Bakondi György közölte, kitolódik a külső határőrizet a magyar határról; megállapodás született arról is, hogy a bolgár határon magyar, osztrák és román erők is részt vesznek majd a munkálatokban. Úgy fogalmazott, az uniós polgárok számára előnyös döntés született, ami amellett, hogy könnyen átjárhatóvá teszi az áruk és az emberek számára a román-magyar határt, a magyar nemzetpolitikában is jelentős siker.

Hirdetés

A belbiztonsági főtanácsadó felhívta a figyelmet arra, hogy a döntés szükségessé teszi a vízumpolitika felülvizsgálatát is. Példaként említette azokat a külföldieket, akik legálisan érkeztek Bukarestbe tanulni vagy dolgozni, majd onnan illegálisan próbáltak Magyarországon keresztül Európa más országaiba bejutni. Rámutatott, a román-szerb határőrizet megerősítése is kulcsfontosságú a kérdésben.

Bakondi György kitért arra, hogy az a korábbi álhír, ami arról szólt, hogy a bukott szíriai elnök Magyarországra menekült, politikai és nemzetbiztonsági szempontból is kényes, mert akár terrorfenyegetést is jelenthet. „Nehéz azt elképzelni, hogy emberi butaság vagy nem kellő körültekintés idézte elő” a hírt, amit politikusok is terjesztettek és aminek kapcsán nemzetbiztonsági vizsgálatot rendeltek el – jegyezte meg.

A migrációval összefüggésben Bakondi György jelezte, hogy az Európai Parlament megszavazta a migrációs paktum gyorsított bevezetésére vonatkozó előterjesztést. Azt mondta, ezzel a Magyarország szerint hatástalannak és veszélyesnek ítélt kvótarendszert és a migránstáborok bevezetését tennék lehetővé.

Korábban írtuk

A főtanácsadó közlése szerint a görög térségben a migránsok számának jelentős növekedése látszik a múlt év hasonló időszakához képest. Hozzátette, mivel nem teljesen világos az, hogy mi következik Szíriában, így akár egy újabb jelentős migrációs hullámmal, vagy akár terroristák megjelenésével is számolni kell Európában.