Civil egyesület kutatja és ápolja a budavári kitörésben elesettek emlékét
Hőseink nyomában
Az 1945-ös budavári kitörés hőseinek emlékét keresi és őrzi fáradhatatlanul a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület, melynek tagjai az illetékes hivatalos szervekkel együttműködve végzik értékmentő tevékenységüket. Céljuk, hogy az akkori helytállás emléke elfoglalja méltó helyét a köztudatban.
A 78 évvel ezelőtti események már nem számítanak tabutémának, de még mindig erőteljes a történelemhamisítás hatása. A baloldal továbbra is makacsul megrögzött nácikat, nyilasokat lát a megadás helyett az ostromgyűrűből kitörő katonákban, noha ők éppenséggel Hitler ellenkező értelmű parancsa ellenére indultak meg, hogy megkíséreljék elérni a fővárostól északnyugatra húzódó saját vonalakat. Ez a mintegy 18 ezer katonából mindössze valamivel több mint 800-nak sikerült, a többiek hősi halált haltak, vagy fogságba estek.
Körülbelül 5000 embernek, köztük civileknek is nyoma veszett a vállalkozás során, többségük valószínűleg a kitörés útvonalán jeltelen sírban alussza örök álmát.
Az utókor tartozik az ismert és még ismeretlen hősöknek azzal, hogy fejet hajt áldozatuk előtt. Nem ideológiai okokból; a tisztelet, a kegyelet mentes a politikától. Ahogy az 1919-es magyar Vörös Hadsereg Felvidéket visszafoglaló önkéntesei sem a Tanácsköztársaság vörös zászlójáért vagy Szamuelyért harcoltak, Budapest 1944–45-ös védői sem Hitlerért hullatták vérüket, hanem Magyarországért és Európáért. Ezek a katonák az Attila-vonalban kilőtt első szovjet harckocsitól számolva a kitörésig összesen 108 napig tartóztatták fel a túlerőben lévő bolsevista ármádiát, ebből 52 napon át teljes bekerítésben harcolva. Ez vitathatatlanul hősies helytállás. A lelkekben épülő nemzeti panteon fölött ezért nem ilyen-olyan mozgalmi zászlók lengenek, hanem a magyar nemzeti lobogó.
E rendíthetetlen meggyőződés jegyében kutatták ottjártunkkor a II. világháborús fegyverzaj elülte után, 1945 márciusában a mányi Kismány dűlőben eltemetett Kecskeméti Pál honvéd földi maradványait a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület tagjai. A munkálatokat egy idős helybéli férfi beszámolója alapján kezdték meg. Bernwallner Ferenc 13 évesen szemtanúja volt 1945-ben Kecskeméti Pál maradványai eltemetésének.
– Akkoriban tele volt itt minden taposóaknákkal, sokan haltak meg ezektől a háború után is – mondja Feri bácsi.
A kutatás során töltényhüvelyek, például egy 1939-es gyártású magyar Mannlicher-lövedék fordul ki a földből. Időközben viszont kiderül, hogy a magyar honvéd évtizedekig jeltelen sírja valószínűleg egy kicsivel arrébb lesz, így a kutatás később folytatódik.
Mányban egyébként 2018-ban, ugyancsak Bernwallner Ferenc visszaemlékezése alapján már sikerült megtalálni egy magyar katonát, sajnos az azonosítója nem került elő, így kilétére nem derült fény.
A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesületet hivatalosan tavaly májusban jegyezték be, tagjai azonban 2018 óta végzik értékmentő, kegyeleti tevékenységüket a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóságával, valamint a régészetileg kiemelten védett területek esetében a Magyar Régész Szövetség felügyelete alatt.
A kutatásnak szigorú szabályai vannak. Az önkéntesek nem mozdíthatják el a fellelt katonák földi maradványait.
– Ha sikerrel járunk, értesítjük a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóságát. Az elmúlt években jó kapcsolatot építettünk ki velük, ahogy az érintett területeken illetékes Pilisi Parkerdő Zrt.-vel is – avat be a szakmai részletekbe a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület elnöke, Alkay Zsolt, aki alaposan adatolt könyvet is írt a Budapest védelmében és a kitörésben részt vevő katonákról és a harcok pap mártírjairól. Kevéssé ismert, hogy egyházi személyek is életüket adták Istenért, a hazáért, híveikért papi szolgálatuk teljesítése közben.
A közösség vezetőjétől azt is megtudjuk, hogy a megtalált hősök földi maradványai a nemzetiségüknek megfelelő katonai temetőbe kerülnek, kivéve, ha a hivatalos szervek által felkutatott esetleges rokonság másként nem rendelkezik.
A kegyelet, sőt a hősi halottaknak kijáró tisztelet az egykori ellenség katonáit is megilleti. Megesett, hogy egy orosz család kérésére egy elesett szovjet harcos után kutatott az egyesület – sajnos nem jártak eredménnyel.
Sikerült feltárni viszont a hivatalos hadisírosokkal együttműködve egy ma már használaton kívüli pesthidegkúti temetőben Mélion József százados földi maradványait. A magyar tiszt zászlósi rendfokozatú tüzér felderítőként már 1918-ban arany vitézségi érmet kapott a dél-tiroli fronton egy hőstettéért. 1945. március 5-én szívlövés végzett vele, amikor a megszálló szovjet bolsevisták lemészárolták a pesthidegkúti ideiglenes katonai kórházban ápolt sebesülteket. A csontokból megállapítható volt, hogy Mélion századosnak volt egy rosszul összeforrt bokatörése – minden valószínűség szerint ezzel, így, törött bokával próbálta elhagyni a földi pokollá vált ispotályt, amikor az ellenséges golyó kioltotta az életét.
Igen, minden hősi halálnak egyedi története van. A Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület munkájának egyik fontos eredménye, hogy az arccal, névvel, az események lehető legpontosabb dokumentálásával személyessé teszik, közel hozzák az utókorhoz azokat a katonákat, akik kötelességüket teljesítve az életüket adták a hazáért és bajtársaikért.
Mint például a zombori születésű Árvay Zoltán hadnagy, aki három hű honvédével és egy magyar ápolónővel – aki nagy valószínűséggel grófkisasszony volt – 1945. február 14-én hajnalban a Zsámbék melletti Tök egyik szőlősdombján keveredtek tűzharcba egy szovjet muníciószállító egységgel. Lőszerük elfogyott, fogságba estek. A szovjetek kifosztották őket, a fiatal nővel pedig erőszakoskodni kezdtek. Árvay hadnagy és két bajtársa ezt látva a szúró-vágó fegyvereik után kapott, mire a szovjetek agyonlőtték mindőjüket. Két töki illetőségű levente, Ványi Tibor és Szabó Gyula temette el őket hetekkel később. Elhantolásuk helyén az 1990-es években végzett exhumáláskor német katonákat is találtak a szakemberek, akik döbbenten tapasztalták, hogy utóbbiak mindegyikének eltörték a végtagjait.
Emléküket a helyszínen, az immár Árvay Zoltán nevét viselő töki dűlőút mentén sírkereszt őrzi; ezt felújította, az út túloldalán pedig több hazafias szervezet adakozásából 2016-ban ismertető táblát állított a Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület, akkor még nem hivatalos baráti-bajtársi társaságként. Szintén emléktáblát kapott az igazoltan 157 légi bevetésben részt vett, 3 légi győzelmet jegyző, számos kitüntetéssel elismert Varga László vadászpilóta szakaszvezető, aki Messerschmitt gépével 1944. december 11-én tűnt el nyomtalanul Telki térségében. Gépe roncsait, majd földi maradványait Légrády Lajos, a Magyar Roncskutató Egyesület tagja azonosította, az emléktáblát 2019-ben állították fel a hős pilóta rokonai jelenlétében, papi áldással.
Az egyesület tagjai számos katonasírt mentettek meg az enyészettől a budai hegyekben és a környező településeken. Két legaktívabb tagjuk, Dávid László alelnök és Polgár Zsolt az összes közös munkában részt vett, nekik köszönhetően 2018-ban hozták rendbe például a hűvösvölgyi villamostöltés oldalában található katonasírt, ahol egy ismeretlen magyar honvéd alussza örök álmát. A budajenői temetőben megtisztították, kijavították az erdélyi származású Korsós Ambrus főhadnagy sírját, de a budapesti Árpád-kilátótól mintegy 150 méterre található nyughely helyreállítása is az egyesület odaadását dicséri. Bunkereket is felújítottak, és a Mányt Zsámbékkal összekötő országút mentén a mányi önkormányzat által 2005-ben állított emlékmű mellé kihelyezett ismertető tábla is az önkénteseknek köszönhető. Ezen 19 olyan hős, köztük két ápolónő neve szerepel, akik ebben a térségben érték el a saját vonalakat. Köztük Bocz Géza hadnagyé, aki súlyos betegen, 39,8 fokos lázzal indult el a kitörésben, és csodával határos módon ilyen állapotban is sikeresen elérte a saját csapatokat.
– A hadnagy naplója Ausztriában került elő egy istálló felújításakor, ez értékes forrás – mondja Alkay Zsolt, hozzátéve, hogy sokan elhagyni kényszerültek szülőhazájukat 1945 után és 1956-ban egyaránt. Főképp a tanult embereknek kellett menekülniük. Ez felbecsülhetetlen veszteség.
Alkay Zsolttól azt is megtudjuk, hogy az 1945-ös elkeseredett harcok során Mány legalább hússzor cserélt gazdát, a német többségű lakosság jelentős részét kitelepítették, a falu alaposan megszenvedte a háborút.
Ennek mementójául szolgálnak a kismányi temető számos sírkövén látható golyónyomok. Az egyik sírnak még a keresztjét is ellőtték a harcok során. Itt is több jelöletlen sír vár feltárásra, az egyesület tagjai azonban fáradhatatlanul, szívvel-lélekkel végzik önkéntes munkájukat.
– Tevékenységünk teljességgel politika- és ideológiamentes. A kitörés hősei katonák voltak, akik teljesítették kötelességüket – szögezi le Alkay Zsolt.
Küldetésük célja, hogy a kitörésben részt vevők hőstettei, az embertelen körülmények között, dermesztő fagyban, éhezve, legyengülve, folyamatos tűz alatt saját vonalaik felé törők emberfeletti helytállása bekerüljön a legszélesebb köztudatba. Ebből ugyanis, miként Dobó István és egri várvédői, Zrínyi Miklós és szigetvári vitézei vagy épp a drégelyi Szondi György és maroknyi serege példájából, a mai és a jövendő nemzedéke is erőt meríthet. Ennek érdekében a pákozdi katonai emlékparkhoz hasonló szabadtéri gyűjtemény létrehozását, illetve a fellelhető futóárkok, parancsnoki bunkerek és lőállások megújításával, ismertető táblák kihelyezésével történelmi tanösvények kialakítását tervezik, amelyeken járva a kirándulók, akár iskolai osztályok megismerik történelmünknek ezt a fejezetét. Emellett az egyesület szívesen közreműködik megemlékezések és emléktúrák szervezésében. Tevékenységükről részletes információval szolgál a www.kitores45.hu honlap. A nagy álom pedig – mondja Alkay Zsolt – egy tartalmas dokumentumfilm elkészítése, amellyel mozgóképes emléket is állíthatnánk a magyar katonahősöknek és a vértanú papoknak.
