Horn hangsúlyozta: ma egy olyan miniszterelnök kormányoz, akinek naponta meg kell küzdenie a hatalmon maradásért, hosszú távú stratégiát ezért nem tud elfogadtatni. Az MDF-hez hasonlóan egyébként a liberálisok is hozzányúlnának a 13. havi nyugdíjhoz. Az SZDSZ ügyvivője azt mondta: a demokrata fórumtól eltérően ők nem egy fűnyíróelvszerű megszorítást támogatnának, hanem egy differenciált megvonáshoz tudnák szavazataikat adni.

Fodor: Elgondolkodtató Orbán javaslata a kormányfőcseréről

Fodor Gábor az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában „elgondolkodtatónak” nevezte Orbán Viktor kormányfőcserével kapcsolatos javaslatát. Az SZDSZ már hónapokkal ezelőtt beszélt szakértői kormányról.

Fodor Gábor a Tv2 Mokka című műsorának nyilatkozva elmondta, hogy Dávid Ibolya részvényvásárlási ötletét „népszerűséget hajszoló” javaslatnak tartja, míg Orbán javaslatát „elgondolkodtatónak” nevezte, mert az SZDSZ már hónapokkal ezelőtt beszélt szakértői kormányról és a Fidesz elnökének javaslata most erről szól.

Fodor szerint a válság átír minden korábbi forgatókönyvet. A kormány lépéseit (például az állami garanciavállalást a betétekre) szükségesnek tartja, de szerinte gyorsabban kellett volna meghozni ezeket az intézkedéseket.

A bizalom megteremtése Fodor szerint azt jelenti, hogy ne legyen 350 Ft-os euró, amit a devizahitelesek nehezen tudnának kezelni. Úgy gondolja, hogy a kisebbségi kormánnyal kapcsolatos problémákat félre kell tenni és azonnali megoldást találni a válságra. Fodor három megoldást javasol: a költségvetési plafon meghatározását, a hiánycélt 3 százalékos szinthez közelíteni, és egy stabilitási és adóreform-alapot létrehozni.

(hírTV, MNO)