Múzeum az 1991-es védelmi harcok emlékére
Hőseposz Szentlászlón
November óta múzeum őrzi a horvát honvédő háború hőseinek és mártírjainak emlékét a szlavóniai Szentlászlón. A több mint 800 éves Árpád-kori magyar falu 1991-es ostroma és a több mint 152 napon át kitartó védők helytállása a horvát–magyar sorsközösség örökké utat mutató szimbólumává vált.
A nagy magyar királyunk nevét viselő Szentlászló a trianoni magyar határhoz közel, Eszéktől nem egészen húsz kilométerre délkeletre található. Első temploma 1218-ban épült. Közigazgatásilag a vele északról szomszédos Ernőházához tartozik. Szentlászló a XIX. században még színmagyar település volt, a trianoni békediktátum után horvátok, a második világháborút követően kisebb számban szerbek költöztek a faluba. A szerbek egyébként a trianoni békediktátum, illetve főleg a második világháború után jelentek meg a tágabb környéken. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint 84 százalékban magyar Palacsa így lett 1991-re 82 százalékban szerb, az 1910-ben 89 százalékban németlakta Ernőháza 74 százalékban, az 1910-ben 55 százalékban magyar Ada a háború kitörésének idejére 96 százalékban szerb többségű település. Egyedül Márkusfalva volt már a XIX. század első felében is jórészt szerb.
Mindez azért fontos, mert az etnikai viszonyoknak itt is szerepük volt a konfliktus kitörésében. Amikor ugyanis Horvátország a szövetségi államból való kiválást az 1974-es alkotmány alapján népszavazás útján kimondta, az országban élő szerbek jelentős része fellázadt, és szabadcsapatok formájában csatlakozott a háborút indító Jugoszláv Néphadsereg támadásához. Egyre sűrűsödő, egyébként már 1990-ben kezdődő provokációk után így találta magát ellenséges gyűrűben 1991 nyarán Szentlászló, amelynek nagy jelentősége volt a katonailag stratégiai fontosságú, közeli Eszék védelmében, lévén a város dél és délkelet felől földrajzilag gyakorlatilag védtelen, így az Árpád-kori magyar falu vált a születőben lévő horvát állam utolsó előretolt védelmi pontjává a szlavóniai fronton. 1991-ben, a harcok kitörésekor Szentlászlónak a statisztika szerint 580 magyar, 508 horvát és 81 szerb lakosa volt. Mára a magyar lakosság nagyjából megfeleződött, a szerbek pedig, tartva a felelősségre vonástól, elmentek.
A harcok 1991. június 26-án kezdődtek, a szomszédos településekről aknákkal lőtték Szentlászlót. Augusztus elején a Védelmi Parancsnokság elrendelte a nők és gyerekek evakuálását. Az első halálos áldozat egy idős civil, a 70 évesnél idősebb Bajusz István volt, akit 1991. augusztus 8-án ölt meg egy lövedék.
A védők november 24-éig, 152 napon keresztül kitartottak. Ez nagyon feldühítette a támadókat, akik szerettek volna mielőbb végezni a faluval, hogy megnyíljon előttük az út Eszék felé (amit azonban nem tudtak elfoglalni, és 1992 júniusában fel is hagytak a szlavón város ostromával). Talán ezért is ölték meg azokat a civileket, akik nem voltak hajlandók elhagyni Szentlászlót.
E 152 napnak állít emléket a Horvát Honvédő Háború Múzeuma, amely novemberben nyitotta meg kapuit Szentlászlón a veteránok gondozásáért felelős miniszterelnök-helyettes, Tomo Medved jelenlétében.
Az előtérben a szentlászlói harcok szimbólumává vált, a korabeli haditudósításokból jól ismert, 1878-ban épült, 1991 októberében a Jugoszláv Néphadsereg tüzérsége által félig lerombolt református templom látható. A teremben 166 védő emlékét őrzi az egyik falon elhelyezett névsor. Fekete alapon azok nevei, akik a harcok során életüket adták Szentlászlóért és a horvát függetlenségért, szürkén a háborút túlélő, de azóta elhunyt harcosoké olvashatók, fehéren pedig a még ma is élőké. A magyarok neve anyanyelvükön is fel van tüntetve, a múzeum egyébként is kétnyelvű. Ez itt természetes.
– A horvátok és a magyarok egysége nagyon fontos üzenet. A 166 védőből 80-an voltunk magyarok – állít irányba múzeumbeli kalauzunk, Kocsis László, Szentlászló 1991-es parancsnoka, a horvát hadsereg nyugállományú őrnagya, aki Szentlászló 152 címmel kétnyelvű könyvet is írt az ostromról.
– A harcokban 38 bajtársunk áldozta életét Szentlászlóért, magyarok, horvátok és külföldiek is a Rózsa-Flores Eduardo vezette Első Nemzetközi Szakasz katonái közül. Tudom, hogy ellentmondásos nézeteket vallott, de engem ez nem érdekel. Önként idejött, velünk és értünk harcolt, nekem csak ez számít. Bátor volt, katonailag képzett, jól kommunikált, és képes volt megszervezni a nemzetközi egységet – mondja Kocsis László. A falu egykori védelmi parancsnoka hozzáteszi, hogy négy fogságba került katona és hat civil sorsáról máig sem tudnak semmit. Súlyosan megrokkant 76 ember. A hősi halottak között volt olyan is, aki az ostrom alatt engedélyt kapott az eltávozásra, mert gyermeke született. Újdonsült apaként azonban visszatért Szentlászlóra, és életét adta a faluért.
Az ostrom egyik jelképes pillanatává vált, amikor október 1-jén a Jugoszláv Néphadsereg aknavetőkkel és ágyúkkal lerombolta a falu református templomának tetejét és tornyát. A háború után az első Orbán-kormány támogatásával eredeti formájában újjáépített torony romjaira még a támadás után a falu egyik századparancsnoka, Ferenc László tűzte ki a magyar és a horvát lobogót, demonstrálva ezzel a két nép egységét az ellenség, de a védők előtt is.
A múzeumban korabeli fotók, újságcikkek, dokumentum- és játékfilmrészletek repítenek vissza 1991-be. Nyomon követhetjük a front változásait, testközelből érezni az elszántságot. De miután minden muníció elfogyott, a falut pedig teljesen bekerítették, 1991. november 24-én ki kellett vonulni.
– A sötéttel indultunk meg 257-en, katonák és civilek az egyetlen szabad útvonalon, egy lápos területen keresztül, néhol mellig érő jéghideg vízben gázolva Eszék felé. Néma csendben meneteltünk, a cigarettázást is megtiltottam. A sebesültjeinket is magunkkal vittük, így értünk be Eszékre másnap hajnali fél öt körül – emlékezik vissza Kocsis László, kiemelve, hogy a rádión magyarul tartották a kapcsolatot az ostromgyűrűn kívüli bajtársaikkal, akiktől különleges azonosítást is kértek, megelőzendő, hogy ellenséges csapdába sétáljanak. Így vált abban a helyzetben nyelvünk a horvát honvédő háború sorsdöntő, legalábbis 257 ember életét megmentő fegyverévé.
A tárlat felvonultatja azon alakulatok jelzéseit is, amelyekhez a falu védelmében harcoló katonák tartoztak. A terem közepén pedig a háború után a szentlászlói közösségnek ajándékozott hadi lobogó emlékeztet a hősies helytállásra. Végül egy függönyön túllépve hirtelen egy kinti nappali fénnyel megvilágított sarokban találjuk magunkat, ahol a falu mai életképeit láthatjuk. Így köti össze a kiállítás a nagyon is közelmúltat a jelen élni akarásával.
De azért az újrakezdés sem volt könnyű. A kiállítás érzékletesen mutatja be a megszállók kivonulása utáni 1998-as hazatérés fájdalmát. A reménnyel visszatérők ugyanis csak üszkös romokat találtak. Az Arkan néven hírhedtté vált, 2000-ben Belgrádban maffialeszámolás során agyonlőtt Željko Ražnatović martalócai, a „Tigrisek” ugyanis mindent porig romboltak.
– Egyetlen ház sem maradt épen, mindent szétlőttek, és ami mozdítható volt, azt elvitték – mondja Kocsis László. Volt olyan idős asszony, aki nem ismerte meg a házát, pontosabban azt, ami maradt belőle. És eltűnt 15 holttest is. 15 emberé, akiknek nevük, arcuk, életük, sorsuk volt, és akiket a templomkertben temettek el a védők a kivonulás előtt…
A horvát állam mindenki házát újjáépítette, aki kérte. Voltak, akik nem éltek a lehetőséggel – azok, akik bár köztük éltek, mégis a szentlászlóiak ellen fordultak és a háború után Szerbiába távoztak. Így lehetséges, hogy a falu főutcáján mementóként ma is ott áll egy golyó szaggatta emeletes ház, egy valaha motelt is üzemeltető szerb nagygazda egykori tulajdona.
– Együtt jártunk velük iskolába, mert a szomszédos szerb településeken nem volt oktatási intézmény. Később kollégák lettünk, együtt fociztunk, testvéries volt a viszony. A politika miatt mégis ellenünk fordultak – mondja elgondolkodva Kelemen Dezső, aki szülőfaluja védelmében a Rózsa-Flores Eduardo vezette Első Nemzetközi Egység kötelékében harcolt. Bátyja, Árpád 19 évesen halt hősi halált Szentlászló védelmében.
Az egykori harcosok azt mondják, nemigen van nap, hogy ne jutna eszükbe a háború, hogy ne álmondának vele. Elmesélik, hogy vannak olyan bajtársaik, akik poszttraumás stresszel küzdenek, esetleg az alkoholba menekülnek. Sosem ér véget a háború az egykori védők számára, akik közül a harcok vége óta már 55-en meghaltak.
Talán az élőknek segít a múlt feldolgozásában a múzeum, ami bő egy év alatt épült fel, az épület közösségi térként, nem utolsósorban a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Kelemen Dezső által vezetett helyi szervezetének központjaként is szolgál.
– Szeretnénk, ha minél többen ellátogatnának ide, ahogy a helyi magyar óvodások, iskolások már megtették. Szentlászló története, példája ugyanis egyedülálló a kisebbségi sorban élő magyar közösségek között. Lakosságarányosan Szentlászló adta a harmadik legtöbb áldozatot a horvát honvédő háborúban – mondja Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, a zágrábi parlament magyar képviselője, aki oroszlánrészt vállalt a hősök emlékét őrző intézmény létrejöttében, aminek építését teljes egészében a horvát kormány vállalta.
