Hős katonaorvosokra emlékeztek

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a VIII. kerületben, az Üllői úton lévő emlékműnél azt mondta: az orvosi eskü hippokratészi alapgondolatát, a nem ártani a betegnek elvét „kétezer éve Krisztus írta át, aki az orvoslás hagyományaiban megjelenítette és kötelezővé tette a keresztény közösségben a megértést, az együttérzést, (…) és azt az elvet, hogy a legjobban az szeret, aki az életét is feláldozza a többiekért”.

A miniszter vélekedése szerint ez határozta meg hosszú időn keresztül az európai orvoslás gondolatiságát, törekvéseit, és ez az elv vezette az 1848-49-es szabadságharc magyar katonaorvosait, akik közül Balassa Jánost és Markusovszky Lajost említette név szerint.

Ezt őrizték meg a magyar ápolók és orvosok az első világháborúban, több mint százkilencvenen harctéren estek el, több mint négyszázan fertőző betegségekben, további négyszázan hadifogságban vesztették életüket – mondta Kásler Miklós.

Az Üllői úti szobrot az ő emlékükre állították 1942-ben, „amikor még nem tudták, hogy következik Budapest ostroma és a világháborús veszteségek” – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: akkor még nem tudták azt sem, hogy „ebből az identitásból, tradícióból megszületik a legtisztább forradalom, az 1956-os szabadságharc”, amelynek aztán „elvágták a torkát”.

Kásler Miklós a beszéde végén arra kért mindenkit, hogy mondjon el egy imát az elesett hős orvosokért, a világ harcterein életük kockáztatásával életeket mentő gyógyítókért, és azért hogy a jövőben ne legyen háború.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke parlamenti elfoglaltsága miatt nem vett részt a megemlékezésen. Az eseményen felolvasott köszöntőjében felidézte 1956. november 4-i személyes emlékeit, majd úgy fogalmazott: „a parlamenti ellenzék fenyegetett állapotot teremtett, idegen gondolatokkal és a parlamenti demokráciától idegen módon próbál zavart kelteni, káoszt teremteni”.

„Demokratikus tehetetlenségükből csak annyira képesek, hogy meggyalázzák a mai gyásznapot, amikor emlékezetünkben dübörögnek a szovjet tankok; amikor gyászoljuk a szabadságharcban elesett hősi halottainkat, a kivégzett mártírokat, (…) a testben és lélekben megkínzott százezreket, és a gyógyító orvosokat, mentősöket, ápolókat” – írta Lezsák Sándor.

Kun Szabó István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának parancsnoka arról beszélt, hogy az emlékmű a hazaszeretettel párosuló emberségre és az önzetlen elkötelezettségre hívja fel a figyelmet, „amelynek köszönhetően, dacolva a múlt háborús pusztításaival, az emberi élet időről időre felül tud kerekedni a halállal szemben”.

A 1956-os forradalom leverésének évfordulója kapcsán részletesen szólt a honvéd kórház gyógyítóinak akkori helytállásáról. Kun Szabó István ismertetése szerint 1956. október 23. és november 30. között „emberfeletti munkájuk és helytállásuk eredményeként” 490 beteget és 570 sebesültet láttak el. Fontosnak nevezte, hogy nemcsak forradalmárokat, hanem – különbségtétel nélkül – sebesült ávósokat és szovjet katonákat is elláttak.

A beszédek után a hős magyar orvosok életmentő munkájának és hősi önfeláldozásának elismerésére felállított józsefvárosi katonaorvosi emlékműnél koszorút helyezett el – mások mellett – Kásler Miklós és Kun Szabó István.