Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára beszédet mond a Bölcsődei Konferencia és díjátadó ünnepségen a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. május 22-én

Hornung Ágnes kiemelte, hogy a 2010-es „családbarát fordulat” óta a kormány létrehozott egy átfogó, biztonságos és kiszámíthatóságot nyújtó rendszert, amelyre a gyermeket vállalók minden élethelyzetben támaszkodhatnak, például a gyerek születése utáni újbóli munkába állásnál vagy a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésénél.

Hirdetés

Ezeket segíti például mintegy 66 ezer bölcsődei férőhely az országban, amely több mint duplája a 2010-es, mindössze 32 ezer helynek – mutatott rá az államtitkár. Emellett nőtt a bölcsődével rendelkező települések száma is: jelenleg már 1150 – azaz minden harmadik – településen biztosított a bölcsődei ellátás, ez 2010-hez képest három és félszer annyi települést jelent – ismertette Hornung Ágnes.

Hozzátette, a bölcsődei dolgozók anyagi elismerésében is jelentős előrelépések történtek, a bölcsődei szakemberek bére ugyanis 2010-hez képest 2024-re átlagosan több mint négyszeresére emelkedett, valamint a munkakörülményeik is lényegesen javultak.

Hornung Ágnes úgy fogalmazott, a bölcsődében folyó szakmai nevelőmunka letéteményesei a kisgyermeket nevelők, a dajkák, a gyógypedagógusok, az intézményvezetők és fenntartók.

Korábban írtuk

Hegedűsné Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke azt hangoztatta, hogy a kisgyermekek gondozását hivatásul választók egy életre elkötelezik magukat, egész lényükben ott van a gyerekek iránt érzett felelősség, tisztelet és szeretet.

Az eseményen öten vehették át a kultúráért és innovációért felelős miniszter által adományozható Bölcsődékért díjat.

Négyen kaptak Akócsi Ágnes-díjat, amelyet a Magyar Bölcsődék Egyesülete alapított a bölcsődei területen dolgozó, kimagasló teljesítményt nyújtó azon szakemberek elismerésére, akiknek munkája az országos bölcsődei hálózat szakmai fejlődésére is kihat.