Pécsvárad tízezer fős városka, Baranya egyik gyöngyszeme, amelynek számos látnivalóját megkoronázza a Szent István korabeli apátság romjain felépült XVI. századi vár. Hosszúhetényben 3200-an laknak, a falu házai színes játékszerként kacagnak a zölden lélegző Zengő-hegy oldalán. A Zengő, amelyet mindkét település magáénak érez, hiszen a Mecsek 682 méter magas csúcsa épp a közigazgatási határon emelkedik. A Zengő, amelynek érintetlen dzsumbujában még ma is felfedezésre hívogatóan bújnak meg csak földúton megközelíthető elvarázsolt falvacskák. A Zengő, amely a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet szíve, ahol – a helyi szülők tanmeséi szerint – a nemessel, a jóval, akár az Istennel is találkozhat az ember. Mindkét település jól tudja: hírnevét, vonzerejét nagyrészt a lágyan cirógató szépséges óriásnak köszönheti.

– Ez a falu az idegenforgalomból él – példálózik egy szatyrokkal botorkáló, a cipekedéstől pirospozsgás asszony Hosszúhetény főutcáján. – Ha ideépítik azt a rondaságot, eltűnnek a turisták.

– A sugárszennyezéstől félek. Eddig nem tettek ide semmit, még átjátszóadót sem – mondja egy másik hölgy, a falut ellátó Molnár ABC boltjából kilépve. – Készülök a mai falufórumra, érveket gyűjtök össze, hogy végre elmondhassam az illetékeseknek, miért vétek ideépíteni a radarállomást.

A buszmegállóban napozó idős néni kevésbé optimista:

– Kedvesem, úgyis azt csinálnak, amit akarnak – legyint lemondóan.

Faragóné Cseke Blanka, Hosszúhetény polgármestere két hónapja csak véletlenül értesült arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium most már tényleg elkezdi a régóta húzódó radarépítést. A megyei lapban olvasta, hogy Pécsett már fektetik a Zengőre csatlakozó kábelt, s hirtelen azt sem tudta, kihez forduljon tájékoztatásért. Aztán néhány napos nyomozómunkával kiderítette: a hír igaz, a helyiek minden tiltakozása ellenére már idén megkezdődik az építkezés.

– Hosszúhetény egységesen ellenzi a radart, részben az egészségkárosító hatása miatt, de főleg azért, mert veszélyezteti a falu vonzerejét. Pécsről eddig sokan települtek ide, 32 család vendéglátásból él, és sok a bakancsos turista is. Nagy terveink voltak az idegenforgalom fejlesztésére, a helyieknek számos tanfolyamot szerveztünk, hogy minél univerzálisabb szolgáltatásokkal tudjuk a vendégeket fogadni. Félünk, hogy a lokátorállomás a fejlődés végét jelenti.

A faluban civil mozgalom szerveződött az építkezés megakadályozására. Egyik élharcosa, Szanati István így fogalmaz:

– Támadást hajtanak végre szent hegyünk, a Zengő ellen. Pedig a Mecsek csúcsa a történelem során soha nem szolgált hadicélt, lám a feltárni kívánt középkori várromról is kiderült, hogy egy befejezetlen építmény volt. A tervezett förmedvénytől gyógyíthatatlan sebeket szenvedne a hegy flórája.

A Civil Fórum ezért a tájékoztatót megelőző egy hét folyamán 2500 aláírást gyűjtött össze a környékbeli falvakban az építkezés megakadályozására. Amennyiben ezzel sem sikerül meggyőzniük az illetékeseket, jogi útra terelik a vitát. Érvelésüket az alkotmány XVIII. paragrafusára építik, amely szerint minden állampolgárt megillet az egészséges környezethez való jog.

A Pécsváradra szervezett első fórumon azonban hamar kiderült, a Honvédelmi Minisztérium illetékesei nem tárgyalni, de még csak nem is vitatkozni jöttek. Szerepük csupán annyi, hogy ismertessék a lakossággal, miért kell mindenáron a Zengőn megépíteni a radarállomást. És punktum!

Ennek megfelelő az előadás felépítése is. Az öt előadó két és negyedórán keresztül altatja a mintegy száz érdeklődőt a környékbeliek számára teljesen mellékes haditechnikai részletkérdésekkel. Kiképzést kapnak radarelméleti ismeretekből (némelyik mondatban minden második szó idegen hangzású), bonyolult grafikonon ábrázolják a NATO Légtér-szuverenitási Hadműveleti, úgynevezett ASOC Központjának szervezeti felépítését, s közben a jelenlévők megtudhatják, hogy ezen információk nyilvánosságra hozásáért néhány éve még hadbíróság járt volna. Kurucz István ezredes például azt részletezi, hogy az ország mennyire védtelen volt a délszláv háború idején. A Barcsot ért bombatalálat alkalmával, ismeri el, megfelelő radarrendszer híján a katonai vezetésnek sokszor fogalma sem volt, merre járnak ellenséges repülőgépek.

Most viszont, tudják meg a helyiek, hihetetlen szerencsénk van. A 23 lokátorállomásunkat kiváltó három óriásradar (a másik kettő Bánkúton és Békéscsabán épül) finanszírozásába ugyanis a NATO is beszáll. Miután az atlanti védvonalat keletre tolják, az építkezés NATO-érdek lett, s így a szövetség állja a költségek oroszlánrészét. A 23,5 milliárd forintos számlának tehát csak 0,65 százalékát, 153 millió forintot kell Magyarországnak fizetnie. Potucsek Iván, az objektum tervezője osztrák sípályákról beszél. Koralpe lakosai például olyan jól megtanultak harmóniában élni a hegytetőre felhúzott radarállomással, hogy immár a faluról szóló képeslapokra is felteszik a létesítmény látképét – az előadó mellesleg megjegyzi, hogy Koralpénál sokkal jobb sípályák is vannak Ausztriában. Aztán kiderül, hogy a tervező igazán sokoldalú sportember, és fényképezésben is szereti a kihívásokat. Amikor például a Bakonyban biciklivel közelített meg egy radarállomást, azt alig tudta lefotózni a körbenőtt növényzet miatt – ilyesmire számíthatnak a pécsváradiak is, vagyis az objektum nem fog éktelenkedni a hegy tetején. A Zengő tetejére tervezett létesítményről egyébként egyenesen azt mondták NATO-körökben: ilyen szépet nem szokás építeni!

A sok saláta közé rejtve azért néhány hasznos információ is elhangzik. A Pécsváradot érő sugárzás például csupán százada lesz az egészségügyi határértéknek, Hosszúhetényben pedig még kisebb. Különösen, hogy ez a modern berendezés csupán negyvenedével terheli az emberi szervezetet a régi orosz radarokhoz képest. A turizmus megtartása érdekében a létesítményt nem veszik körbe kerítéssel, vagyis – egyedülálló módon – bárki besétálhat a lábakra állított radarállomás tartóoszlopai közé. Az előadó szerint ez még akár turisztikai vonzerőt is jelenthet, mire a közönség felmorajlik: végre lesz Pécsváradnak műemléke!

Ennek ellenére a tömeg csendesen oszlik szét a monstre előadás végén. Csak öten szólalnak fel, kifejezve nemtetszésüket, Kurucz István válasza azonban nem hagy kétségeket:

– Teljesen világos, hogy önök ezt a radartornyot nem fogják szeretni, de az országban élő másik tízmillió ember biztonsága érdekében kötelességünk a létesítményt ide telepíteni.

Az utolsó felszólaló egy Ady-idézettel fejezi be: „ez nem az én életem kertje”, a honvédségi válasz azonban erre: „megígérem, hogy a lehető legkisebb mértékben fogom ezt a kertet megbolygatni”.

Pécsvárad polgármestere, Zsáli János, a realitásoktól megtörve immár kompenzációról beszél:

– Tudomásul vesszük a nemzeti érdeket, ha nem is fogjuk szeretni a tornyot. Ezt a beruházást ma Magyarországon senki nem tudja megakadályozni. A turisztikában elszenvedett veszteségeinket azonban valamilyen módon ellentételeznie kellene a honvédségnek, amiről meg is kezdtük a tárgyalásokat. Ez lehet a most épülő lakókörzet infrastruktúrájának a megalapozása vagy a régóta vágyott, 16×25 méteres tanmedence megépítése.

Másnap Hosszúhetényben lényegesen feszültebb a hangulat. Már a mozi bejáratánál is transzparensek, falragaszok fogadnak: „Szeretne a Zengőről körbetekinteni jövőre is? Jelentkezzen NATO-katonának!” vagy: „A Zengő nem terepasztal”. Bent pedig a pécsváradi tanulságokon hőbörög a fullasztó tömeg: „a polgármester egy tál lencséért eladta magát” – hallani. Az előadás csupán egyórás, ezt maga Faragóné csikarta ki, s aztán a katonákra rászabadul a helyiek indulata:

– Antidemokratikus az a gyakorlat, hogy honvédségi döntésekbe semmilyen beleszólása ne lehessen a helyi lakosoknak – háborog Molnár Ferenc, a civil szerveződés másik prominense. – Az állampolgárokat nem csak legeltetni és nyírni kell, mint egy engedelmes nyájat. Ha kell, a hosszúhetényi civil fórum a polgári engedetlenség eszközeit is beveti a toronyépítés megakadályozására.

– Ez nem nemzeti érdek, ez NATO-érdek – egészíti ki Pető Sándor. – Most ugyan nem tudunk tenni semmit, de ha az építkezés megkezdődik, majd tudunk tenni.

Egy 2002 elején hozott kormányrendelet szerint ugyanis katonai létesítmények építési engedélyét a helyi önkormányzatok helyett maga a Honvédelmi Minisztérium adja ki – vagyis az építő saját építkezését engedélyezi. A katonák titokvédelmi szempontokkal magyarázzák ezt, hiszen hogy mérlegelhetné egy önkormányzat az engedély megadását egy olyan létesítmény esetében, aminek részleteibe nincs joga betekinteni. De azért, nyugtatnak a katonák, így is számos szakhatóság (műemlékhivatal, ÁNTSZ, környezetvédelem) minősítette a terveket.

Ez azonban újabb kérdést vet fel. Ha a környezetvédelmi hatóság kétszer elutasította a tájvédelmi körzetbe tervezett létesítményt, harmadszor miért adta meg az engedélyt? Az előadók meglobogtatják az Országos Sugárbiológiai Intézet szakvéleményét is, mely szerint a radar a lakosság számára rendkívül csekély kockázatot jelent, s emlékeztetnek rá, hogy a térségben már van tévéátjátszó, jégeső-elhárító, mobiladótorony is. Ez azonban nem hatja meg a hallgatóságot: a rendkívül csekélyt is soknak érzik, ráadásul a toronnyal inkább emocionális problémák vannak.

– A Zengő környékének kivételével az egész Mecseket tönkretették. Először csak egy út, majd pár ház épül, aztán egész szemétgyárakat építünk a turizmusból. Nem kell kompenzáció, egy pohár vizet se adjon a honvédség, csak hagyjon minket békén – indulatoskodik Sebők János.

A hosszúhetényieken a felháborodás moraja hullámzik végig, amikor a HM sajtófőnök-helyettese a helyieket teszi felelőssé az ingatlanárak csökkenéséért: minél többet tiltakoznak a radarállomás ellen, minél többet ír erről a sajtó, a település annál rosszabb hírű hely lesz. Nagy tapsot kap viszont Faragóné Cseke Blanka, amikor bejelenti, hogy a radarállomás ellen indítandó per lezártáig az önkormányzat semminemű kompenzációról nem hajlandó tárgyalni. Pedig a katonák már érzékeltették, hogy kedvezőbb fogadtatásra találhatna a hosszúhetényiek régi vágya, a Komló felől érkező forgalmat elterelő út megépítése. Aztán még kicsit elvitatkoznak arról, mekkora veszélyt jelent a radar egy esetleges háborúban vagy terrorcselekmény esetén, hiszen ez Hosszúhetényt elsődleges katonai célponttá teszi. Búcsúzóul azonban a honvédségiek itt is érzékeltetik, nem tágítanak:

– Semmi remény nincs, hogy bármilyen tiltakozással befolyásolni lehessen a radar megépítését, nekünk kötelezettségeink vannak a nemzettel szemben.

Ahogy kilépünk a fapados moziból, dühödten rántja össze testünket a sötét mecseki éj jeges lehelete. A Zengő alatt kanyargó hatos útról csendesen fürkésszük a láthatatlanul fölénk magasodó fekete tömeget: itt egy lámpa, ott egy reflektor fogja jelezni a tornyot, nem is olyan soká, hiszen a tervek szerint jövő ősszel már állnia kell a létesítménynek. S közben Nádor Rudolfné, Hosszúhetény korábbi polgármesterének szavai visszhangzanak a fejünkben:

– Már 1997-ben azzal fogadtak a Honvédelmi Minisztériumban, demonstráljunk nyugodtan, ennek remek közösségkovácsoló hatása van, de ne bízzunk abban, hogy ezzel bármit is változtathatunk az események menetén.