajtársai emlékéért, 56 emlékéért, emlékeztetve bennünket a kötelességünkre, a szabadságunk iránti kötelességünkre” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter szerint Wittner Mária példaképe a becsületes életnek és jelképe egy spontán forradalomnak, de sorsa és meghurcolása emlékeztet másra is: 1956 felkelői arra kényszerítették a kádári diktatúra irányítóit, hogy látszatszabadságot adjanak az embereknek, lehetőséget teremtve egy relatív anyagi jóléthez, és ezért ezt a korszakot sokan a mai napig nosztalgikus mázzal vonják be.

„De soha nem szabad elfelejteni, hogy ezt az +emberarcú szocializmust+ is a felakasztottak csontjaira építették, és működtetését egy kifinomult, háttérbe vonult, de nagyon hatékony ellenőrző és könyörtelen megtorló gépezet biztosította” – mondta, hozzátéve, a sors kegyéből ez a rendszer összeomlott, és a történelem megadta a magyaroknak azt a lehetőséget, hogy új, demokratikus és nemzeti szellemiségű országot építsenek, amely maga dönt a sorsáról.

„Azonban az önálló döntéshez béke kell, a békéhez pedig erő, olyan erő, amely képes megtartani a békét, távoltartani határainktól mindazt, ami ezt veszélyezteti. Ez az erő pedig a Magyar Honvédség” – fogalmazott, kiemelve, hogy amikor a Magyar Honvédséget fejlesztik, visszaadván a testület megbecsültségét, önbecsülését, szervezettségét és tettrekészségét, azt akarják óvni, amiért elődeink életüket adták, „egy szabad és független Magyarországot”.

Kiemelte: őseink az 1956-os felkelőkkel bezárólag „vérükkel aláírtak egy örökre szóló szerződést arról, hogy a magyarok szabadságban fognak élni és ez az utódokra nézve is kötelező érvényű”.

„Az kivételes szerencse, hogy a mi generációnk most nem vérrel írja az ellenjegyzést. Ennek adjunk hálát, de a felelősség nem kisebb. A függetlenségünk záloga most nem a harc, hanem a megfeszített munka, és a nemzet sorsa iránti feltétlen elkötelezettség” – emelte ki.

A rendezvényen – amelyen részt vettek a HM és háttérintézményeinek vezetői, parancsnokai is – a honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka előléptetéseket és elismeréseket adott át. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint az elismerés visszaigazolása annak, hogy a kitüntetettek jól végzik munkájukat.

„Katonának lenni, a Magyar Honvédségben szolgálni nem csupán szakma. Az egyik legnemesebb hivatás, elköteleződés, amit ha szívvel-lélekkel végeznek, egy életen át elkíséri önöket, ahogyan a hazánk védelmére tett esküjük is egy egész életre szól” – szólította meg az elismerésben részesülteket a miniszter, rámutatva, többek között nekik köszönhető, hogy a magyar katona neve itthon és külföldön is jól cseng.