Hová lett a magyar napszámos?
Napi tízezer forintért sem találni olyan alkalmazottat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, aki leszedné a termést. A Nyugat-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén akár 15 ezer forintot is fizetnének a napszámosoknak, még sincs jelentkező. A gazdák szerint, ha nem sikerül megoldást találni a problémára, néhány évtizeden belül lényegében megszűnhet a zöldség- és gyümölcstermesztés Magyarországon. A Demokrata Hejőbábán, Mezőcsáton és Göncön járt.
A mezőgazdasági vállalkozók eddig leginkább a multinacionális cégek alacsonyan tartott felvásárlási áraira panaszkodtak, amihez az elmúlt évtizedben csatlakozott az egyre szeszélyesebb időjárás is. Néhány éve azonban az ágazatban egyre jelentősebb a munkaerőhiány is.
Multikkal nem alkuszunk!
Bár néhány hónapja csúnyán eltörte a lábát, sántikálva is kijár a földjére Nagy László vállalkozó, aki hosszú pengéjű késével egyenként kopogtatja a Hejőbába határában levő családi birtokon zöldellő hatalmas méretű, csíkos héjú Rubin görögdinnyéket. A frissen leszedett, prémium kategóriás, ropogós, mélyvörös húsú gyümölcsöket a kertészetben is meg lehet vásárolni, más részük közvetlen értékesítéssel az út menti elárusítóhelyekre, a legnagyobb mennyiség pedig a Tiszaújvárosi Termelői Piacra, illetve környékbeli boltokba kerül. Hektáronként mintegy 200 mázsa még így is ott marad a földeken, mert a kisebb és sérült példányokat nem éri meg leszedni.
A dinnyeszüret embert próbáló munka, a gyakran 15 kilogrammosra hízó gyümölcsöket kézről kézre adva pakolják a teherautó platójára. A munkát főleg férfiak végzik, óránként nettó 1300 forintért. A nyolcórás műszakokért több mint tízezer forint napidíj jár, de napszámost így sem könnyű találni.
A családi gazdaság fő profilja a görög- és sárgadinnye-termesztés, de kertészeti tevékenységet is folytatnak. Az idénymunka februárban palántázással kezdődik, és a novemberi betakarítással zárul.
– Gyakran előfordul, hogy a napszámosok nem jelennek meg a reggeli munkakezdéskor. Ilyenkor lassabban haladunk, de volt már példa arra is, hogy a termés egy része a földeken rohadt meg. Nemcsak én, hanem a többi kertészet tulajdonosa is tehetetlen, kénytelenek vagyunk eltűrni ezt a munkamorált. A másik fő problémánk, hogy a multinacionális cégek rendkívül nyomott áron veszik át a termést, amit üzleteikben emelt áron kínálnak, mert azoknak a vállalkozóknak, akik felhajtják az árut, nagyon magas a közvetítői díja. A görögdinnye felvásárlási ára az említett áruházláncoknál jelenleg 35 forint kilónként, de én a multikkal nem alkuszom, 80 forint alá nem megyek – jelenti ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemzeti Agrárkamara alelnöke.
Majd hozzáfűzi, hogy a probléma hatékony kezelésére maguknak a gazdáknak kellett volna kinevelni olyan szakembereket, akik magyar tulajdonú nemzeti kereskedelmi láncot működtetnek a külföldiek helyett. Szerinte hazánkban sokkal gyengébb az érdekvédelem, mint a határainkon túl, ahol a nemzeti multinacionális cégek vigyáznak arra, hogy ne tegyék tönkre saját őstermelőiket.
Ipar kontra mezőgazdaság
A bolti pénztárosként nyugdíjba vonult Lukács Mihályné öt éve dolgozik Nagy László kertészetében. Érkezésünkkor éppen a tenyérnyire nőtt korallpiros paradicsomokat gyűjti ládákba. A zöldségszedés órabére ezer forint. Az ültetvény mentén áradó intenzív paradicsomillat régi nyarak hangulatát idézi…
– Dolgozni kell, szükség van a nyugdíj-kiegészítésre. A nagy nyári melegek idején volt, hogy hajnali négy órára jártam biciklivel a négy kilométerre levő Hejőpapiról. A déli órákban lehetetlen kint lenni a földeken, ezért hazamegyünk pihenni, és csak délután jövünk vissza. A műszak ilyenkor este 7-8-óráig tart. A korai kelésnél sokkal megerőltetőbb számomra a súlyos dinnyék pakolása, de csinálni kell azt is, mert kevés a munkás. Családipótlék-osztás idején a legtöbben messze elkerülik a földeket, csak a pénzt várják, dolgozni már nem akarnak – jelenti ki a szorgalmas asszony.
Nagy László elmeséli, hogy egyre több az olyan gazda, aki a munkaerőhiányba és a multinacionális cégekkel folytatott küzdelembe belefáradva felszámolja ültetvényét, és a közeli gyárakban vállal munkát. A 16 ezer főt számláló Tiszaújváros, a térség ipari fellegváraként elszívja a munkaerőt a mezőgazdaságtól. Ahogy a vállalkozó fogalmaz, a megyében tényleg csak az nem dolgozik, aki nem is akar.
Ám a gazdák nem tudnak a városi gyárak által kínált bérekkel és juttatásokkal konkurálni, ráadásul a légkondicionált üzemekben kényelmesebb, és hosszú távon kiszámíthatóbb is a munka.
– Fejlesztésekkel képesek lennénk növelni a termés mennyiségét, de ha nincs, aki leszedje a zöldséget, gyümölcsöt, akkor felesleges a beruházás. Régebben mi is 10 hektáron termesztettünk dinnyét, mostanra ez a terület 3,5 hektárra zsugorodott, a környéken nincs is másik zöldségkertészet. Úgy gondolom, a fejlődést leginkább a robotizáció szolgálná, de erősen kérdéses, hogy a mezőgazdaságban jelen levő, túlnyomóan szakképzetlen és kevésbé ambiciózus munkaerő alkalmas-e a modern gépek, például szedőszalagok kezelésére. Amennyiben az átállás nem sikerül, 10-20 éven belül lényegében megszűnhet a zöldségtermesztés Magyarországon.
Idénymunka napi hatezerért
Az ország legészakibb városaként számon tartott Gönc, a helyben termesztett zamatos kajszibarack és a belőle készülő pálinka mellett arról is híres, hogy a XVI. században Károli Gáspár és lelkésztársai itt fordították magyar nyelvre a Bibliát.
A településen működik a generációs hagyományokat átörökítő Molnár-gazdaság. Tökéletes körben elhelyezkedő szimbolikus gyümölcsfalogójuk a családi összetartozás erejét jelképezi.
A birtokon Molnár Csilla fogad bennünket, aki bátyjával közösen vezeti a szüleik által harminc éve alapított vállalkozást. A testvérek mindketten kertészmérnökök, belenőttek a gazdálkodásba, gyerekkoruk óta dolgoznak az ültetvényeken.
A szántóföldi növények mellett kajszibarackot, bodzát, diót, szamócát, cseresznyét, őszibarackot, szilvát, körtét, almát, és birsalmát termesztenek. Bár a védett helyen levő barackosban idén kevesebb kárt okoztak a fagyok, mint az ország egyéb területein, a veszteség mértéke így is 50-60 százalékos.
– A legnagyobb gondunk a szakképzett munkaerő, többek között a traktoros, gépkezelő és javító hiánya. Az új alkalmazottakat leginkább a régi munkavállalók hozzák magukkal, de szükség esetén munkaközvetítőkkel is együttműködünk. Két-három éve léteznek olyan vállalkozások, amelyek kifejezetten a gazdaságok számára kínálnak idénymunkásokat. Nálunk a gyümölcsszedők napidíja 6 ezer forint, de túlóra esetén ennél többet fizetünk. Jó iránynak tartom a gépesítést is, de a bodza, a kajszibarack, a szamóca, vagy éppen a málna esetében nem lehet gépekkel helyettesíteni a kézi munkaerőt. Nem véletlen, hogy a málnaültetvényeket sorra számolják fel az országban, hiszen a felvásárlási ár még a napszámosok munkabérét sem termeli ki.
A fiatal kertészmérnökkel együtt indulunk el, hogy körbenézzünk a gazdaságban. Útközben arról beszélgetünk, hogy a friss gyümölcsöket, illetve a belőlük készült termékeket – szörpöket, lekvárokat, aszalványokat – a Gönc központjában levő üzletükben is meg lehet vásárolni. Termésük nagy részét azonban állandó partnerek veszik meg, jellemzően kis- és nagykereskedők.
Séta közben megérkezünk az éppen szederültetvényt kapáló munkások csoportjához. Jöttünkre a fiatalabbak azonnal szétrebbennek, az idősebbek azonban szívesen szóba elegyednek velünk. Különösen Erzsike a hangadó, aki nyugdíjas kora ellenére még mindig „ledolgozza” a nála ifjabbakat.
– Rokkantnyugdíjas vagyok, a havi jövedelmem 30 ezer forint, amiből nem lehet megélni, ezért járok napszámba. Idén ma vagyok itt először, az órabérre még rá sem kérdeztem, örülök, hogy dolgozhatok!
Miközben a birtokot mutatja, Molnár Csilla elmeséli, hogy szüret után szeret kimenni az ültetvénybe, nem csak hogy összegezze az elvégzett munkát, hanem mert megnyugtatónak érzi a leszedett fák között tett sétákat. Arról is beszél, hogy az ismerősei gyakran sajnálatukat fejezik ki, amiért a mezőgazdaságban dolgozik. A korosztályában, a huszonévesek között ugyanis sokkal menőbb egy nagy multinacionális cégnél karriert építeni. Ő azonban hatalmas kihívásnak tartja a családi vállalkozás vezetését. Szerinte a gazdálkodás szépsége abban rejlik, hogy az ember a maga cégét gyarapítva, folyamatosan látja munkájának eredményét. Ahogy mondja, testvérével együtt nagyon hálásak a szüleiknek, hogy kitaposták előttük az utat.
Gyümölcsültetvény helyett naperőműpark
A zöldség- és gyümölcstermesztés azok közé az ágazatok közé tartozik a megyében, amely a leginkább mélyponton van, dinnyét például már csak két gazda termel, az utóbbi években sokan felszámolták az ültetvényeket, hangsúlyozza a Demokratának Taskó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemzeti Agrárkamara elnöke. A szakember szerint hét-nyolc éve különösen súlyos a munkaerőhiány.
– Jómagam a 90-es évektől vagyok vállalkozó, szántóföldi növénytermesztéssel és húsmarha-tenyésztéssel foglalkozom Mezőcsáton. Ebben az ágazatban is jelentős a munkaerőhiány, hiszen nincs, aki etesse, legeltesse a jószágot. Különösen a tejelő tehenészetek küzdenek a problémával. Ha akad is jelentkező, nem szívesen vállalja a hétvégéket és ünnepnapokat is lekötő munkát.
Mezőcsát Város Önkormányzatánál öt évvel ezelőtt több száz munkanélküli volt bejelentve, most alig tudnak összeszedni pár olyan embert, aki rendben tartaná a köztereket. Nagyon sokan elvándoroltak a jövedelmezőbben tartott építőiparba, Mezőcsátról naponta, hetente mikrobuszok indulnak Budapestre, de akár még a Dunántúlra is, hogy az ottani építkezésekre szállítsák a munkásokat, akik ott óránként 2500 forintot is kereshetnek. De az olyan külföldi tulajdonú nemzetközi cégek is, mint például a Bosch csoport szintén buszokkal utaztatják munkavállalóikat a környező falvakból Miskolcra. Mezőcsáton tavaly fel is számolta 300 hektáros gyümölcsösét egy gazda, megelégelte ugyanis, hogy a léalmát 15, míg az étkezési almát 30 forintért vették át tőle. Az alma-, körte- és őszibarackfák helyén a közeljövőben naperőműpark épül.
– Miért nem fognak össze a gazdák?
– Alakult már itt annyi szerveződés, de ezen a téren nem sikerült áttörést elérni. Pedig nagyon hasznos lenne, ha a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig minden a gazdák kezébe kerülne, úgy, mint a szövetkezetbe tömörült dán sertéstartóknál. Nálunk, talán az előző rendszer erőszakos kollektivizálási politikája miatt, nem igazán eredményesek ezek a kezdeményezések.
– Akkor ez egy eleve feladott harc?
– Én nem fogalmaznék így. Emlékezzünk például arra, amikor a Dinnyetermelők Országos Egyesületének szervezésében 2016 nyarán a gazdák teherautókról dobálták a termést a budaörsi Tesco épülete elé, hogy ezzel tiltakozzanak az áruházlánc árpolitikája ellen. De jó példa az összefogásra az Alföldi Tej Kft. is. A cég ugyanis hatékonyan tudja érvényesíteni hazai beszállítóinak érdekeit a multikkal folytatott ártárgyalások során, mert gazdasági tényezővé vált.
Egy friss bejelentés szerint a kormány megkönnyíti a harmadik országból érkező munkavállalók foglalkoztatását. Ahogy az elnök meséli, ukránok már most is dolgoznak nálunk a mezőgazdaságban, de ismer olyan tehenészetet is, ahol nagy tapasztalattal rendelkező indiai vendégmunkásokat foglalkoztatnak. A külföldiek azonban gyakran továbbállnak, és Lengyelországban vagy Németországban próbálnak boldogulni, ahol több pénzt kereshetnek, mint nálunk.
