Hunok öröksége

A cikk megjelenését a Magyar Ház Alapítvány támogatta.

A hunokban máig van valami misztikus. Nyelvüket például nem ismerjük, csak néhány szó maradt fenn krónikások, a bizánci Priszkosz rétor vagy a gót Iordanes feljegyzéseiben. Főleg hun előkelők és rituálék nevei. A halotti tor például strava. Ezek alapján valamilyen ótürk nyelven beszélhettek. Hitviláguk sem tisztázott, annyi bizonyos, hogy nagy becsben tartották őseiket, akiknek kultusza meghatározó volt. Etnikailag is többfélék lehettek, az ázsiai eredet azonban megállapítható például a IV–V. századból való dunaszekcsői hun korsón megmintázott fejet elnézve: hamisítatlan ázsiai arc néz ránk.

Az Arany, ezüst, vas – a hunok régészeti hagyatéka a Kárpát-medencében címmel augusztus 7-éig látogatható tárlat a tárgyi kultúrából kiindulva, különböző témakörök köré csoportosítva mutatja be az európai hunokat. A miskolci Herman Ottó Múzeummal, a pécsi Janus Pannonius Múzeummal, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeummal, a Magyar Nemzeti Múzeummal, a szegedi Móra Ferenc Múzeummal, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeummal és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeummal együttműködésben megalkotott ópusztaszeri kiállítás erénye, hogy nem bocsátkozik feltételezésekbe, csak arról beszél, amit valóban tudunk a hunokról.

– Ez a nép lehetséges kapcsolatot jelent a Kínától északra élt hiungnukhoz, akik nyugati, délnyugati irányban vándoroltak. A hunok a 300-as évek második felében jelentek meg Kelet- és Közép-Európában. Legyőzték az alánokat, szétzúzták az osztrogótok birodalmát, mely a mai Ukrajna területén állott. Ennek hatására indult el a nagy népvándorlás, a rettenthetetlen harcosok népeket, törzseket űztek maguk előtt – mondja Szabó Dénes Kristóf régész, az emlékpark munkatársa, egyben a kiállítás kurátora.

Ekkoriban a gótok a Nyugatrómai Birodalmat fenyegették, ám Balamber hun nagykirály hadat vezetett ellenük. De a perzsák sem aludhattak nyugodtan, az ő befolyásukat is megrengette a keleti förgeteg. Ekkoriban a Volga vidékén lehetett a hunok központi királyi székhelye, ugyancsak egykori feljegyzések tudósítanak róla, hogy ide küldött követséget Bizánc. Mai kifejezéssel eurázsiai birodalom volt felemelkedőben.

– Ennek központja nyugatabbra tevődött át Ruga nagykirály idején – mondja Szabó Dénes Kristóf.

A Kárpát-medence megszállásának időpontja nem tisztázott, annyi bizonyos, hogy nagyjából 430-tól már itt volt a hun nagykirályi szállás, innen indultak a seregek többek között Róma megsegítésére a germánok ellen vezetett hadjárat során. De Bizáncot is innen indulva hódoltatták meg a hunok, tetemes hadisarccal váltatva meg a békét. A II. Theodosius bizánci császár által leszurkolt aranysolidusok közül sok előkerült az úgynevezett szikáncsi kincslelettel, amit 1963-ban találtak egy Hódmezővásárhely melletti tanyán. Jellemző a hun felfogásra, hogy a császári solidusoknak közvetlen pénzbeli értéke nem volt számukra, pusztán uralmuk elismerését jelentette, az érméket pedig gyakran beolvasztották, aranyalapanyagnak tekintették. Szerették ezt a nemesfémet.

Priszkosz rétor részletes beszámolójából ismerjük Attila udvarának gazdagságát, pompáját. Tőle tudjuk, hogy majdnem minden hun előkelő csizmáját aranyveretek díszítették, meséli a régész.

Árpás-Dombiföldön például egy fiatal hun férfi sírját tárták fel, ebben sok aranycsatot találtak. Más sírokba aranylovacskákat temettek, valószínűleg azért, hogy ilyképp csak jelképesen áldozzák fel az elhunytat a túlvilágra követő lovat, az élő jószágnak ugyanis nagy gazdasági értéke volt. Ez magyarázza a részleges, például csak állatbőrt használó lovas temetkezést is, ami egyébként a magyaroknál is szokásban volt.

– Nagyon érdekes, hogy bár a hunok Kárpát-medencében alig fél évszázadig voltak jelen, mégis igen gazdag leleteket tárnak fel a régészek a Dél-Alföldtől Nyugat-Dunántúlig – mutat rá az örökség értékére Szabó Dénes Kristóf.

Annyi bizonyos, hogy a hasonló sztyeppei kultúrák egyike volt az övék. Kifinomult, egyedi technikájú és mintakincsű ötvösművészet jellemezte, az úgynevezett hálómintás nyeregkápaveretek például Közép-Ázsiától a Kárpát-medencéig elterjedtek voltak. Ugyanez igaz az ékkövek tiszta aranyba foglalására vagy a csészéket díszítő veretekre.

Jellegzetes szokásuk volt a koponya megnyújtása is, ezt úgy érték el, hogy gyerekkortól kezdve szorítókötéssel irányították formálódását. Hogy ez puszta divat volt-e, vagy valamilyen rituális jelentéssel bírt, az tisztázatlan. Az viszont bizonyítható, hogy a vazallus népek is átvették ezt a hun szokást, ahogy egy Kapolcson feltárt germán női sír leletanyaga is igazolja.

Az úgynevezett nagyszéksósi kincs, ez a Röszke határában 1926-ban talált kétszáznál is több tárgy a Kárpát-medencei hun kor nemzetközi mércével mérve is legjelentősebb aranylelete. Móra Ferenc igazgató úr helyezte el a ma az ő nevét viselő szegedi városi múzeumban. A nagyszéksósi kincs különleges értéke, hogy darabjai méltóságjelző művészi alkotások. Legkiemelkedőbbje egy közel fél kilogramm tömegű arany nyakperec, melynek létezéséről egy becsületes szegedi aranyművesmester, Gáspár Ferenc tudósította a szegedi múzeumot. Ugyanezen együttesben találták meg egy egykori perzsa csésze aranyveretét, ami azt igazolja, hogy a hun kultúra hatósugara, kapcsolatrendszere igen kiterjedt volt.

A Kistokajból előkerült kabócás cikádák, azaz biztosítótűk a hun jelképrendszer sajátosságai. E rovar az újjászületés, a feltámadás szimbóluma volt, érdekesség, hogy a kínaiak is átvették, számos császárábrázoláson jól láthatók az uralkodó süvegét díszítő kabócás cikádák.

A tárlaton látható egy Pécs-Üszögpusztán fellelt hun aranyíj, azaz egy egykori íjat borító vékony aranyfólia. Ez, mint László Gyula rámutatott, nem harci fegyver volt, hanem rangjelző ékesség. A hunok persze legendás íjfeszítők voltak, de jól forgatták egyenes kardjukat is; a szablya csak később vált használatossá a sztyeppei népeknél. Erről árulkodik a Szirmabesenyőn feltárt hun harcos sírja.

A legérdekesebb, csak a hunokra jellemző tárgyak a rézüstök. Ezek közül egy Balatonlelle-Rádpusztáról származó darabot a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum őriz, ennek másolata látható Ópusztaszeren. Lehettek ezek áldozati rítusokhoz használatos edények is, de a mindennapi étkezést is szolgálhatták. Figyelemre méltó, hogy Kelet-Ázsiától a Kárpát-medencéig elterjedtek voltak, a legtöbb lelet azonban utóbbi térségben bukkant fel, ezenkívül még a mai Havasalföld területén találtak jelentősebb mennyiségben.

Mindez azt bizonyítja, hogy ebben a térségben különleges jelentőségű hun uralmi központ létezett egykor. E tény pedig további tudományos kutatásokat követel.