Hungarikumok a VI. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztiválon
A Bolyhos család az ezredforduló előtti évtizedben tette fel a boldogulását nemzeti italunkra, a pálinkára és 15 év alatt sok munkával, kitartással, tanulással egy ismert, és ma már kedvelt márkát tudott letenni a fogyasztók asztalára. Büszkék erre és arra is, hogy sikerült hagyománnyá tenni az Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált és sikerült bebizonyítani, hogy egy egynapos, regionális pálinkaünnep országosan is népszerű lehet. Az elmúlt évben 11 ezer látogató tisztelte meg a jelenlétével a fesztivált és ünnepelte a pálinkát, a Bolyhos ágyaspálinkákat, a Kiváló Magyar Élelmiszereket, a térség vállalkozóinak sikeres termékeit és élvezte a kimagasló kulturális programokat.
Ebben az évben – sok más a régióban működő vállalkozás mellett – tizenöt KMÉ védjeggyel rendelkező termelőt hívtak meg a fesztiválra, illetve az idén KMÉ díjat nyert pálinkás cégeket. A rendezők azonos installációs megjelenést biztosítanak, azonos négyzetméternyi területen. Emellett a rendezvény egyik legnépszerűbb eseménye a főzőverseny is a KMÉ jegyében telik. Az nevezhet a versenyre, aki a készítendő étel egyik elemét a helyszínen megjelent KMÉ termékek valamelyikéből vásárolja, és ezt egy nyugtával igazolja. A Bolyhos Pálinkafőzde úgy véli, az elmúlt évi kezdeményezésünk sikeresnek bizonyult, a tavalyi fesztivál bebizonyította, hogy a látogatók nyitottak az újdonságra, kedvelik a kiváló minőségű magyar termékeket, és kiemelt figyelemmel kísérték a KMÉ sátrat.
A fesztivál kiemelkedő programja az élő, másfél órás Edda koncert lesz este 7 órakor, de fellép még a Zanzibár és az Origó együttes is. A fesztivált egész napos kulturális programok kísérik, de lesz ökörsütés, törkölyzsáktoló verseny, és újra megismétlik a Világ Legnagyobb Pálinkája Guinness rekordot: ezúttal 54 liter Bolyhos ágyas szilvapálinkát osztanak ki ingyen a látogatók között.
A fesztivál fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szakminisztérium államtitkára, Czerván György társaságában délután 2 órakor köszönti a VI. Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivál vendégeit.
A fesztivál időpontja: május 21. Helyszín: Újszilvás, Vásártér.
A fesztivál 8 órakor a főzőverseny nevezésével nyitja meg a kapuit, az első program 10 óra 20 perckor a Just Dance tánccsoport műsora. Természetesen a hagyományoknak megfelelően nem maradhat el a Magyar Pálinka Lovagrend felvonulása sem, erre délután fél kettőkor kerül sor. A fesztiválra a belépés ingyenes.
Program:
Műsorvezető: Jónás József
08.00: Főzőverseny. Nevezés a 53/587-510 számon
09.00: „Kiváló Magyar Élelmiszerek” sátrának megnyitása kóstolási és vásárlási lehetőséggel
10.20: Just Dance tánccsoport műsora
10.40: Újszilvási Széchenyi István Általános Iskolai tanulóinak műsora
11.00: CVSE FIT-KID szakosztály bemutatója
11.30: Az újszilvási Rozmaring Nyugdíjasklub fellépése
12.20: Halesz Tánc Egyesület operett-összeállítása
13.30: Főzőverseny eredményhirdetése
14.00: A Magyar Pálinka Lovagrend és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend színpompás felvonulása
14.40: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntője
15.00: A világ legnagyobb pálinkás üvegéből 2700 pohár Bolyhos ágyas szilvapálinka ingyenes szétosztása a fesztivál vendégei között
15.00: Kadlott Karcsi
16:00: B. MASTERS hip-hop együttes lemezbemutatója
16.30: Csocsesz, a mulattatás nagymestere
18.00: VI. Országos törkölyzsák-toló verseny
19.00: EDDA – élő koncert
21.15: Zanzibár- élő koncert
23.00 – 02.00: Origo zenekar – élő koncert
Egész napos kisvasút, vidámpark, kézműves- és kirakodóvásár, véradás, Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes termékek kóstolója és vására.