Hornung Ágnes azt mondta, a jövőben annak érdekében, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, még egy elemet tart fontosnak a kormány: a fiatalok testi-lelki-szellemi egészségét. Hozzátette: több tárcával gondolkoznak azon, hogyan lehet a fiatalokat segíteni a családalapításban, a családosokat az együttmaradásban, az időseket egészségük megőrzésében.

Hirdetés

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója elmondta, a családszervezetek összefogásával nyolcadik alkalommal szervezik meg az adventi jótékonysági gyűjtést és koszorúkészítést. Sok kisgyereknek kell az ünnepeket kórházakban töltenie, ezért gyűjtünk most pénzt, hogy minél több bohócdoktor tudja járni az országot, hogy mosolyt csaljon a gyerekek arcára – tette hozzá. Jelezte: az elmúlt években több fontos ügyet támogattak. Példának hozta fel a a koraszülött kisbabák vagy a daganatos gyerekek megsegítését, vagy a bántalmazott édesanyák támogatását.

Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumának elnöke, Áder János korábbi köztársasági elnök felesége a kitért arra, hogy a bohócdoktorok egész évben járják a kórházakat. Arra bíztatott mindenkit, vásároljanak minél többen, hogy minél több adomány gyűlhessen össze az alapítvány részére.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke arról beszélt, reméli az adományokból hatékonyan tudják segíteni a bohócdoktorokat.

Korábban írtuk

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke úgy fogalmazott: nyolcadik éve hívják össze a családszervezeteket, amelynek egyik legfőbb célja az összefogás.

Mattasovszky-Zsolnay Bence, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy csak adományokból működik a szervezet, ezért fontos a mostani alkalom.